A Google már hosszú ideje kínál tévéokosító eszközöket, és most a cég azon dolgozik, hogy egy még elérhetőbb megoldással is előrukkoljon. A Chromecast eszközök általában nem túl drágák, de ezúttal jöhet egy még költséghatékonyabb megoldás.
Januárban a Protocol nevű lap már megszellőztette az információt, hogy készülhet egy olcsóbb Chromecast termék a Google-nél. A napokban pedig feltűnt a készülék az FCC (Szövetségi Kommunikációs Bizottság) adatbázisában. Megnevezve ugyan nincs, de a kapcsolódó leírások és a végrehajtott tesztek alapján teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen kiegészítőről beszélhetünk.
A dokumentumok szerint a Google-höz köthető fejlesztés szorosan a televízió (LCD kijelző) mögött helyezkedik majd el, adapteren keresztül kapja majd a működéséhez szükséges energiát, és lesz majd hozzá egy távirányító. Illetve kapcsolódhat mellé vezeték nélkül Bluetooth modult alkalmazó fülhallgató is.
Az adatok szerint a termék rendelkezik majd Wi-Fi támogatással a Bluetooth modul mellett, és egy USB kábelen keresztül kapja majd az áramot a működéshez. Az FCC dokumentumok szerint a használata során képes lesz 1080p minőségben videót streamelni akár 60 FPS mellett. Arról viszont nem esik szó, hogy magasabb felbontásra is képes lenne.
A januári pletykák is arról szóltak, hogy a Google által tervezett olcsóbb Chromecast Full HD támogatással szolgál majd, minden bizonnyal egy szerényebb hardveres alapnak fog otthont adni, ennek köszönhetően lesz olcsóbb az egyéb termékeknél. A korábbi információk szerint ezen is ugyanúgy meglesz majd a Google TV rendszer, ebből a szempontból nem lesz hátrányban a már meglévő tévéokosítóhoz képest.
A cégnek a Chromecast with Google TV eszköze, ami 4K Ultra HD lejátszásra képes, és még a HDR támogatásnak sincs híján, 50 dollárba kerül. Ebben az esetben lényegesen kedvezőbb árra számítunk.
































