Bár a HTC már a Google támogatását is élvezi, a vállalatnak továbbra is pénzügyi nehézségei vannak. Többször is voltak már leépítések a tajvani alakulatnál az elmúlt években (idén is a második lesz már ez), és most a jelek szerint egy újabb elbocsátási hullám érkezik, aminek keretében rengetegen veszíthetik el a munkájukat.
Nagyjából 1500 embernek köt útilaput a talpára a HTC, ami már alapjáraton is egy nagy leépítésnek hangzik, hát még akkor, ha azt is hozzátesszük, hogy júniusi adatok alapján a vállalatnál most kb. 6450 ember dolgozik. Szóval a HTC hamarosan a teljes létszámának több mint 20 százalékától megválik, és így 5000 alá csökkenhet a foglalkoztatottak száma. Információink szerint a leépítésekre a gyártás jelentős átszervezésének a részeként kerülhet sor, szóval a működési költségek radikális csökkentése a cél.
A HTC mindent megpróbál annak érdekében, hogy végre stabilan pozitív irányba billentse a bevételi mutatókat. A cég az okostelefonok és a virtuális valósággal foglalkozó eszközök részlegét is teljesen összeolvasztotta már egyetlen divízióvá, pedig korábban még éppen ennek ellenkezőjét szerette volna meglépni. A Vive külön vállalattá alakulhatott volna, hogy ne húzzák vissza a gyenge mobilos eredmények, de a HTC belátta, hogy ez nem járható út.
Idén már sajnos a fejlesztéseken is érződik, hogy a HTC-nél szorosabbra lett húzva a nadrágszíj. Kevesebb okostelefon érkezik a tajvaniaktól, és azt is borítékolni lehet, hogy ebben az évben csak egyetlen felsőkategóriás mobillal, a HTC U12+-szal számolhatunk. (Aminek az ellátása még akadozik is, mert állítólag gyártási nehézségek akadtak, szóval még az ág is húzza a HTC-t.)
A hírek szerint az elbocsátások nagyjából szeptemberre zárulhatnak majd le, szóval a negyedik negyedévet már a szűkített létszámmal kezdheti meg a vállalat. Kíváncsian várjuk, hogy a pénzügyi jelentésekben miként mutatkozik majd meg a mostani lépés, sikerül-e nyereségessé tenni az évek óta folyamatosan bukdácsoló HTC-t.































