2015-ban indult az Apple Music, és nem meglepő módon hamar kiemelkedő népszerűségre tett szert. Ma ez a világ második legnagyobb zenestreaming szolgáltatása, és a kínálatát egyebek mellett rádióállomás is színesíti. Az Apple Music szolgáltatás szinte a kezdetek óta magában foglalja a Beats 1 adót, ami ettől kezdve már más néven fut.
Az Apple 2014-ben vásárolta fel a Beats márkát, és innen eredt annak idején az az ötlet, hogy az Apple Music első rádiója a Beats 1 névre hallgasson. Ezzel valószínűleg szerette volna a szolgáltatást és a márkát egyidejűleg népszerűsíteni. Eltelt 5 év, mióta a Beats 1 adón megállás nélkül szólnak a műsorok a nap 24 órájában, a hét minden napján. Ezentúl viszont a Beats 1 már az Apple Music 1 néven folytatja tovább a műsorok szórását, az adó nevét tehát a vállalat hozzáigazította a szolgáltatáséhoz.
Az Apple Music 1 vegyes, változatos zenei és műsorkínálattal szolgál, amiben időnként mindenki találhat magának megfelelő hallgatni valót. És azért, hogy legyenek koncentráltabb zenei rádiók is, most kettő újabb állomást üzemelt be a streaming szolgáltatás keretében a vállalat. Az egyik adó az Apple Music Hits névre hallgat, a másik pedig az Apple Music Country-ként fut.
Az Apple Music Hits neve nem árul zsákbamacskát, ezen az elmúlt évtizedeknek a legnagyobb slágerei fognak felcsendülni. A legismertebb előadóktól hallgathatják majd a hosszú idő alatt számtalanszor játszott dalokat az emberek, akik ezeket kedvelik. Jellemzően a 80-as, a 90-es és a 2000-es évek népszerű felvételeit hallhatják majd a felhasználók, de ezeknél régebbi számok is felcsendülhetnek időnként.
Lesznek olyan műsorok is az Apple Music Hits állomáson, amikben az előadók fognak megszólalni különböző témák kapcsán. És a vállalat igyekezni fog háttér információkat feltárni egyes slágereknek a hátterével kapcsolatban. Szóval érdekességeket tudhatnak
Az Apple Music Country pedig értelemszerűen Country zenére fog koncentrálni, ami az Egyesült Államokban nagy hagyománnyal rendelkezik, és számos államban tulajdonítanak ennek jelentőséget. Szóval vélhetően ez az állomás is jelentős hallgatói táborra fog találni. Ezen a csatornán olyan személyek hangjával találkozhatnak majd az emberek, mint Kelleigh Bannen, Ty Bentli, Bree, Alecia Davis, Ward Guenther, Nada, és Tiera.
Az Apple Music folyamatosan bővülő zenei kínálatában a rádiókon túl már 60 milliónál is több mű található mag. A szolgáltatás globálisan 167 országban van jelen, és a felhasználói tábora mostanra meghaladja a 70 milliót. A legnagyobb riválisa a Spotify, és akad olyan régió, ahol a fizetős felhasználók számában már előtte van.

































