ÚJ CSÚCSFEJHALLGATÓVAL ÜNNEPLI 100. SZÜLETÉSNAPJÁT A BEYERDYNAMIC

A vállalat az Apple, a Bose és a Sony ellen próbál harcba szállni az Aventho 300 fejhallgatóval, és stúdió minőséget igyekszik biztosítani.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. szept. 13. 19:31
Új csúcsfejhallgatóval ünnepli 100. születésnapját a Beyerdynamic

A Beyerdynamic remek prémium fejhallgatókat vonultat fel, aki érdeklődik ezek iránt, azoknak valószínűleg nem kell bemutatni a DT 900 PRO X vagy éppen a DT 700 PRO X modelleket. Most a cég úgy döntött, hogy ezekből átemeli a technika egy jelentős részét a vezeték nélküli fejhallgatók piacára, egy széles közönségnek szánt termékbe, ami az Aventho 300 névre hallgat.

Idén 100 éves a Beyerdynamic, és érdekesség, hogy az IFA is éppen idén 100 éves, ahol az új terméket bejelentette a vállalat.

Az Aventho 300-nál a fejlesztők semmit nem akartak a véletlenre bízni, minden tudásukat beleadták a tervezésbe. Ennek eredményeként a készülékben már azt a 45 milliméteres hangszórót alkalmazzák, ami korábban csak a PRO X modellekben jelent meg. A Stellar.45 fantázianevű hangkeltőre nagyon büszke a cég, és már vannak felhasználói visszajelzések az IFA-ról, amik azt támasztják alá, hogy a Aventho 300 hangzása nem okoz csalódást.

Galéria megnyitása

Tudja hozni a stúdiós benyomást az Aventho 300. Nagyon jó a tere szinte minden műnél, kiemelkedő részletességgel „adja elő” a dalokat, szépen elkülönülnek a részletek. Nagyon mély elemzések még nincsenek az eszközről, de az első beszámolók egyértelműen pozitívak. A kiegyensúlyozottsága kiemelheti a mezőnyben, ugyanakkor azt látni kell, hogy abban a mezőnyben, ahova a Beyerdynamic most belép, nem biztos, hogy ezzel lehet megnyerni a vásárlókat. A célba vett árszegmenst a Bose QuietComfort Ultra, az Apple AirPods Max és a valamivel már elérhetőbb Sony WH-1000XM5 uralja.

Galéria megnyitása

A tervezők az Aventho 300 esetében már a modern technikát is beletöltötték a termékbe, és a Beyerdynamic számára inkább ez okozhatott kihívást. Azonban bízunk abban, hogy a cég sikeresen megoldotta a házi feladatot. Papíron mindenképpen jónak tűnik a készülék ebből a szempontból is. Az nem derült ki, hogy milyen chipre épített a vállalat, de elképzelhető, hogy a Qualcomm egyik felsőkategóriás megoldását vették használatba, mivel a Bluetooth 5.4 modul mellett az aptX Lossless technológia is biztosított. Ezáltal a „veszteségmentes” anyagokat is lehet vele élvezni – persze azért ennek megvannak a korlátjai.

Galéria megnyitása

Lényeges volt az Aventho 300 fejlesztése során az is, hogy gondoskodjanak az aktív zajszűrésről. Ahol az eszköz ringbe száll, ott az ANC már elengedhetetlen. Azt nem tudni, hogy ez mennyire lesz hatékony élesben, viszont azt elárult a cég ezen a ponton, hogy a Sony szállítja a zajszűréshez szükséges lapkákat. A japánok ebben nagyon jók, így joggal lehet abban bízni, hogy az újdonság ebből a szempontból is jól fog teljesíteni. Az aktív zajszűrőnek lesz egy áteresztő módja is, így nem kell levenni az eszközt, ha valakivel beszélni szeretne az ember, és az utcán is biztonságosabb így a használata.

Galéria megnyitása

Összesen 8 mikrofonnak ad otthont a fejhallgató. Olyan extrákkal is szolgálni fog a termék, mint a fejkövető térhangzás és a Dolby Atmos támogatás. Fekete és fehér színben lesz elérhető az Aventho 300, és néhány mozdulattal össze lehet majd hajtani. Jár hozzá egy kemény hordozótok is, amiben védve lesz, mikor egy táska mélyén pihen utazás közben. Az újdonság tömege 319 gramm.

Galéria megnyitása

Az integrált akkumulátor 50 órás üzemidőt vetít előre (ANC mellett), és fejlesztés során az is egy fontos szempont volt, hogy valóban nagyon komfortos legyen hordani hosszú időn keresztül. A cég szerint a felhasználók élvezettel viselhetik a készüléket folyamatosan például munkában. Ha mégis lemerülne, akkor 10 perc elég ahhoz, hogy 5 órányi használatra elég energiát pumpáljanak a telepbe.

Galéria megnyitása

Tölteni egy USB-C csatlakozón keresztül lehet a fejhallgatót, és ez tényleg csak a töltésre szolgál, zenehallgatásra ezt kihasználva nem nyújt lehetőséget. Ugyanakkor támogatja a szerkezet a vezetékes használatot is, erre külön van rajta 3,5 milliméteres csatlakozó.

A Beyerdynamic Aventho 300 ajánlott fogyasztói ára 400 dollárban lett meghatározva. A forgalmazással kapcsolatos információkról egyelőre még nem sok részletet osztott meg a gyártó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
patau
patau
2024. szept. 16. 10:14
#4

Ezek nem "fejhallgatók", hanem egy audio lánc; BT vevő, DA konverter, fejhallgató erősítő és maga a füles, bezsúfolva a membrán mögé.
(Plusz még a zajszűrés (mikrofonok, mikrofon erősítők, mikrofon AD konverter, szűrő algoritmus-számítás, DA konverció), de ezt hagyjuk)
Fejhallgatós zenehallgatási láncnál, ami nekem eddig a legtöbbet javított a hangzáson az a 1., füles erősítő, 2. DAC, és utána maga a fejhallgató. A Beyerdynamic az egyik legjobb középkategóriás studio füles, gondolom a többi komponenst is megfelelő beszállítótól szerzi be.

De azért csodát ne várjuk, ha a dt 700/900 prox árát levonjuk a 400 usd-ből, akkor kb. 50e Ft marad a többi komponensre (DAC, Füles erősítő, Elektronika, mikrofonok, zajszűrő, akku, stb.), ami a játék kategória.

Stormrage
Stormrage
2024. szept. 16. 12:40

@patau És a dt700/900 széria, igazából a belépő a studio világba, ami egy megfelelő interface-en és fejhallgató erősítővel hajtva. Pl.: UAD Twin X, már hoznak egy megfelelő szintet a studiózás világában.

Viszont itt a cél nem is a highend részleg kiszolgálása, hanem az utazók / mobil igények kiszolgálása, olyan környezetben, ahol ANC-re van szükség nem fogsz tudni a magasakra vagy épp a mélyekre érdemben figyelni, így lehet az a 50e FT-s elektronika ami a fejhallgatóba kerül ki is tudja ezt szolgálni.

axe
axe
2024. szept. 14. 16:00
#3

mik ezek a reklámképek, hogy sehol egy lmbtqwertz selejt akármi? amúgy jónak tűnik

csapi26
csapi26
2024. szept. 15. 5:55

@axe csajszi mondjuk pont egy femboy queernek tűnik, ha kitakarod a haját

Lóbéla
Lóbéla
2024. szept. 14. 14:36
#2

Beyerdynaic füles használójaként érdekel a dolog. Mindennél van jobb, de a sok kipróbált füles közül nekem eddig ez jött be leginkább a hosszan hallgatható hangjával és a masszív fém szerkezetével, ami nem törik el, mint a műanyag konkurensek, mint pl. az előző JBL-em. Egy negatívum van, a füles árához mérhető pótvezeték. Azért az az ár már fájdalmas, és sajnos korántsem örök életű. Úgyhogy az már nem az eredeti.

AnálisMajális
AnálisMajális
2024. szept. 14. 14:12
#1

Azert ez messze van egy csucs fejestol. Egy kotelezo probalkozas toluk egy olyan szegmensben, ahol minden valamire valo gyartonak kell egy termek. Lehet ugy latjak, hogy a szegmens meg tagulhat.

humaniod
humaniod
2024. szept. 15. 12:46

@AnálisMajális Hibás a cikk címe.

Vissza az oldal tetejére