Mark Gurman, aki általában meglehetősen jól értesült az Apple fejlesztéseit illetően, és a napokban felelevenítette, hogy milyen módosításokon eshet majd át az iPhone 15 széria. Ezzel együtt pedig olyan információkat is megszellőzetett, amikről eddig még nem igazán esett szó, vagy ha igen, akkor sem volt túl stabil alapja a pletykáknak.

Az iPhone 15 és 15 Pro modellek között tovább növekedhet a különbség, az olcsóbb gépek pedig árban is nagyobb differenciát mutathatnak majd a Pro modellekhez képest. Az iPhone 15 Pro Max pedig minden eddiginél komplexebbnek ígérkezik. Mark Gurman friss beszámolója alapján a csúcsmodellek már nemhogy acél, hanem egyenesen titán tokba lesznek foglalva.

Galéria megnyitása

A titán révén a meglehetősen nehéz mobilok tömege csökkenni fog, miközben az ellenállóságuk nem szenved kárt. Maga a keret még akár vékonyabb is lehet, a káva egészen biztos, hogy csökkenni fog. Gurman úgy tudja, hogy az új kijelzőtechnológia és egyéb strukturális módosítások révén az iPhone-ok harmadával kisebb kávát fognak nyújtani az új generációnál, mint az aktuális eszközöknél. Az Apple-t nagyon hosszú ideig kritizálták joggal azért, mert a mobilok kávája sokkal vastagabb volt, mint a konkurenciánál. Az iPhone 14 már szépen fejlődött ebből a szempontból, és az iPhone 15 még mutatósabb lehet.

Beszélt Gurman arról, hogy az iPhone 15 Pro modelleknél valóban eltűnhet az eddigi módváltó gomb, és egy új kezelőszerv kerül majd bevezetésre, melynek köszönhetően a felhasználóknak már sokkal több lehetősége lesz. Különböző gyorsművelteket lehet majd beállítani a Művelet gombra, amit először az Apple Watch Ultránál vett használatba a vállalat. Még a keretnél maradva, nagyon fontos változás lesz, hogy már tényleg áttérhet a cég az USB-C csatlakozó használatára. A Lightning port végül az EU nyomására vonulhat nyugdíjba, de egyébként sem volt racionális döntés az Apple részéről, hogy eddig kivárt a váltással.

Az iPhone 15 az Apple A16 rendszerchipet használhatja majd, az iPhone 15 Pro pedig már az Apple A17-et fogja majd munkára, ami előre láthatólag már a TSMC 3 nm-es eljárásával készül, és bizony elég meredek ára lehet. Az olcsóbb iPhone-ok esetén komoly fejlődés lesz, de legalábbis látványos, hogy már a Dynamic Island kialakítást megkapják, nem lesz a klasszikus bevágás a képernyő tetején.

Galéria megnyitása

Fájó pont lesz az új generáció bevezetésével, hogy az iPhone 15 Pro modellek elég jelentősen drágulhatnak. Gurman értesülései szerint az ajánlott fogyasztói árak tekintetében akár a 200 dolláros többlet is elképzelhető. A vállalat globálisan emelhet az árakon, ezúttal még az Egyesült Államokban is vastagabban foghat a ceruza.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2023. aug. 2. 15:26
#6

Meglehetősen pazarlónak tartom, hogy titánnal bszakodnak 200 dolláros felárért, azért, hogy hajszálnyival vékonyabb legyen a széle, és nyerjenek pár grammot. Persze, így is meg fogják venni, de attól még fszság.

thestock
thestock
2023. aug. 3. 15:25

@axe aham. Mennyivel zöldebb az előállítása, mint az eddig használt anyagnak?

pepeno1
pepeno1
2023. aug. 2. 13:57
#5

Jó lenne, ha jönne egy titány-arany ötvözet a gazdagabbaknak, meg egy titán-nikkel örvözet a szegényebbeknek. ;)

És akkor elmondhatnák az elsőről, hogy olyan anyagból készül, mint a Vasember páncélja. :D

feherneoh
feherneoh
2023. aug. 2. 8:25
#4

*Az Apple tovább emelheti a csúcsmobiljai anyagminőségét, de továbbra is szégyen "okos"telefonnak hívni őket.

tomchee
tomchee
2023. aug. 2. 21:34

@Hufika valoban. az iphone ok nagy szerűen működnek.

... Amig kinem teszed a lábad az apple ökoszisztémájából.

Na akkor viszont katasztrófa

Ha valakinek az kell, és amiatt veszi annak persze. Pacsi vegyed jól jársz vele. 

De nem kell rom cserélgetőnek lenni ahhoz, hogy az hogy a gyártó mondja meg neked, mit csinálj a telefonodon ne csússzon le a torkodon

marc23
marc23
2023. aug. 2. 7:38
#3

Mar nem azert de ez igy lenne a vagany ha tobblet koltseg nelkul v minimalis tobblettel lenne a titan beleszorva a mobilba, m akkor lehetne azt mondani, na tessek mi raktunk bele es kb ugyan annyi, de az h 200 dezsovel tobbert adjak a titant bele, megint csak user nyuzo otlet, az amugy sem olcso mobil melle :/ 

egyszer mar lehetne az almanak vmi olyan vezetoje is aki jo telefont gyartat(nek pont csucs modelt) es ezt elfogadhato aron, aki a user oldalrol nezi a termeket nem a huvos legkondis irodabol :/

axe
axe
2023. aug. 2. 13:27

@marc23 " tobblet koltseg nelkul v minimalis tobblettel lenne a titan beleszorva a mobilba" masszív különbség van a titán meg az alu nyersanyag árában, megmunkálni is költségesebb. "jo telefont gyartat(nek pont csucs modelt) es ezt elfogadhato aron" igen, én is ferrarit vagy koenigsegget akarok venni 1.4-es swift árán.

errorcode06
errorcode06
2023. aug. 1. 22:03
#2

Kijelzőkről lehet tudni valamit?

Bihus
Bihus
2023. aug. 1. 22:13

@errorcode06 ami a Samunak van, abból van egy jobb fajta mindig a prokban, az alapban meg valami közepesebb.

axe
axe
2023. aug. 1. 21:02
#1

"Gurman úgy dugja"

Vissza az oldal tetejére