A nagy elektronikai vállalatok egyre jelentősebb energiákat fordítanak arra, hogy felpörgessék a mesterséges intelligencia fejlődését. A dinamikusan formálódó területen a piaci verseny elkerülhetetlen, és nem szeretne ebből az LG Electronics sem kimaradni, ezért döntött úgy, hogy ismét egy olyan kutató- és fejlesztőlabort hoz létre, ami kifejezetten az MI-vel kapcsolatos dolgokra koncentrál.
A Torontóban megnyitott AI Research Lab nem az első olyan hely, ahol a mesterséges intelligenciával foglalkoznak majd kiemelt keretek között az LG szakemberei. A vállalat nemrégiben indította be a Silicon Valley AI Lab névre hallgató létesítményét Kaliforniában, és nemcsak Észak-Amerikában, hanem a világ más tájain is vannak már ilyen MI központjai. A vállalat legfrissebb közleménye említést tesz orosz, indiai és persze dél-koreai mesterséges intelligenciát kutató laborokról is, tehát az LG hazájában is akad MI labor.
Az új központ kapcsán a cég kijelentette, hogy a következő öt évben szoros együttműködésben dolgoznak majd a munkavállalói a University of Toronto remek eredményeket elérő szakembereivel. Az LG több millió dollárt szeretne invesztálni a friss projektbe, aminek a célja, hogy a kiválóan kvalifikált torontói szakértőkkel közösen gyűjtsön friss tapasztalatokat a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás terén. A munkafolyamat során a tervek szerint különösen nagy hangsúly helyeződik majd a mélytanulásra. A dél-koreaiak nyílt platform- és partnerstratégiával szeretnék elérni az MI ökoszisztéma kiterjesztését. Fontos, hogy az LG a szándéka szerint több startup vállalkozásba is be fog fektetni Észak-Amerikában, hogy ezzel is elősegítse fejlődést.
Az LG nemcsak az okostelefonjainál, hanem más berendezéseinél is próbálja kihasználni a gépi tanulást és más MI-vel kapcsolatos eljárásokat. A vállalat tavaly indította el hivatalosan a ThinQ programot (SmartThinQ), aminek keretében mobilok, televíziók, légkondicionálók, robotporszívók, hűtőszekrények és más konyhai eszközök jelenhetnek meg intelligens lehetőségekkel felruházva.
„Az MI végül mindenkit érinteni fog, átalakítva az életünket, a munkánkat és a szórakozásainkat. A mesterséges intelligencia korai implementációja a kapcsolódó eszközökben megalapozza a jövő okos városait, otthonait, üzleti vállalkozásait, valamint természetesen az intelligens készülékeit, mindazokkal a lehetőségekkel, amelyekről eddig nem is álmodhattunk.” – mondta el Dr. Il-Pyung Park, az LG Electronics technológiai vezetője a megnyitón.
Toronto egyébként szép lassan a mesterséges intelligencia kutatás egyik legnagyobb központjává növi ki magát. Érdekes módon Kanada legnagyobb városában már mások mellett a Google és a Samsung is létrehozott MI-re koncentráló labort.






























