Az Android 13, ami a Tiramisu kódnévre hallgat, már egyszer felbukkant, és megtudhattunk róla egy s mást, most pedig ismét ennek kapcsán számolhatunk be új információkról. Ennek a rendszernek a kiadását még az Android 12L bemutatása is meg fogja előzni, de már most egyre több dologra derül fény a fejlesztés kapcsán.
Korábban kiderült, hogy az Android 13-tól a nyelv beállítása rendszerszinten lesz befolyásolható, és az egyes applikációk esetében gond nélkül felül lehet majd bírálni az automatikusan kiválasztott nyelvet is. Emellett a frissen telepített appoknál rögtön lehet majd korlátozni az értesítések küldését, a nyitóképernyőn pedig többféle óra megjelenítés is választható lesz.
Új információ az Android következő generációja kapcsán, hogy egyszerűsödhet az eszközök közötti fájlmozgatás a multimédiás tartalmak esetében. Bár még pontosan nem lehet azt tudni, miként fog működni a „Media TTT” (tap to transfer) funkció, de az első gondolatok szerint talán valami hasonlót képzelhetünk majd el, mint az iPhone és a HomePod esetében.
Elég lehet majd hozzáérinteni az okostelefont egy másik készülékhez, és az átadhatja majd a lejátszást a társa számára. Így át lehet majd küldeni egy zenét egy hangszóró, vagy akár egy filmet egy televízióra. De teljes bizonyossággal nem tudható még az, hogy ez pontosan hogyan fog menni. Maga a kapcsolódás persze már számos módon történhet, az NFC és a Bluetooth mellett újabban akár már az UWB-vel is.
A lezárt képernyő változásáról már volt szó korábban az óra megjelenítése okán, most pedig arról számolhatunk be ugyanezen felület kapcsán, hogy QR kód olvasónak a megjelenítésére is lehetőséget nyújthat majd az Android 13. Nagyon úgy fest, hogy a jövőben a QR kód szkennernek az elérését lényegesen egyszerűbbé szeretné tenni a Google, ezért a beállításokon keresztül lehetőséget nyújt majd arra, hogy igény szerint bekapcsolják az emberek a főképernyőn ennek az elérését.
A kamerát és a már funkciókat már el lehet érni direktben a lezárt képernyőről, de az Android 13-tól már akár a QR kód olvasóval is lehet majd indítani a feloldást követően. Ez pedig még nem minden, hiszen elvileg akár a gyorsbeállítások panelre is ki lehet majd tűzni a QR kód szkennernek a csempéjét. A QR kódok használata folyamatosan egyre népszerűbb, és talán csak erre szeretne a Google reagálni, de meglehet, hogy egyéb tervei is vannak ezzel a cégnek.
Az Android 13 operációs rendszer az elmúlt évek tendenciájából kiindulva leghamarabb nyár végén, augusztus utolsó napjaiban debütálhat, de könnyen lehet, hogy őszre fog csúszni, ahogy az idén is történt az Android 12 esetében. Az első hivatalos előzetes, ami kezdetben csak a fejlesztőknek és tesztelőknek fog szólni talán februárban jelenhet meg. Bővebben viszont valószínűleg csak a Google I/O keretében fog beszélni az újdonságokról a keresőóriás.
































