Teljesen új grafikus felületet vezet be a Vivo

Teljesen új grafikus felületet vezet be a Vivo

Néhány héttel ezelőtt már lehetett arról pletykákat hallani, hogy megtöri az eddig trendet a vállalat, és lecseréli a Funtouch OS grafikus felületet az okostelefonokon. Hivatalosan részleteket erről még nem lehet tudni, de nagy valószínűséggel ez a globális terjeszkedésben fontos szerepet játszhat majd.

A Weibo csatornáján jelentette be a Vivo, hogy hamarosan egy teljesen új felülettel fog előrukkolni. A Funtouch OS helyébe lépő megoldás az Origin OS névre hallgat majd elvileg, ami az Original szóból származik. A tervek szerint a következő hónapban, november 19-én lesz majd ennek a bemutatója.

A Vivo egy fejlesztői konferencia keretében számolhat majd be erről az újításáról, ahol a cég első kézből adhat majd tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy mik a céljai, mi az új irány. Itt a fejlesztők, akik szeretnének hozzájárulni az új grafikus felhasználói felülethez, mélyebb részleteket is megtudhatnak majd ezzel kapcsolatosan.

Galéria megnyitása

Néhány napja számolhattunk be arról, hogy a Vivo az Oppo és a Realme után belép az európai piacra, és voltak arról is hírek, hogy a vállalat készül már egy olyan grafikus felhasználói felülettel, ami a nyugati területeken jobban helyt tud állni, mint az eddig alkalmazott Funtouch OS. Nos, könnyen lehet, hogy az Origin OS lesz majd az, ami egyebek mellett az európai igények kielégítésére fog szolgálni.

Arról nem tudunk még most, hogy ez melyik Android operációs rendszert fogja felhasználni, de nagy valószínűséggel az Android 11 alapon jöhet már. Tehát az Origin OS már olyan újításokat is tartogathat majd adott esetben, amik az Android 11-ből származnak. A Vivo elvileg olyan felületet szeretne létrehozni, ami nagyon kevés felesleges dolgot tartalmaz, nincsen megpakolva bloatware-ekkel. Talán erre fog utalni a neve is, hogy az „eredeti” Android élményre helyezi majd át a hangsúlyt.

A OnePlus számára bejött az OxygenOS esetében az a lépés, hogy a minimumra szorítkoztak a fejlesztők az extrákat tekintve, jelentős mértékben járult hozzá a vállalat sikeréhez a letisztult grafikus felhasználói felület. És ugyebár a Vivo egy tőről fakad a OnePlusszal, tehát a szakemberek akár a OnePlus tapasztalatait is felhasználhatták az újdonság megalkotása során.

A Vivo állítólag valamikor november második felében vagy decemberben tervezi lerántani a leplet az X60 okostelefonról, ami biztosan támogatni fogja az 5G hálózatokat, és talán már Európában is elérhető lesz, mint az X50, ami X51 néven érkezett meg az öreg kontinensre.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap