Újabb magáncég indul a Nemzetközi Űrállomásra

Az Orbital Sciences Cygnus (Hattyú) nevű teherűrhajó a tervek szerint szerda délután indul útjára a Wallops-szigetről. 

Újabb magáncég indul a Nemzetközi Űrállomásra

Ha a holnapi nap a tervek szerint alakul, újabb rendkívül fontos lépésre kerülhet sor a magánűrhajózás rövidke, de annál mozgalmasabb történetében: a virginiai székhelyű Orbital Sciences lehet a második magáncég, amely utánpótlást szállít a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrverseny ezen új fejezetének pillanatnyi győztese, a SpaceX Dragon nevű űrhajója 2012. május 25-én dokkolt az állomáson, és azóta már két másik hasonló úton is sikeresen túlesett tavaly októberben, illetve idén márciusban.

Az Orbital Sciences Cygnus, vagyis Hattyú névre keresztelt teherűrhajóját egy Antares hordozórakéta juttatja majd az űrbe. A szintén a cég által fejlesztett rakéta első űrbéli tesztjére idén áprilisban került sor. Az Orbital Sciences 2008 decemberében 1,9 miliárd dolláros, legalább nyolc útra szóló szerződést kötött a NASA-val, amelyben azt vállalták, hogy 2016-ig nyolc teherűrhajónyi rakományt juttatnak fel a Nemzetközi Űrállomásra. Frank Culbertson aligazgató elmondása szerint a személyzet nélküli, nagyjából két tonna hasznos teher szállítására alkalmas Cygnus fejlesztésére 300 millió dollárt költöttek, és ennél valamivel többe került a kétfokozatú hordozórakétára létrehozása.

A startra a jelenlegi tervek szerint szeptember 18-án közép-európai idő szerint 16:50−17:05 között kerül majd sor. Az Antares a NASA Wallops-szigeten található bázisáról indul majd, így amennyiben az időjárás kedvezően alakul az Egyesült Államok keleti partvidékéről Észak-Karolinától Connecticutig szabad szemmel is megfigyelhető lesz az esemény. Jelenleg 75 százalékos esély van a holnapi sikeres startra, a rakétát az elmúlt napokban a kilövőállásra szállították, és már fel is állították. A 40 méter magas, 282 tonnás Antares 10 perc alatt juttatja pályára a Cygnust, mely utóbbi több közelítő manővert végez majd, mielőtt megkezdené a dokkolást. A teherűrhajót az elmúlt évek küldetéseiből már jól ismert robotkar, a Canadarm2 ragadja meg, és vontatja az űrállomás egyik bejáratához.

A küldetés tesztrepülés, vagyis a fő cél annak demonstrálása, hogy a rakéta képes biztonságosan felszállni, illetve hogy a teherűrhajó rendben meg tudja közelíteni az űrállomást, és csatlakozni is tud ahhoz. Bár a rakétát, mint említettük, egyszer már tesztelték az űrben, a Cygnus esetében ez az első űrbéli próbaút. Ugyan hangsúlyozottan tesztrepülésről van szó, így a fedélzetre semmi nélkülözhetetlen nem került, a raktérben azért elhelyeztek 600 kilogrammnyi élelmiszert, ruhát, illetve egyéb felszerelést a 37. expedíció hatfős személyzete számára. Az űrhajót a csatlakozást követően kipakolják, majd hulladékkal töltik fel a szabaddá vált rakteret. A Cygnus ezt követően lecsatlakozik, és belép a légkörbe, ahol rakományával együtt elég.

A kilövést természetesen online is közvetíti a NASA Television, az élő adás 16:15-kor kezdődik.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward