A Magyar Telekom érdekeltségébe tartozó KFKI Hun utcai épületében üzemelő központban ip-hálózati megoldásokon - videón, együttműködéses megoldásokon és adatközponti virtualizációs technológián - alapuló szolgáltatásokat fejlesztenek és tesztelnek majd a Cisco technológiai támogatásával.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója szerint a központ első fejlesztéseit már 2010-ben bevezethetik a piacra.

A szolgáltatások célcsoportját az üzleti, illetve vállalati felhasználók jelentik. A központ indulásához szükséges mintegy 50 millió forintos beruházás költségeit nagyjából egyenlő arányban finanszírozza a Magyar Telekom és a Cisco.

A bejelentés kapcsán Mattheisen hangsúlyozta: a Cisco nem csupán a legkorszerűbb technológiai hátteret biztosítja, hanem teljes körű támogatást is nyújt a Cisco-megoldásokon alapuló új üzleti szolgáltatások fejlesztéséhez.

Az új, budapesti létesítmény regionális viszonylatban új megközelítést és partnerséget jelent a Cisco szempontjából, a fejlesztőközpont pedig egyben globális, szakmai bemutatóteremként is működik majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére