A YouTube a világ legnagyobb videós platformjaként folyamatosan fejlődik, és ezúttal arról számolhatunk be, hogy az okostelefonokon és a táblagépeken számos fejlesztés jelent meg. A változásoknak köszönhetően jobb nézői élményre lehet számítani az eddigieknél, és kényelmesebben áttekinthetőek a tartalmak.
A Google egyre nagyobb figyelmet szentel a YouTube számára, amióta már a zenestreaming szempontjából is ez a felület lett a kiemelten fontos. Most viszont nem a YouTube Music szolgáltatást ért fejlesztésről lesz szó, hanem más egyebekről, például a videofejezetek kiterjesztéséről.
Május végén jelentette be a YouTube, hogy hosszú idő után végre az eddigieknél sokkal jobb megoldást fog biztosítani a videósok – és a nézők – számára a videók felosztására. A Chapters, vagyis Fejezetek néven bevezetett újítás révén megoldható az, hogy egy videót a feltöltés során szeletekre vágjanak, és így megkönnyítsék a nézőknek a dolgát, ha azok csak gyorsan szeretnék megnézni a felvételt, vagy meg akarnak benne találni egy adott fejezetet.
A felosztási funkció az asztali felületen már jól működik, megfelelően vizsgázott, és valószínűleg ez is kellett ahhoz, hogy utat találhasson a mobilos applikációba. Android és iOS platformokon egyaránt láthatóak lesznek és teljes körűen használhatóvá válnak a fejezetek. A felosztott videóknál az egyes részeket elnevezhetik majd a felhasználók, hogy még jobban eligazodhassanak a tartalomfogyasztók.
A lejátszó felülete is módosul, könnyebben elérhetővé válik például a feliratnak a kapcsolója. Eddig a beállításokat kellett ahhoz megnyitni, hogy hozzá lehessen férni a feliratokhoz, ezentúl viszont ennek a gombja már egyből kint lesz a lejátszón. A jobb felső sarokban kerített ennek helyet a YouTube csapata.
Még a felületet érintően egy másik hasonló változásról is hírt adhatunk, ami szintén jó hír. Az automatikusan elinduló lejátszásnak a kapcsolásához sem kell már a menüben bóklászni, ez is fent lesz kiemelt helyen. Ezt azok használhatják sűrűn, akik sokszor hallgatnak lejátszási listákat, de alapvetően nem akarják, hogy minden magától induljon.
A gesztusvezérlést is továbbfejleszti a YouTube, eddig lehetett a képernyő tapogatásával tekerni és lefelé húzással kép a képben módra átállni. Ezentúl pedig a videón felfelé legyintéssel elérhető a teljes képernyőre helyezés. És a visszaváltáshoz sem kell gomb, elég lesz a képernyőn lefelé húzni, és visszaáll a kép a kisebb videós ablakra a teljes képernyős beállításból. Az időt pedig tudja írni a lejátszó az szerint, hogy mennyi telt el vagy mennyi van még hátra, ehhez csak az órát kell megtapintani.
Végül adni fog tippeket az applikáció a jobb nézői élmény eléréséhez. Például magától felajánlja majd a teljes képernyős módra való átváltást, amikor valamilyen VR szemüveghez készített felvételnek a megtekintése mellett dönt az eszköz tulajdonosa.
A YouTube mobilos alkalmazásának az újításai a következő napokban, hetekben fokozatosan gördülnek majd ki az iOS és Android rendszerű készülékekre. Nem mindenkinek azonnal érhetőek el ezek a dolgok, szóval nem kell aggódni, ha valamilyen újítást nem ér még el jelenleg a felhasználó.



































