VÁRAKOZÁSON FELÜL TELJESÍTETT A TWITTER, DE NEM LEHET TELJESEN BOLDOG

A Twitter a bevételi oldalon mindenképpen jól szerepelt, viszont a felhasználói táborától nagyobb növekedést vártak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. aug. 4. 12:31
Várakozáson felül teljesített a Twitter, de nem lehet teljesen boldog

Az elmúlt években egyre lendületesebben próbál a Twitter előre lépdelni, és ezért folyamatosan fejleszti a platformját. Azt sikerült is elérnie, hogy a jelentős veszteséget nyereségbe forgassa át, viszont a felhasználók számának a gyarapodása továbbra sem olyan intenzív, mint amit szeretne, és amit az elemzők várnának.

A második negyedévre előzetesen 1,07 milliárd dolláros bevételt vártak a Twittertől, amit könnyűszerrel teljesített, 1,19 milliárd dollárt sikerült bezsebelnie az áprilistól júniusig tartó időszakban. Ez a nagy technológiai cégek bevételei mellett eltörpül, de a mikroblog számára egy kiemelkedő eredmény, ugyanis éves szinten 74 százalékos növekedésről beszélhetünk. A vállalatnak nemcsak a Twitterről, hanem más forrásokból is van bevétele, ami leginkább a profitban mutatkozik meg.

Galéria megnyitása

A közösségi oldal az elmúlt negyedév során 30 millió dolláros működési profitot tudott elérni, miközben tavaly ez a szám még 274 millió dollár volt, csak éppen a veszteség oldalon. Szóval itt is hatalmas fejlődést hozott össze. A teljes nyeresége pedig átlépte a 65 millió dollárt, ami rekordnak tekinthető. Maga a mikroblog csak 2,8 százalékos nyereségaránnyal üzemelt, viszont a cég adatlicencekből és más tevékenységekből már 26 százalékos profitot tudott kihúzni, és ennek köszönhetően lett lényegesen jobb a mérlege ezúttal.

A Twitter egy ideje már nem arra fókuszál, hogy a teljes felhasználói bázisa mekkora, hanem azt szokta közölni, hogy a napi aktivitást mutató, bevételszerzéshez hozzájáruló tábora mekkora. Jelenleg 206 millióan vannak ilyen státuszban, és az elemzők abban bíztak, hogy eléri majd a felhasználói bázis a 206,2 millió főt. Ez nem jött össze, de nem nagy az elmaradás, és végre már Amerikán kívül tud folyamatosan erősíteni. „Nemzetközi vizeken” egy év alatt 150 millióról gyarapodott 169 millióra, miközben az USA-ban, csak 36-ról 37 millióra lépett előre.

Galéria megnyitása

Összességében hosszú ideje nem volt olyan erős negyedéve a Twitternek, mint a mostani. És a vállalat a továbbiakban is azon lesz, hogy még jobb pozícióba tudjon kerülni. Ezt pedig elsősorban azzal igyekszik elérni, hogy folyamatosan emeli a szolgáltatása minőségét és javítja annak működését. Újabban például megállapodott az AP (Associated Press) és a Reuters hírügynökségekkel, hogy a mikroblogra felkerülő híreknek a hitelességét hatékonyabban tudja ellenőrizni.

Galéria megnyitása

A vállalat nagy reményeket fűz a Super Follows rendszeréhez, a jövőben ebből is komolyabb bevételt remél. És fontos, hogy jelenleg is készülnek olyan funkciók, amik újabb felhasználókat vonzhatnak majd be. Tipikusan ilyen a Spaces, ami egy Clubhouse rivális megoldás a platformon, és egészen új lehetőségeket biztosít az emberek számára a mikroblog keretein belül.

Galéria megnyitása

A pénzügyi jelentés publikáláskor a Twitter részvényei még optimistán reagáltak, 5%-os emelkedés volt, de hamar megtörtént a korrekció, és visszaállt az eredeti szintre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 4. 12:46
#1

2.6%, szégyen, még az infláciot se hozza vissza gyakorlatilag, ha mindent eladnának és begornák a pénzt állampapirba többet nyernének rajta LMAO

Vissza az oldal tetejére