A OnePlus rendszeresen frissíti az okostelefonjait, és néha nemcsak hibajavítások, androidos biztonsági csomagok alkalmazásának céljával, hanem új funkciók bevezetése miatt is. Ezúttal több új lehetőségről is beszámolhatunk, amiknek a OnePlus 6 vásárlók örülhetnek majd.
Az OxygenOS 5.1.6-os kiadásának telepítését követően már az előlapi kamerával is lehet majd portrékat készíteni, vagyis olyan önarcképeket, amiknél a szoftver mesterségesen állít elő hasonló mélységélességet (bokeh effekt), mint amit korábban csak valódi fényképezőgépekkel lehetett elérni. A OnePlus 6 eredetileg csak a duálkamerával volt erre képes, mostantól viszont már a magányos előlapi egység is tudja ezt gépi tanulás alkalmazásával – és az első beszámolók szerint elég jól fel tudja ismerni az előtér és a háttér határvonalait. Szintén a kamerához és a mesterséges bokeh effekthez köthető, hogy a főkameránál már az élőképen is lehet majd látni a várható mélységélességet, így jobban lehet komponálni a fotókat.
A szakemberek a hívásoknál optimalizálták a hangminőséget, így tisztábbak lesznek a beszélgetések. És sikerült pótolni azt a hiányosságot, hogy az értesítési sávon nem lehetett megjeleníteni százalékos formában az akkumulátor töltöttségi szintjét. Fontos, hogy ütemezhetővé vált a „Ne zavarj” mód, szóval előre be lehet állítani, hogy mikor némuljon el és rejtse az értesítéseket a készülék. Továbbá megadható ettől kezdve az is, hogy amikor Bluetooth fülhallgató csatlakoztatva van a mobilhoz, automatikusan fogadja a hívásokat. Érdekesség, hogy elvileg a frissítést követően szebben és hangosabban szólhatnak majd a csengőhangok is. Ezeken felül stabilabb Dual-SIM-es működést, és megbízhatóbb üzemet is ígér a OnePlus. És még az üzemidőre is jó hatással lehet az OxygenOS 5.1.6.
A OnePlus 6 tulajdonosok OTA kapják meg a OxygenOS legfrissebb kiadását, ami még „csak” a májusi biztonsági csomagot foglalja magában. A szoftver 223 megabájtos méretet öltött.






























