A betegek két évvel az operáció után is kiválóan látnak, és sem súlyos mellékhatásokról, sem szövődményekről nem számoltak be. Világszerte több mint 12 millióan szenvednek szaruhártya-vakságban, ami akkor jelentkezik, a szem külső, áttetsző rétege sérülés vagy betegség következtében átlátszatlanná válik vagy deformálódik. Mivel a szaruhártya-átültetéshez jelenleg emberi donorra van szükség, napjainkban csak minden 70 érintettből 1 jut új szaruhártyához. A rosszabb gazdasági helyzetű országokban pedig a műtét költségei is nehezítik a kezeléshez való hozzáférést.
Mehrdad Rafat, a svédországi Linköping Egyetem kutatója és kollégái azonban forradalmasíthatják a területet: létrehoztak egy rugalmas, de ellenálló fejlesztést, amely leginkább egy kontaktlencsére hasonlít. A „lencse” sertésbőrből kivont, majd megtisztított kollagénből készült. Az állatkísérletek sikere után a szakértők emberi önkénteseken is elkezdték kipróbálni a fejlesztést, amely a beteg szaruhártyát hivatott pótolni.
A klinikai vizsgálatban résztvevő minden személy keratokónuszban szenvedett, ami a szaruhártya elvékonyodásával és a szem középrészén való kiöblösödésével jár. Tizennégyen közülük jogilag vaknak minősültek a műtét előtt, míg hatan súlyosan gyengénlátók voltak. A műtét után mindenkinek jelentősen javult a látása, és három korábban vak páciens tökéletesen teljesített a látásvizsgálatokon.
Az eredmények Rafat elmondása alapján is jobbak voltak, mint amit a fejlesztők vártak. Mivel a kollagénlencse strukturált fehérjékből áll, amely sejteket nem tartalmaz, a beültetés után elviekben nem várható kilökődést kiváltó immunrekació. Ezt a klinikai vizsgálat is megerősítette. Míg a szervátültetésen átesőknek évekig vagy életük végéig kell az immunrendszer elnyomó szereket szedniük, a kérdéses résztvevők csak 8 hétig használtak egy immunszupresszív szemcseppet, és utána normális életet élhettek.
Rafat abban nem biztos, hogy az eljárás mennyiben fog kerülni, ha széles körben engedélyezik, de mindenképpen olcsóbb lesz, mint az emberi donorokból való beültetés, ráadásul sokkal több emberen lehet használni.