TISZTESSÉGTELEN ESZKÖZÖKKEL TETT SZERT ADATOKRA A GOOGLE, PERBE FOGTÁK

A Google hosszú időn keresztül járt el törvénysértő módon az adatvédelmet illetően, ezért most egy jelentős bírósági ügynek néz elébe.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. jan. 25. 14:36
Tisztességtelen eszközökkel tett szert adatokra a Google, perbe fogták

A nagy technológiai vállalatok ellen az utóbbi időben megszaporodtak az adatvédelmi perek, és most is arról kell beszámolnunk, hogy a Google a szakemberek szerint nem tett eleget a törvényi kötelezettségének, nem nyújtott kellő befolyást a felhasználói adatok kezelése felett. Ráadásul piszkos módszereket is bevetett azok ellen, akik nem adtak hozzáférést bizonyos érzékeny adatokhoz.

Egyszerre négy amerikai állam főügyésze vette támadás alá a Google-t, amiért a vállalat éveken keresztül folytatott törvényellenes adatszerzési gyakorlatot - legalábbis a vádak szerint. Az Egyesült Államok fővárosának és három további államnak a főügyésze indította el a pert, mert a vizsgálatok szerint a Google helytelenül járt el a helyadatok kezelése során, márpedig ez egy nagyon érzékeny terület.

A személyes adatok között a helyadat az, ami az egyik legérzékenyebb dolog. Ezt felhasználva akár konkrét nyomkövetést is megvalósíthatnak különböző alkalmazások a felhasználó akarata és tudta nélkül. Az elmúlt években éppen ezért több olyan fejlesztés is született, ami hatékonyabb védelmet nyújt a helyadatok megosztása során. Például lehet közelítőleges információt is közölni, és a felhasználó saját belátása szerint döntheti el, hogy milyen szintű hozzáférést nyújt.

Galéria megnyitása

Igen ám, azonban a Google a vizsgálatok szerint legalább 2014-től kezdődően eléggé megnehezítette azt, hogy a felhasználók ténylegesen és teljesen megtiltsák a vállalat számára a helyadatok elérését, illetve ködösített annak kapcsán, hogy a helyadatok milyen hozzáférési lehetőségek biztosítása mellett elérhetőek a keresőóriás számára. Ez pedig még mindig nem minden. Ha ugyanis valaki teljesen letiltja a helyinformáció elérhetőségét, a Google rendszere elkezd nyomást gyakorolni a felhasználóra.

A vizsgálatok szerint a Google újra és újra felhívja a felhasználó figyelmét arra, hogy ki van kapcsolva a helyadatok elérése, és ez előnytelen lehet bizonyos körülmények között. A folyamatos emlékeztetés mellett pedig egyéb eszközöket is bevet azért, hogy célt érjen. Sokan már a frusztrációnak engedve inkább visszakapcsolják a megosztást, csak a Google hagyjon fel e tevékenységével. Továbbá a vádak szerint az engedélyezési rendszer eleve úgy lett a vállalat által kialakítva, hogy az emberek egy figyelmetlenebb pillanatukban, akár akaratlanul is visszakapcsolhassák a helyadatokhoz való hozzáférést.

Galéria megnyitása

Az államokon keresztül indított eljárás kapcsán azt még egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi lesz az ügy végkimenetele, de a Google valószínűleg kénytelen lesz változtatni ezen a téren. Nagy valószínűséggel pénzbüntetésben is részesülni fog a hatalmával való visszaélés és privát szféra nem megfelelő védelme miatt.

Karl A. Racine, washingtoni főügyész leszögezte, hogy egy kirívó törvénysértésről van szó. A Google véleménye szerint több trükköt is bevetett annak érdekében, hogy a felhasználói adatok felett nagyobb befolyást szerezzen. A birtokába jutott információkat pedig az érintettek számára előnytelen felhasználási feltételekkel kezelte, ami további aggályokat is felvet.

A Google pedig nincs egyedül ez utóbbit tekintve. Az előnytelen felhasználási feltételek elfogadtatása és az adatokkal való visszaélések miatt több nagyvállalatot is lehetne vizsgálni, éppen ezért Karl A. Racine arról már általánosságban beszélt, hogy több hasonló eljárásra is számítani lehet a továbbiakban, ha nem történnek változások ezen a területen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2022. jan. 25. 14:52
#1

és akkor még nem beszéltünk a hallgatózó okostelefonokról, a célzott hirdetésekről, a szolgáltatás "mindent vagy semmit" szinten történő elfogadtatásáról, adatok harmadik félnek történő értékesítéséről, a fizess a reklámmentességért nevű ordas gusztustalan húzásokról.

et cetera, et cetera, et cetera.

pepeno1
pepeno1
2022. jan. 26. 17:46

@tomchee oké de ha ebből precedens lesz, akkor a többi hasonló vállalatot is megcsapkodják utána csalánnal, és az már gyorsabban fog menni.

Vissza az oldal tetejére