TÚL VAN AZ 500 MILLIÓ FELHASZNÁLÓN A TELEGRAM

A vállalat vezetése a jeles esemény kapcsán vázolta, hogy miként szeretnének a jövőben bevételre szert tenni, hogy a cég vonzóbb legyen a befektetők számára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. dec. 28. 8:49
Túl van az 500 millió felhasználón a Telegram

A Telegram az a csevegő alkalmazás, ami igazából kimarad a nagy vállalatoknak a párharcából, pedig igazából egy nagyon komoly piaci szereplő, olyan felhasználói bázissal rendelkezik, amivel nagyon kevés alkalmazás és még kevesebb kommunikációs platform. Ugyanakkor a bevételszerzés például neki is problémát okoz, mint sok más hasonló cégnek, de a vezetőség tisztában van a helyzettel, és próbál is ezen változtatni.

A 2013-ban elindított Telegram alapvetően orosz fejlesztés, de ma már Dubaiban van a székhelye. A csevegő annak köszönheti a sikerét, hogy végponttól végpontig terjedő titkosítással szolgál, és kiemelten nagy figyelmet szentel a felhasználói adatok védelmére. A Telegram felhasználói bázisa lassan, de folyamatosan gyarapodik, szóval nem küzdenek olyan problémákkal, mint például a Twitter.

Viszont a pénzszerzés szempontjából a Telegram sem egy túl fényes szolgáltatás, és ezzel pontosa tisztában vannak a platform tulajdonosai. Éppen ezért Pavel Durov, a szolgáltatás társalapítója az 500 milliós mérföldkő bejelentése mellett arra is kitért, hogy milyen monetizációs terveket dédelgetnek a jövőre nézve.

Galéria megnyitása

A Telegram megpróbál majd prémium funkciókat kínálni, amelyek jelen állás szerint első körben az üzleti ügyfeleknek és az igazán nagy aktivitást mutató felhasználóknak kínálnának. Arról Durov részleteket nem árult el, hogy pontosan milyen dolgokat kapnának pénzért az érintettek, de azt leszögezte, hogy ami most elérhető ingyenesen az embereknek, az a jövőben is garantáltan ingyenes marad majd.

Tehát szó nincs arról, hogy eddig térítésmentesen elérhető és megszokott funkciók hirtelen fizetőssé válnának. Olyan újításoknál lehet majd a prémium bevezetésére számítani, ami a különlegesebb igények kielégítésére szolgálnak. És éppen ezért eleve egy szűkebb célközönség számára érdekesek.

A bevételszerzés jegyében a Telegram a publikus beszélgetési csatornák esetében reklámok megjelenítésére adja majd a fejét. Hogy ez pontosan milyen formában fog bevezetésre kerülni, azt nem lehet egyelőre tudni. Az ilyen publikus csatornákon általában népes tömegek szoktak csevegni, és eleve csoportokhoz kapcsolódnak a legtöbb esetben. Ezekhez a csatornákhoz bárki csatlakozhat a Telegramon, és állítólag hatalmas népszerűségnek örvendenek. Egyesek szerint ez a modernkori fórumok egy alternatívája.

Elmondta Pavel Durov, hogy ezek válogatott hirdetések lesznek, és a vállalat saját hirdetési platformját használják majd, ennek köszönhetően jobb integráltságot fognak mutatni. Lényegesen jobb élményre lehet itt számítani, mint a szimplán beépített, más forrásokból származó hirdetéseknél, ami a legtöbb app esetében látható. És a privát beszélgetések esetében pedig egyáltalán nem kell attól tartani, hogy hirdetések zavarják meg a felhasználókat.

A Telegram társalapítója elmondta, hogy ezekre a változásokra azért van szükség, hogy a szolgáltatás önfenntartó, és ezáltal független maradhasson. És nem volt rest felhozni példaként Durov a WhatsAppot, hogy mi van akkor, ha valaki a szolgáltatás értékesítésével próbál talpon maradni és tovább fejlődni.

Galéria megnyitása

Annak érdekében, hogy a Telegram még több ember számára tegye vonzóvá a platformot, folyamatosan próbál újításokkal előrukkolni, és általában belecsempész némi egyediséget a fejlesztéseibe. Legutóbb elindult a hangcsevegés, ami nem azonos a hanghívással. A hangcsevegésnél olyan beszélgetőcsoportok hozhatóak össze, amikbe szabadon léphetnek be emberek, beszélgethetnek, vagy akár csak hallgathatnak. És hamarosan újabb fejlesztésekre lehet számítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére