Shop menü

VÁRATLAN TARTALMAK JELENTEK MEG AZ ANDROID TV-N

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Váratlan tartalmak jelentek meg az Android TV-n

Az elmúlt napokban több felhasználó is arra lett figyelmes, hogy az Android TV operációs rendszert futtató eszközén olyan hirdetések láthatóak, amik korábban nem voltak ott. És mivel eddig úgy volt, hogy az Android TV teljesen reklámmentes, így ez sokakból felháborodottságot váltott ki. A Google csendben, mindenféle kommentár nélkül vezette be a hirdetéseket, de végül kénytelen volt közleményben magyarázattal szolgálni.

Az Android TV napjainkban már egyre több asztali vevőegységen és televízión teljesít szolgálatot, és a rendszer folyamatosan kiforrottabbá válik annak köszönhetően, hogy folyamatosan kapja az új funkciókat, valamint javításokat a frissítésekkel. Egy frissítés viszont nem éppen örvendetes újítással szolgált, reklámokat hozott a platformra. Egészen pontosan úgy néz ez ki, hogy egy „szponzorált” címszó alatt futó sor jelent meg a felhasználók eszközén, amiben különböző hirdetések futnak körbe. Ennek érhető módon nem örültek a tulajdonosok, hiszen a visszajelzések szerint akár több ezer dollárért megvásárolt Sony televízión is láthatóak voltak a reklámok. A felhasználók megpróbálták különböző módszerekkel eltávolítani a hirdetéseket, és volt, aki sikerrel járt, de olyan is, aki nem tudta visszaállítani az Android TV korábbi állapotát, így kénytelen együtt élni a váratlanul felbukkant reklámokkal.

Galéria megnyitása

A Google a negatív visszajelzéseket követően elmondta, hogy az Android TV esetében elkötelezett az otthoni szórakozás élményének a lehető legjobb szinten való biztosítása iránt, és csak azzal a céllal vezette be a szponzorált sort, hogy új lehetőségekre hívja fel a tulajdonosok figyelmét, hogy azok még jobb és változatosabb élményben részesülhessenek. Persze ezzel a cég jól jár, hiszen a megjelenő reklámokért fizetni fognak azok feladói. A keresőóriás főleg olyan reklámokkal szeretne szolgálni, amik testreszabottak, és ki nem használt alkalmazásokra, újonnan induló műsorokra és egyebekre hívják fel a figyelmet. Fontos, hogy a Google előzetes programként, tesztként kezeli még a hirdetéseket, ezért is van az, hogy egyelőre csak néhány készüléknél jelent ez meg, és nem minden felhasználónál. Elsősorban a Sony bizonyos modelljeivel kezdte meg az új tartalom terjesztésének a tesztelését a Google, de elszórtan más eszközök tulajdonosai is jelezték, hogy náluk is megjelent a szponzorált tartalom sávja.

Galéria megnyitása

Azt nehéz most megmondani, hogy mi lesz a sorsa a reklámoknak az Android TV felületén. Nem kizárt, hogy a Google ezúttal visszavonulót fúj, de idővel másmilyen formában be fogja vezetni a szponzorált tartalmak megjelenítését. A legtisztább egyébként az lenne, ha az új eszközökkel együtt jelenne ez meg, amiket már annak tudatában vásárolhatnak majd meg az emberek, hogy reklámokat fognak látni a rendszerben.

A hirdetések megjelenése azért is különösen kellemetlenül érintheti a felhasználókat – és lényegében a gyártókat is, akik kénytelenek magyarázkodni –, mert eddig az Android TV egyik nagy erénye volt több hasonló rendszerrel, például a Rokuval vagy a Fire TV-vel szemben, hogy nem voltak benne reklámok. Ez a lépés jelentősen változtathat a megítélésén, és nem lenne meglepő, ha néhány partner hosszabb távon megfontolná a leváltását, hiszen nem úgy egyeztek meg korábban a Google-lel a használatáról, hogy bármilyen nemű reklámokat fog mutatni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére