Shop menü

ÚJ BOLYGÓTÍPUSRA BUKKANT A HUBBLE

A planéták új fajtája nagyrészt vízből állhat.
Jools _
Jools _
Új bolygótípusra bukkant a Hubble

A kutatók bizonyítékot találtak egy általuk „vízi világnak” nevezett új bolygótípus létezésére, ahol az egész bolygó nagy részét víz alkotja. Az első ilyen planétákat egy 218 fényévre lévő rendszerben fedezték fel, és az égitestek egyik Naprendszerünkben található bolygóra sem hasonlítanak.

A Kepler–138 néven ismert bolygórendszerről szóló tanulmány a Nature Astronomy című folyóiratban jelent meg, és a Montreali Egyetem Exobolygókutató Intézetének (iREx) munkatársai jegyzik. Caroline Piaulet és kollégái a NASA és az ESA Hubble űrteleszkópjával, valamint a NASA Spitzer űrteleszkópjával figyelték meg a Kepler–138c és Kepler–138d exobolygókat, és megállapították, hogy ezek nagyrészt vízből állhatnak.

A víz jelenlétét közvetlenül nem mutatták ki, de a bolygók mérete és tömege alapján úgy tűnik, hogy a planéták térfogatának jelentős részét – akár a felét – olyan anyagoknak adják, amelyek könnyebbek a kőzeteknél, de nehezebbek a hidrogénnél vagy a héliumnál. A legvalószínűbb jelölt az ilyen anyagra pedig a víz.

Galéria megnyitása

A szakértők elmondásuk szerint korábban úgy gondolták, hogy a Földnél valamivel nagyobb bolygók fémekből és kőzetekből állnak, ezért is nevezték el őket szuperföldeknek. A Kepler–138c és Kepler–138d kapcsán azonban világos, hogy ezek nem egyszerűen a Föld kicsit túlméretezett változatai, hanem egészen más típusú égitestek, amelyeknek nemcsak a felszíne, jelentős részben a belseje is vízből állhat.

A Földhöz képest több mint háromszoros térfogatú és kétszeres tömegű bolygók sűrűsége ugyanis jóval kisebb, mint a Földé. A kutatók szerint a hozzájuk leginkább hasonlító ismert égitestek a Külső-Naprendszer felszín alatti óceánt rejtő, jeges holdjai lehetnek. Vagyis ezeket a nem túl távoli, furcsa bolygókat úgy képzelhetjük el, mint mondjuk az Enceladus felnagyított változatát, ami sokkal közelebb van csillagához, ezért jégkéreg helyett hatalmas vízburok övezi.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a bolygókon a földihez hasonló felszíni óceánok vannak. A Kepler–138d légkörének hőmérséklete például valószínűleg a víz forráspontja fölött van, így a bolygón vastag, sűrű, gőzből álló légkör lehet. E gőzlégkör alatt bújhat meg a folyékony víz nagy nyomáson, de az is lehet, hogy a víz egy másik nagy nyomáson előforduló fázisban, úgynevezett szuperkritikus folyadék formájában van jelen, mondják a szakértők.

Galéria megnyitása

Míg a Kepler-űrtávcső korábbi megfigyelései során csak három bolygó jelenlétét mutatták ki a Kepler–138 körül, Piaulet és csapata meglepődve tapasztalta, hogy a Hubble és a Spitzer megfigyelései egy negyedik bolygó jelenlétét is felfedik a rendszerben. A Kepler–138e kisebb és távolabb van a csillagától, mint a másik három, de a legtávolabbi ismert bolygónak is csak 38 napig tart, amíg megkerüli csillagát, és még ez is csillaga élhető zónájában van. Az újonnan azonosított bolygó kapcsán ugyanakkor sok a rejtély, egyelőre nem tudni például, hogy milyen pályán halad, mert a jelek szerint a Földről nézve nem kerül fedésbe csillagával.

Az új égitest jelenléte ugyanakkor alaposan módosította a többi, már korábban ismert bolygó becsült méreteit. A c és d jelű „vízbolygók” a jelek szerint gyakorlatilag egyformák, holott korábban drasztikusan eltérőnek hitték őket. A b jelű bolygó pedig egy Marshoz hasonló, apró kőzetbolygó lehet, amely az eddigi legkisebb méretű ismert exobolygónak számít.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére