VAN, AHOL DUPLA DOBOZBAN, FÜLESSEL KAPHATÓ AZ IPHONE 12

A francia törvények miatt az Apple ott több hulladékot termel dobozokkal, mint korábban, de a felhasználóknak legalább a fülhallgató is jár.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. okt. 25. 18:02
Van, ahol dupla dobozban, fülessel kapható az iPhone 12

Amikor már úgy gondolnánk, hogy nem lehet tovább fokozni az iPhone 12 csomagolása körüli felhajtást, akkor tévedünk. Franciaországban sikerült gyakorlatilag olyan komikussá tenni az Apple környezetvédelmi törekvésének eredményét, hogy ezen valószínűleg nincs, aki nem mosolyodik el.

Ugyebár az Apple eltávolította az iPhone-ok mellől a fülhallgatót és a töltőadaptert, hogy kevesebb elektromos hulladékot termeljen, valamint kisebb dobozt tudjon készíteni, amihez kisebb mennyiségben kell alapanyagot felhasználni. Ez eddig igazából teljesen jó elgondolás, az más kérdés, hogy az összkép sajnos már nem olyan pozitív, de ezen most lépjünk túl. Most azért jött fel ismét ez a hír, mert kiderült, hogy nem mindenhol lehet csak úgy kispórolni a mobilok mellől a kiegészítőket.

Friss hírek szerint Franciaországban a törvény írja azt elő, hogy a telefonok mellé a gyártónak mellékelnie kell fülhallgatót. A törvényi szabályozásnak az Apple mindenképpen próbál megfelelni, és hogy ez mit eredményezett? Nos, duplán lett becsomagolva a francia piacra szánt iPhone 12, hogy a fülhallgatónak legyen hely.

Galéria megnyitása

Mivel az új iPhone 12 doboz úgy lett tervezve, hogy abban nincs kialakított helye a fülhallgatónak, és az Apple nem is szerette volna ezt az eszközt külön belezsúfolni minden francia modell mellé, egy újabb dobozt kapott az okostelefon. Egy az eddigieknél nagyobb dobozba lett összecsomagolva az iPhone 12 és a kicsi fülhallgató, tehát Franciaországban nemhogy spórol a cég a csomagoláson, hanem még több hulladékot fog előállítani az extrán dobozolt dobozok révén.

Az Apple persze továbbra is csak a törvényben előírt minimumot teljesíti, szóval töltésre szolgáló adaptert nem érdemes keresni a nagyobb dobozban sem. Ezt még az alaposnak tűnő francia törvény sem írja elő – talán az fel sem merült bennük, hogy egy gyártó ezt megspórolja. Arról nem szólt a fáma, hogy mi a helyzet a korábbi iPhone-okkal Franciaországban, hiszen az Apple azokat is új csomagolással látja már el, de talán ott megtartják a korábbi dobozokat, azokat nem fogják duplán csomagolni.

Egyébként azok a vásárlók, akik az iPhone 12 okostelefonjuk mellé gyári Apple fülhallgatót és töltőt szeretnének vásárolni, azok nem szerény összeg kifizetésére készülhetnek az eleve vastagon árazott mobilokon felül. A legolcsóbb EarPods Lightning csatlakozóval 8 ezer forintba kerül, és ugyancsak 8 ezer forintért vehető birtokba a C-típusú USB-vel ellátott adapter is. Ha valaki kényelmesebben oldaná meg ezeket, akkor az AirPods legolcsóbb változatát 60 ezer forintért szerezheti be, az új MagSafe vezeték nélkül töltő pedig 17 ezer forintba kerül, de ehhez is kell pluszba a 8000 forintos töltőadapter.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2020. okt. 27. 8:58
#5
  • Jó napot! Dupla dobozban kérném, pofonnal!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. okt. 26. 8:40
#4

A jó megoldás az lenne, ha az EU azt mondaná: akkor hagyhatod ki a töltőt és/vagy a fülest, ha a készülék normális szabványt használ. Mondjuk type-c. Kíváncsi lennék, hogy a spórolás lesz-e az erősebb, vagy a dacolás a szabványokkal.

Solero77
Solero77
2020. okt. 26. 1:29
#3

Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy mennyi vevőt veszítenek el ez az állítólagos környezetvédelem kamu alatt.
Eleve vennem kell 1 töltőt hozzá ha tölteni akarom, és vennem kell egy fülhallgatót hozzá ha hallgatni akarom.
Az nálam már 3 csomagolás, nem mellesleg sokkal többe is kerül, mint eddig.
Na itt megint bukott még ha csak 2-3%-nyi vásárlót a hiányos alma.

Bihus
Bihus
2020. okt. 27. 17:29

@Solero77 vihar egy kanál vízben. Nem is az zavar, hogy 300k egy iphone 12, hanem hogy nincs egy USB-s falitöltőd meg egy fülesed, mi? :))) (amúgy tényleg nincs? Nincs is telefonod?)

00RaZoR11
00RaZoR11
2020. okt. 25. 19:45
#2

Szinte látom magam előtt azt a csapat idióta hippit akik kitalálták ezt a csomagolás-marketing baromságot. Sokkal nagyobb hatásuk lenne a környezetre ha nem az első leejtésig tartana a készülékeik élete, a kiegészítőket pedig úgy terveznék hogy ne menjenek tönkre a hétköznapi használattól. Pl a kábeleik szerintem azért mennek tönkre olyan gyorsan, mert csak ideális körülmények között lehet megfogni és kihúzni azt az átkozott picike, csúszós éles csatlakozót. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb a kábelnél fogva kirántani.
Képmutatás minden amit mondanak. Nem érdekli őket semmi csak a pénz.

Akarkinek
Akarkinek
2020. okt. 25. 18:49
#1

Ha gondolod adok kölcsön egy "N" betűt!?!?!?
Ne süllyedjünk már a béka segge alá, ha kérhetném! Tisztelt "újságírók"!
"Van, ahol dupla dobozba, fülessel kapható az iPhone 12"

Dobozba bele kapható? Megveszem és bele kell tennem egy DOBOZBA? Vagy csak dobozban használhatom és akkor én magam is bele kell férjek egy DOBOZBA?

axe
axe
2020. okt. 25. 20:56

@Akarkinek  "ahol dupla dobozban" elég lett volna

Vissza az oldal tetejére