Egy csúcsmobil megvásárlását követően az emberek valószínűleg arra számítanak, hogy éveken keresztül remek élmény lesz az eszköz használata. Ehhez képest a Samsung új Galaxy S24 modelljei egyelőre sokaknak okoznak bosszúságot már napokkal a beüzemelést követően. A hibákat talán lehet majd frissítéssel javítani, de a Samsung nem igazán reagált az esetekre.

A Galaxy S24 okostelefonok több újítást hoznak, és a képernyő például minden esetben teljesen megújult. A Galaxy S24 Ultra is sík felületet kapott, Dynamic LPTO AMOLED 2X technológiát használ a vállalat, és akár 2600 nites fényerőt is képesek elérni a szerkezetek. Ennek köszönhetően minden eddiginél nagyobb dinamikával szolgálhatnak, de a színekkel mégsem elégedettek a felhasználók.

Sokan panaszkodtak arra, hogy bizonyos körülmények között ezeknek a színe valahogy nem az igazi. Önmagában használva egy Galaxy S24-et talán fel sem tűnik az embereknek a hiba, de azért akik a vibráló színekhez szoktak, azoknak szemet szúrhat, hogy valami nincs rendben. „Mosott” színekről szólnak a beszámolók, és tényleg úgy néz ki néha a méregdrága mobiltelefonok megjelenítője, mint egy agyonmosott ruhadarab.

Galéria megnyitása

Az Android Authority egymás mellé tett egy Galaxy S24 Ultra és egy S23 Ultra modellt, és egyértelműen lehetett látni a kettő között a különbséget, miközben ez eszközöket pontosan ugyanúgy állították be a színvilág tekintetében. Mind a kettőt „Vivid” színmódba tették közepes állásban hagyott fehéregyensúly mellett. A Redditen is korábbi készülékekkel vetették össze az új modelleket.

Egyesek szerint szimplán csak figyelmen kívül hagyja a One UI, hogy a felhasználó az élénk színbeállítást szeretné használni, de könnyen lehet, hogy a hiba gyökere ennél azért valamivel mélyebben rejtőzik. Mivel a Samsung nem reagált az ügyre, így nem tudni, hogy a vállalat vizsgálja-e ezt a dolgot, de remélhetőleg igen, és tényleg elég lesz egy szoftverfrissítés.

A rossz színek mellett a felhasználók egy részét már a csíkosodó megjelenítő is utolérte. Ilyen hibát nem először, és valószínűleg nem is utoljára látunk az okostelefonoknál. A Samsung berkeiben a Galaxy S20 szériánál volt ezzel több probléma is. A tulajdonosok horizontálisan és vertikálisan megjelenő zöld és egyéb árnyalatú pixelsávokkal egyaránt összefuthatnak. A legextrémebb esetben mindkét formában csíkosodhat a Galaxy S24 modellek megjelenítője.

Galéria megnyitása

A Samsung ebben az ügyben sem adott tájékoztatást, de a beszámolók szerint az érintettek bármit csináltak, a csíkok nem tűntek el. A gyártóhoz fordultak azért, hogy cseréljék a készüléküket új, ezzel együtt pedig remélhetőleg hibátlan modellre. Ez eléggé súlyosnak tűnik, de ilyen hibára is láttunk már szoftverfrissítéssel megoldást korábban.

Ezzel pedig még mindig nincs vége. Sokan panaszkodnak arra, hogy bizonyos körülmények között, főleg a sötét, szürke árnyalatok esetén, és alacsony fényerő alkalmazása mellett, arra figyeltek fel, hogy a képernyő felületén egyfajta szemcsésedés alakul ki. Egy a Redditen kiírt szavazásban több mint 350 visszajelzés mellett az emberek java jelezte azt, hogy észrevette a hibát.

Galéria megnyitása

Nagyon úgy fest, hogy sok esetben a 10% alatti fényerőnél nem tudja a panel tartani a konzisztens fényerőt a pixeleknél. 10 és 30 százalék között már kevésbé lehet ezt kiszúrni, 50% felett pedig már egyáltalán nincs gond, ott már nem látszik azt, hogy szemcsés lenne a megjelenítés.

A Samsung állítólag ingyen cserélte azokat a készülékeket, amiknél a felhasználó erre a hibára panaszkodott. Ettől függetlenül nem jelenthető ki biztosan, hogy hardveres meghibásodásról, gyártási problémáról lenne szó. A gyártó ebben az esetben sem kommentálta a híreket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
szav
szav
2024. febr. 14. 22:19
#4

Nem azért de a képen egy S23 Ultra (látszik a lekerekített kijelző is) és melette jobbra az S24 Ultra látható. Ezt a két modellt vetették össze, nem két S24-est. Az eredeti cikkben utána lehet nézni. A 24-nek kevésbé szaturáltak a színei "élénk" üzemmódban.

DemonDani
DemonDani
2024. febr. 15. 9:31

@szav Valóban, köszi, korrigáltam.

predike07
predike07
2024. febr. 14. 13:33
#3

Nem nagy dolgok ezek és minden bizonnyal javítva is lesznek. 

A samu nem reagál mert épp a következtetéseket vonja le az élesben tesztelők visszajelzései alapján.

piterpen
piterpen
2024. febr. 15. 9:19

@predike07 Már rég boltokban van!Úgy látszik hogy ez nem pár nap után jelentkezik,hanem egy két hét után!

Supra
Supra
2024. febr. 14. 12:06
#2

Nos, hát sok sikert mindenkinek, én az S21 ultra után inkáb xiaomi-ra tértem át. Harmad áron sokkal jobb telefon, és nem akartam kidobni az ablakon 2 hét után az idegesítő hülyeségei miatt... A samsung is megérett a kihalásra...

Samanoske
Samanoske
2024. febr. 14. 20:02

@Supra Mondjuk én sziamiaut se vennék a reklámok miatt és ott is vannak szoftveres gondok+azok is elszálltak az árakkal.

piterpen
piterpen
2024. febr. 14. 10:18
#1

Én arra tippeltem vola,hogy lesznek durva beégések a 2600 nit miatt!Erre meg teljesen más hibák jönnek elő.

Vissza az oldal tetejére