Az Instagram egy ideje már lehetőséget biztosít olyan tartalmak megosztására, amin keresztül vásárolhatnak is a felhasználók. Ez a funkció a vállalati fiókok üzemeltetői számára nagyon jól jön, és a jelek szerint a rendszer tényleg sikeresen működik, ugyanis most kiterjeszti az Instagram.

A Facebook égisze alá tartozó képmegosztó szinte hetente jelent be újdonságot a Történetek esetében, most éppen a vásárlás került terítékre. Ettől kezdve a boltok, világmárkák megoszthatnak úgy fotókat és videókat a Történetek felületen, hogy azokhoz linkelik a felvételeken szereplő terméket is.

Az Instagramon megjelenő hagyományos posztoknál az eladó tárgyakat egy fehér pont és a bal alsó sarokban megjelenő szatyor jelöli. A Történetek esetében viszont nem így lesz. A 24 órás időtartamra feltöltött képeknél és videóknál az érintett fiókok tulajdonosai kettő új matricát kapnak erre a célra. Az egyik matricánál csak egy bevásárlótáska tűnik fel a képen, a másiknál viszont kiírható az adott termék megnevezése is. Az új matricákat ugyanolyan szabadon lehet formázni, mint eddig bármelyiket. És ugyanúgy kell használnia az embereknek, vagyis meg kell bökniük, és ilyenkor feljön a hivatkozás, valamint megáll az automatikus lapozás.

Galéria megnyitása

Az Instgram Történetek a megjelenése óta folyamatosan egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és napjainkban sokan már szinte csak ezt a felületet lapozgatják rendszerességgel. Ez egész egyszerűen azzal indokolható, hogy egyrészt elképesztő mennyiségű tartalom megy át rajta, másrészt itt ösztönzi az embereket az, hogy ha nem nézik meg állandóan, akkor bizony lemaradhatnak az érdekes történésekről. A megváltozott felhasználói viselkedés tette szükségessé az Instagram mostani lépését, amivel a vállalatok számára kedvez. Elsőként olyan cégek vehetik használatba az újítást, mint például az Adidas, a Aritzia és a Louis Vuitton.

A friss hír kapcsán az Instagram arról is beszámolt, hogy a Történetek dinamikusan növekedő aktív felhasználói bázisa mostanra elérte a 300 milliós mérföldkövet. Ennyien nézik minden nap az átmenti képmegosztás céljával létrehozott felületet. És zárásul még azt is elhintette a vállalat, hogy hamarosan egyéb újdonság is terítékre kerülhet.

Instagram: iOS | Android

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére