Új funkció került a Google Fotók iOS appjába

Új funkció került a Google Fotók iOS appjába

A Google folyamatosan fejleszti a Fotók szolgáltatását, ennek minden platformon nagy figyelmet szentel. A vállalat most frissítette az iOS-re szabott alkalmazását, ami ezáltal jobb lehetőségeket fog biztosítani az iPhone és az iPad tulajdonosok számára.

A keresőóriás online képtárában már utólag lehet majd állítani az élességet, vagyis egészen pontosan a mélységélesség mértékét. Ez a lehetőség a portrémóddal ellátott iPhone-ok esetében egyébként is biztosított az eszközökön, viszont azzal, hogy a Google a Fotók felületén is gondoskodik erről, mindenképpen vonzóbbá válhat a tulajdonosok szemében, hiszen így a már feltöltött tartalmaknál is megoldhatja ezt, ha úgy tartja kedve. A funkció hasonlóan működik, mint az iOS saját applikációjánál, szóval azoknál a felvételeknél lesz képes biztosítani a mélységélesség hangolását a Google, amiket duálkamerás iPhone-nal örökítettek meg a portrémódban. Ennek megfelelően lényegében az iPhone 7 Plus, az iPhone 8 Plus, az iPhone X, az iPhone XS és az iPhone XS Plus, valamint az iPhone XR tulajdonosok örülhetnek ennek (az iPhone XR némiképp kakukktojás a sorban, hiszen ennek ugyan nincs duálkamerája, de meg van oldva a portrémód támogatása).

Galéria megnyitása

A Google Fotók iOS-es alkalmazásában az újonnan megjelent opciót nagyon egyszerűen lehet használni. Meg kell érinteni a szerkesztésre szolgáló gombot, majd az ott felbukkanó lehetőségek között rá kell nyomni a mélységélesség és fókusz menüpontjára. Azt, hogy mennyire legyen a háttér elmosva, egy csúszkán tudja befolyásolni utólag az ember. Ez a funkció egyébként már nem teljesen új, néhány androidos eszköz tulajdonosa egy ideje alkalmazhatja – támogatott például a Pixel 2, a Pixel 3 és néhány Moto modell.

Akad a fenti mellett egy másik friss lehetőség is az iOS-es Google Fotók programban, ez pedig a Color Pop névre hallgat, és szintén olyan esetekben jön jól, amikor utólag akarja módosítani egy fényképét a felhasználó. Ennél a portrémóddal megörökített fotók esetében meg lehet azt oldani, hogy csak a fókuszban levő tárgy vagy személy legyen színes, a háttér pedig váltson át fekete-fehérre (monokróm). Ez az opció ugyanúgy a szerkesztő megnyitását követően érhető el, csak itt már a Color Pop szoftveres gombját kell keresni. A színek és a fények ezúttal is csúszkán befolyásolhatóak, finomíthatóak.

Az extra funkciók igénybevételéhez csak annyit kell tenni, hogy az érintetteknek fel kell telepíteni a Google Fotók legfrissebb verzióját az Apple alkalmazásboltjából, az App Store-ból.

Google Fotók: iOS | Android

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward