Az elmúlt időszak hírei alapján úgy látszik, a globális gazdaság lassulni kezdett, megkezdődik a recesszió, amelynek számos következménye van. Az eladások csökkennek, az árbevételek szintén, ennek érdekében a cégek előbb-utóbb megvizsgálják, mely területeken van lehetőség némi költségcsökkentésre. Ez a tőkeberuházások elhalasztását, a termelés visszafogását, illetve az munkavállalói létszám csökkentését is eredményezheti. A Bloomberg szerint ez utóbbira készül az Intel, gyakorlatilag több ezer munkavállalót bocsáthatnak el annak érdekében, hogy a fix költségeket valamekkora mértékben csökkenthessék.

Galéria megnyitása

Az értesülések alapján a PC piac gyengülése miatt van erre szükség, ami valamilyen szinten érthető, hiszen másról sem szólnak az elemzések manapság, mint az egyes piaci szegmensek teljesítményének csökkenéséről. A Client Computing Group egyébként az Intel húzóágazata, gyakorlatilag ez a részleg termelte a legtöbb árbevételt a 2022-es esztendő második negyedévében, ugyanis 7,7 milliárd dollár folyt be innen a kasszába. Ez a teljesítmény a 2021-es rekordévhez azonos időszakához képest persze jelentősen alacsonyabb, 25%-ot esett az árbevétel azóta.

Az Intel munkavállalói bázisa idén július folyamán 113700 főre rúgott, ezt a létszámot nagyjából 20%-kal csökkentheti a vállalat a közeljövőben. A leépítés hatására a Bloomberg információi szerint a fix költségeknek nagyjából 10-15%-át sikerül megspórolni, ez a leépítési-hullám azonban jó eséllyel nem érinti a fő üzletágak legfőbb részlegeit, főként a marketingesek és az értékesítők számíthatnak elbocsátásra.

Galéria megnyitása

Az elmúlt negyedév folyamán a vállalat legtöbb üzletága egészséges profitot termelt, a sorból a Network and Edge Group lógott ki egy kicsit, az ugyanis jelentős árbevétel-növekedést produkált éves szinten, a többi részleg azonban árbevétel-csökkenésről számolhatott be. Várhatóan a harmadik negyedéves számok sem lesznek szebbek, ezt pedig a jelek szerint már be is árazta a piac: 2022 folyamán az Intel részvények árfolyama 50%-nál is nagyobb mértékben esett.

A jelenlegi gazdasági helyzet természetesen nemcsak az Intel, hanem versenytársai számára is nehéz, így könnyen lehet, hogy rövidesen egyéb vállalatok háza tájáról is érkeznek majd leépítéssel kapcsolatos hírek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2022. okt. 13. 14:09
#3

Mert ilyenkor egy vállalat nem beáldozza a 30% körüli nettó haszonkulcsának egy kis részét, hogy legyen egy egészséges munkakörnyezet és a rabszolgák legalább viszonylagos elégedettséggel lapátolják nekik a GDP-t, hanem a részvényesek miatt rögtön a béreken - mármint a termelői réteg bérén, nem a vezetésén, persze - kell spórolni, hisz az jól mutat a jelentésben. Hogy ezzel pocsék munkakörnyezet lesz és hogy ugyanezt el lehetett volna érni egy kevés haszon vagy uram bocsá' a felsővezetés éves jutalmának csökkentésével, az valahogy Japánon kívül meg se fordul a fejekben.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. okt. 14. 16:19

@i2k010 Nemigen

Kinában is van ilyen, de ott az kötelezö.

Japánban a mentalitása az embereknek olyan, hogy nagyon beleteszik magukat igy sokan szétdolgozák magukat.

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2022. okt. 13. 12:16
#2

Csak 7,7 milliárd dollár volt a negyedéves bevétel? Ez már a vég, tényleg ki kell rúgni 20%-ot.

Bár mondjuk a marketingesekért pont nem fog senki könnyet hullajtani.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. okt. 13. 23:37

@Dragon3k kétségtelenul nem csak oket tiltják ki a világ egyik legnagyobb piacárol

R3LaX123
R3LaX123
2022. okt. 13. 8:30
#1

Ilyenkor mindig elgondolkozok azon, hogy ha rgy cég simán tud nélkülözni több ezer dolgozót, akkor azok eddig miért voltak ott?

Bihus
Bihus
2022. okt. 14. 13:34

@R3LaX123  több tízezret. 20% az több, mint 20ezer dolgozó.

De egyébként meg senkinek sem 100% a hatékonysága, gondolom te sem nettó 8 órát dolgozol, ha 8 órás munkaidőben vagy. Vannak elég komolyan léhűtő munkavállalók minden cégnél, akikből mondjuk 2-3 nem csinál annyit, mint egy jobban teljesítő kolléga, és még csak nem is a tapasztalat vagy képességek miatt, hanem szimplán hozzáállásból. A baj az, hogy ezt nem igazán lehet mérni, kb. pofára megy az, hogy kit küldenek el, és ilyen mértékű elbocsátásoknál mindig csökken a motiváció is a munkavégzésre, már csak azért is, mert bejelentenek valamit, és onnantól mindenki a seggét kezdi el védeni, ami eléggé le tudja kötni az ember energiáit. Végső soron az egész valószínűleg kontraproduktív, ezért van az, hogy pl. európai cégek inkább ki szoktak várni, és először pl. munkaórát csökkentenek, aztán visszavágják a pénzszórást, kevesebb utazás, nincs karácsonyi buli, nincs prémium és a többi, esetleg átszerveznek, elküldik a határozott idejű szerződéseseket és a többi, de ilyen 20%-os tollvonásokhoz a legritkább esetben szoktak nyúlni. Más-más a kultúra az egyes országok között is. Nekem volt alkalmam a legutolsó, 2008-as válságot átélni egy német multinál.

Vissza az oldal tetejére