Shop menü

TISZTA VIZET ÖNT A POHÁRBA A YOUTUBE A RAJONGÓI FIÓKOK ESETÉN

A jövőben már egyértelműen jeleznie kell majd a felhasználóknak, ha egy „fan” fiókot tartanak fenn, eddig erre nem volt szükség, ami néha feszültséget szült.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Tiszta vizet önt a pohárba a YouTube a rajongói fiókok esetén

A YouTube-on egyebek mellett olyan felhasználói fiókok is nagy mennyiségben vannak jelen ma már, amik rajongói tartalmakkal szolgálnak a követőiknek. Nemcsak, hogy sztároknak, ismert személyiségeknek vannak rajongóik ilyen formában jelen a platformon, hanem influenszereknek, youtubereknek is vannak már külön fiókot fenntartó fanjaik.

Eddig a YouTube nem követelte meg azt, hogy a felhasználók minden esetben feltűntessék, hogy egy rajongói fiókról van szó, mivel ez többnyire magától értetődő volt. Persze adódtak visszaélések, de a cég ezeket általában rendben kitudta szűrni. Viszont az utóbbi esetben ebből már egyre többször adódott probléma, ezért úgy döntött a vállalat, hogy ideje változtatni a dolgokon.

A jövőben a YouTube csatornák címében és azok leíró nevében (handle) egyértelműen utalni kell majd arra, hogy a fiók nem az érintett személy vagy más entitás felügyelete alatt áll, hanem egy rajongó üzemelteti.

A YouTube új „megszemélyesítési” irányelvei a várakozások szerint rendet tesznek majd ezen a területen, és kevesebb lesz az olyan elnevezésű csatorna, ami arra utazik, hogy megtévessze a felhasználókat, és így szerezzen követőket. A platform felhasználási feltételeiben folyamatosan vannak változások, és ezek nem azonnal lépnek életbe, hanem hagynak időt az embereknek arra, hogy fel tudjanak készülni. Jelen esetben az új szabályok augusztus 21-től élnek majd.

Amennyiben az új szabályzathoz nem igazodnak az érintett felhasználói fiókok, abban az esetben a profil üzemeltetője sokat kockáztat. A YouTube a visszaélések észlelését követően felfüggesztheti csatorna működését, törölheti azt, sőt mi több, akár a felhasználó teljes profilját is felszámolhatja, amennyiben ezt indokoltnak látja.

Galéria megnyitása

„A személy vagy csatorna illetéktelen megtestesítésére irányuló tartalom nem engedélyezett a YouTube-on” – jelentette ki Ivy Choi, a YouTube szóvivője az ügy kapcsán. „A mai naptól kezdve, hogy még jobban megvédjük az alkotókat a megszemélyesítéstől, és segítsük a nézőket a rajongói csatornák tartalmának pontosabb és könnyebb azonosításában, megköveteljük az ilyen jellegű csatornáktól, hogy kiemelten jelezzék a csatornanevükben és a leírásban, hogy csak rajongói felületről van szó.”

Leszögezte a YouTube, hogy a valódi személyek által feltöltött videók módosítatlan újbóli feltöltése nem szabályos, ilyen esetekben is szankcióra számíthat a rajongói csatorna üzemeltetője. Ez ugyanúgy a megszemélyesítési szabályokba ütközik, mint a név és a profil másolása. A YouTube különböző iránymutatásokkal is szolgál majd a rajongók számára, hogy miként tudják majd szabályosan kialakítani a fan csatornákat szabályosan. Miközben gondoskodik arról is, hogy az eredeti entitásokat megóvja a visszaélésekkel szemben.

A megszemélyesítések elszabadulásából az utóbbi időben a Twitternél volt komoly probléma, mikor első körben az új Blue előfizetés elindult, és boldog, boldogtalan megkaphatta a neve mellé a hitelességet jelző piktogramot anélkül, hogy a fiók tényleges hitelesítésen esett volna át. Mostanra a Twitter is rendezte a sorait ezen a fronton, de az az eset rámutatott arra, hogy milyen komoly veszélyei lehetnek a névvel való visszaéléseknek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére