TRUMP ELKEZDTE LEENGEDNI A TIKTOKNAK SZÁNT MENTŐCSÓNAKOT

Az Egyesült Államok következő elnöke felvette a kapcsolatot a legfelsőbb bírósággal, és azt kéri, hogy napolják el a tiltó intézkedést, hogy legyen ideje rendezni az ügyet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. dec. 31. 15:44
Trump elkezdte leengedni a TikToknak szánt mentőcsónakot

A TikTok a dolgok jelenlegi állása szerint 2025. január 19-étől be lesz tiltva az Egyesült Államokban, onnantól a szolgáltatás kikerül a Google Play Áruházból és az Apple App Store-ból is. Ez pedig több millió amerikai megélhetését teszi tönkre, amellett, hogy 100 milliónál is több felhasználó mindennapos szórakozását csorbítja.

Betiltják, vagy mégis marad? – Sok millió amerikai felhasználó nézi aggódva a jelenlegi eseményeket. Donald Trump a várakozásokbak megfelelően színre lépett, de egyelőre nem akar durva politikai intézkedést tenni az ügyben.

Továbbra is eléggé fordulatos a TikTok pályafutása, egyre közelebb vagyunk a betiltásának időpontjához, de valójában még semmi nem dőlt el. A ByteDance számára az elmúlt napokban több reményt keltő esemény is történt. Lehetőséget kapott a cég arra, hogy egy újabb bírósági meghallgatáson bizonyítsa, hogy a betiltása alkotmányellene, erre január 10-én kerül majd sor. De azt nem tudni, hogy itt milyen döntést fognak hozni, ezzel mennyi időt nyerhet a cég. Lényegesen fontosabbnak tűnik, hogy Donald Trump is feltűnt a horizonton.

Galéria megnyitása

A hamarosan hivatalába lépő új elnök már a választás során is több alkalommal beszélt arról, hogy a TikTokot meg kell menteni a betiltástól. Jelezte, hogy tenni fog a platform érdekében, viszont mostanáig semmi konkrétumot nem tett, ami elsősorban annak tudható be, hogy még nincs is ehhez joga. A TikTok elérést január 19-én fogja az USA leállítani, Trump pedig csak január 20-án fog szolgálatba lépni. Éppen ezért most Trump a legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy megoldást találjon az ügyre.

Arra kéri a bíróságot, hogy hagyják neki, hogy tisztességes, politikai eszközökkel keressen megoldást a TikTok helyzetére, azt követően, hogy elfoglalta a hivatalát. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos, hogy felfüggesszék a mostani tiltási időpontot. A második elnökségére készülő Trump úgy fogalmazott, hogy ez egy „történelmi kihívást jelentő, az amerikai alkotmány első kiegészítéssel kapcsolatos kérdés”, amiben a bíróságnak a dolgok mostani állása szerint gyorsított eljárásban kellene döntenie, ha tartani akarja a január 19-i határidőt.

„Egyedül Trump elnök rendelkezik a tökéletes tárgyalási szakértelemmel, a képviselői mandátummal és a politikai akarattal ahhoz, hogy tárgyalásokat folytasson a platform megmentésére irányuló megoldásról” – olvasható a beadványban.

A kérelem alapján Donald Trump úgy kívánja megoldani ezt a vitás helyzetet, hogy minden érdeket, eshetőséget, veszélyt figyelembe vesz, „foglalkozik a kormány által kifejezett nemzetbiztonsági aggályokkal, aggodalmakkal, amelyeket maga Trump elnök is elismert.”. Hiszen Trump is beszélt már korábban arról, hogy nemzetbiztonsági szempontból aggályos a TikTok működése, de ezt főleg az első kormánya idején, illetve azt követően hangsúlyozta. Ma már valamelyest másképpen látja a helyzetet a kommunikációja alapján.

Az új elnök néhány nappal korábban a Mar-a-Lago-i birtokán találkozott Shou Chew-val is, a TikTok vezérigazgatójával. Az nem derült ki, hogy pontosan miről beszéltek, de az egészen biztos, hogy a betiltási ügy volt az elsődleges téma.

Galéria megnyitása

Talán elsőre komikusan hangzik, de Trump hivatalba lépésének egyik legfontosabb ügye, hogy a TikTok helyzetére megoldást találjon. Hiszen a TikToknak az Egyesült Államokban több mint 170 millió felhasználója van, és több tízmilliós nagyságrendben vannak olyanok, akiknek ez kiemelt bevételi forrást jelent. Ha Trump nem tudja kezelni a TikTok tiltási ügyet, az azonnal egy óriási kudarca lenne a kormányzásának.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2024. dec. 31. 22:14
#4

Pár százezer ember vergődik a betiltása miatt, kell nekik mondani valami szépet. Hiszen szép ígéretek nélkül nem populista a populista! És gondolom micimackó is hozzájutott valami infóhoz ami kellemetlen szituba hozhatná a szarost.

KikiGames
KikiGames
2024. dec. 31. 16:56
#3

"A TikTok a dolgok jelenlegi állása szerint 2025. január 19-étől be lesz tiltva az Egyesült Államokban, onnantól a szolgáltatás kikerül a Google Play Áruházból és az Apple App Store-ból is. Ez pedig több millió amerikai megélhetését teszi tönkre, amellett, hogy 100 milliónál is több felhasználó mindennapos szórakozását csorbítja."

Majdnem elcsöpögtettem egy-két könnycseppet. De csak majdnem.

axe
axe
2024. dec. 31. 22:35

@KikiGames nagy kár lenne a sok idiótáért a milliónyi haszontalan tartalommal együtt

Capritain
Capritain
2024. dec. 31. 16:45
#2

Csodás propaganda- és agymosóvonat lesz ez majd a számára, ha sikerrel jár, márpedig összejön neki. Az amcsi fiatalok két pofára zabálnak mindent, ami abból a szarcsapból folyik.

hunspirit
hunspirit
2024. dec. 31. 16:07
#1

"Demokrata" diktátorok fékevesztett ámokfutása ez csupán, hogy megnehezítsék Trump dolgát.

A TikTok kb. az egyetlen szabad média az USA-ban.

nirriti
nirriti
2025. jan. 2. 21:00

@hunspirit CCP vezetők ülnek a TikTok igazgatóságában, az anyacég (Bytedance) meg egyebek mellett olyan innovatív AI-val megpakolt táblákat árul itt a szabad világban ami aszondja ne bízz meg csak úgy a csúnya gonosz nyugati vezírekben mer bla bla bla, de a kínai komcsi pártban simán gondolkodás nélkül... Észak Koreáról meg azt mondja egy népjóléti paradicsom....

Fogj egy vödör pati kukit és csodáld meg mi mindent nem tudsz:
https://youtu.be/U5PxfqCkqpU?list=PL2_v15L-r6ZyVKdoabk1so8EhjeyS4aZ1&t=2836

Vissza az oldal tetejére