Tovább folytatódik a HMD Global vesszőfutása, ami elszomoríthatja azokat a vásárlókat, akik a jó szoftvertámogatás reményében vásároltak korábban Nokia okostelefonokat. Nem tudni, hogy milyen problémával küzd a finn vállalat, de elképesztően lassan tudja csak biztosítani az Android 11 frissítéseket, és még mindig sokan várnak erre.
A legtöbb nagy gyártó mostanra letudta az Android 11 frissítést azoknál az okostelefonoknál, amik jogosultak erre, a HMD Global viszont még számos eszköz esetében küzd ezzel. A vállalat hiába adott ki tavasszal egy olyan frissítési menetrendet, ami már eleve eltolódott megjelenésekkel számolt, most egyértelműen azt lehet látni, hogy ezt a célt sem tudja tartani a cég. A Nokia 5.3 és a Nokia 1.3 frissült a közelmúltban, pedig ezekre már rosszabb esetben is a második negyedév során kellett volna megkapnia az Android 11-et.
A Nokia 5.3 a teljes értékű Android 11 operációs rendszert vonultatja majd fel többnyire az eredeti állapotában, minimális mennyiségű hozzáadott értéket hordozva. A Nokia 1.3 pedig az Android 11 (Go edition) verziót kapta meg, hiszen ez a széria eleve a „fapados” operációs rendszert alkalmazta. Itt még kevesebb a módosítás, de ez aligha fogja zavarni az embereket, hiszen sokan éppen ezért vásárolják a Nokiákat.
Az Android 11 operációs rendszerrel a felhasználók megkapják a fejlettebb értesítési rendszert a jobb buborékos felülettel, továbbá biztosított lesz a hatékonyabb multimédiás kezelőrészleg is. A megbízhatóság szempontjából előrelépést fog jelenteni az, hogy több opció lesz az adatvédelmi szekcióban, és az egyszeri hozzáférési lehetőség kiadásával is nagyobb lesz a biztonság. A Go edition platformon újabb Go alkalmazások is megjelennek majd.
Azt is megtudhattuk, hogy a frissítések még a júniusi biztonsági javításokat foglalják magukban, ami nem túl jó hír. A frissítés kiadásának a csúszása miatt lehet az elmaradás ezen a fronton is, de legalább a sebezhetőségeket foltozó kisebb frissítéseket később is készülni fognak az eszközökre, és ezek a nagyobb csomagoktól függetlenül kerülnek kiadásra.
Android 11 frissítésre vár még a támogatott Nokia okostelefonok között az 1.4-es modell is, amire szintén az előző negyedévben kellett volna elkészülnie a főverziós frissítésnek, de ezt nem sikerült a HMD Global szakembereinek megoldania. Sőt mi több, ugyanez a helyzet a Nokia 5.4 és a Nokia 3.4 esetében is.
Továbbá azok a készülékek is sorban állnak még, melyeknek eleve a harmadik negyedévre esett volna a frissítése, de ez lényegében magától értetődő. Ilyen a Nokia 6.2, a Nokia 7.2, valamint a Nokia 9 PureView is, ami a HMD Global egykori, egyedüli zászlóshajó. Nem lenne meglepő a jelenlegi helyzetet elnézve, ha a csúszások miatt még az év végére is maradna frissítésre váró készülék a HMD Global berkeiben, márpedig akkor a konkurensek már az Android 12 „szállításán” fognak ügyködni.
A finnek remélhetőleg az Android 12 érkezésével már újra fel tudják majd venni a fonalat, bár az biztosan nem segít majd ebben, hogy a szakembereknek a színfalak mögött igazából már az Android 12-re kellene koncentrálnia, de még az Android 11 frissítések biztosítása viszi el az erőforrások egy jelentős részét.
































