A Netflix folyamatosan fejleszti a kliensét, hogy a felhasználóknak a lehető legjobb élményben legyen része. És az utóbbi időben több olyan aprósággal is előállt a vállalat, amik még kényelmesebbé tehetik a tartalomfogyasztás élményét.

Ezúttal egy olyan kényelmi funkciót kezdett tesztelni a vállalat, amire kicsit ironikus módon, egy másik kényelmi fejlesztés miatt van szükség. A Netflixen a sorozatok lejátszási listakén összefűzve mennek addig, amíg a felhasználó le nem állítja a programot. Ennek köszönhetően immerzívebb lehet a nézői élmény, hiszen be tudja szippantani az embert az adott széria.

Viszont ez a megoldás kifejezetten kellemetlen lehet akkor, ha az ember elalszik a sorozatán. Ilyenkor akár órákon keresztül is mehet tovább a lejátszás, ha annak maga a készülék nem szab gátat valamilyen módon. Ezáltal feleslegesen fogyaszt energiát az ember, és később hosszasan keresgélheti azt, hogy merre járt az adott szériában. Erre nyújt megoldást a mostani újítás.

Galéria megnyitása

Egy időzítőt kezdett el tesztelni a Netflix, amivel pillanatok alatt meg lehet azt adni, hogy mennyi idő után álljon le magától a lejátszás. Ezáltal legfeljebb néhány perccel kell visszatekerni a következő epizódfogyasztás alkalmával, nem kell részeken keresztül visszamenőleg keresni, hogy hol veszíthette el a fonalat a készülék tulajdonosa. Az időzítő a televíziók révén lényegében már ismerős lehet az embereknek, és ez tényleg sok esetben lehet igazán hasznos.

Galéria megnyitása

Nagyon egyszerűen, a lejátszás felületén, a jobb felső sorokból elérhető az időzítő. A lejátszás is mehet a beállítása alatt, mert áttetsző felületen lehet megadni azt az egy paramétert, ami ehhez kapcsolódik, nevezetesen, hogy mikor álljon meg a lejátszás. Négy opciót lehet majd elérni, lehet 15, 20 és 45 perc, vagy adott epizód vége. Egyelőre csak az Androidra szabott applikációban lesz ez benne, de idővel a többi kliensbe is utat találhat majd. A tesztelés alatt csak a felnőtteknek szóló fiókoknál lehet majd elérni ezt, de később ez is változik majd.

Galéria megnyitása

Az időzítővel az emberek annak is gátat szabhatnak, hogy túl hosszú időre ragadjanak le a képernyő előtt. Szóval ez az eszköz alkalmas lehet a digitális jólét fejlesztése szempontjából is. Így, ha elhatározza az ember, hogy elég lesz 30 percet nézni egy sorozatból, akkor a program pontosan jelezni fogja, ha ideje továbbhaladni az egyéb tevékenységekkel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére