A Google a februári frissítésével a biztonsági rések foltozása mellett, több javítást is kiadott a Pixel okostelefonok számára. Viszont hamar kiderült, hogy újabb problémákat is sikerült előidézni. A Pixel 6 szériát már az ág is húzza, egész egyszerűen a Google itt nem igazán találja a ritmust.
Időközi frissítést volt kénytelen kiadni a keresőóriás azon hibák miatt, amiket éppen a legutóbbi frissítést követően tapasztalhattak a felhasználók. Ezúttal a kamera érintett a frissítésben. A képalkotó szoftver mellett pedig a Wi-Fi is javításra került, az ugyanis nagyon sok felhasználónál egész egyszerűen kikapcsolt magától. Mindenféle előjel nélkül leállt a WLAN funkció, és ez a hiba egyértelműen a februári frissítést követően alakult ki.
Egyes visszajelzések szerint a Bluetooth is hasonló problémával küzdött, az is hajlamos volt a háttérben magától kikapcsolni, viszont az nem világos, hogy az időközi frissítés ezt is érinti-e, de bízunk abban, hogy ez is megszűnik majd a telepítést követően. Egyébként nagyon apró ez a mostani frissítési csomag, mindössze 10 MB-os méretet öltött.
Hibajavítások hibajavítások hátán; ez jellemző a Pixel 6 és Pixel 6 Pro okostelefonokra. És nemcsak az elmúlt néhány hétben, hanem szinte folyamatosan ez megy. Amióta a mobilok megjelentek, rendszeresek a gondok velük. Tényleg felsorolhatatlan mennyiségű probléma miatt kellett már beavatkoznia a fejlesztőknek, hogy a készülékek megfelelően működjenek.





























