Spot, akivel utoljára a cég kiváló decemberi táncos videójában találkozhatott a közönség, az új évben már új konfigurációban kerül piacra, és ahogy a bemutató felvételein látható, ezeknek köszönhetően egy sor új trükkre képes. A Boston Dynamics négylábú robotját 2019 őszén kezdték árusítani, és a cég beszámolója szerint eddig nagyjából 400 darabot adtak el belőle 75 ezer dolláros áron, többek közt atomenergiával, bányászattal és építkezéssel foglalkozó vállalkozásoknak.
A robotkutya idei, Enterprise néven futó kiadását kifejezetten olyan felhasználóknak szánják, akik távolról kívánják irányítani Spotot, olyan környezetekben, amelyek az ember számára túl veszélyesek. Ennek megfelelően automatikussá vált a töltés: minden Spot egy töltődokkal érkezik, amelyre a robot magától képes rácsatlakozni a fedélzeti kamerák segítségével. Miután a robot lekuporodott a dokk mellé, nagyjából 2 óra alatt töltődik fel.
Spot vagy teljes távirányítással működik, vagy előre beprogramozott rutinokra is képes, amelyek során nincs szükség emberi közbeavatkozásra. A fejlesztők elmondása szerint a robot vezeték nélküli kommunikációja sokat fejlődött, de a biztonság kedvéért a dokkban van egy Ethernet port is, amelyen keresztül a rendszer minden töltésnél továbbítani tudja a korábban begyűjtött adatokat.
A leglátványosabb változás, hogy a robot immár hivatalosan is kapható a 2018-ban beharangozott karral. A nagyjából 1 méteres, 8 kilogrammos végtag a fejrészhez csatlakozik, gyakorlatilag minden irányba mozgatható, és végén lévő fogórésszel 5 kilogrammos tárgyak mozgatására képes. A karba beépített optikai és helyszenzorok révén a robot folyamatos irányítás nélkül is végre tud hajtani bizonyos feladatokat, így például ajtókat nyit ki, vagy karokat húz meg, anélkül, hogy az irányítónak mikromenedzselni kellene a műveletet.
A kart egyelőre csak a gyártó tudja felszerelni és eltávolítani, de a felhasználók csatlakoztathatnak rá új szenzorokat, és saját szoftveres megoldásokat is kidolgozhatnak a kar olyan feladatokra való hasznosítására, amelyeket az alapszoftver nem fed le.
Maga Spot az új hardveren kívül új szoftvert is kapott. A Scout nevű platformmal nagy távolságból is teljes mértékben távirányítható, és az irányító folyamatos élő információt kap a fedélzeti szenzoroktól, amelyek közt egy infravörös kamera is van. A kamerák a robottól függetlenül is vezérelhetők, így az irányító a 30-szoros optikai zoommal bármikor ráközelíthet a környezet egyes elemeire.
A Scout egyúttal automatizált rutinokat is tartalmaz, így például az irányítónak elég ráböknie egy célpontra, és Spot magától odamegy, saját szenzorait használva az akadályok elkerülésére vagy megmászására. Ha pedig valamiért kitévedne a WiFi által lefedett területről, automatikusan visszagyalogol addig a pontig, ahol még volt jel, így nem kell attól tartani, hogy eltéved vagy véletlenül legyalogol a tengeri olajfúró torony platformjáról.
































