A vártnál hamarabb, alig egy hónappal a legelső fejlesztői előzetes után kiadta az iOS 15.3 operációs rendszert, a viszonylag gyors megjelenés pedig két dolognak köszönhető. Egyrészt nem hoz ez funkcionális fejlesztéseket, másrészt viszont tartalmat biztonsági javításokat, amiket a cég minden bizonnyal a lehető leggyorsabban szeretett volna eljuttatni a felhasználókhoz.
Az iOS 15.3 esetében a felhasználók a kiadási jegyzékben nem sokat látnak majd abból, hogy valójában milyen módosításokat tartogat a csomag, az Apple ugyanis a biztonsági rések foltozásával kapcsolatos beszámolót ott nem nyújt. Márpedig az iOS 15.3 jobbára javításokból áll. Be lett például foltozva a Safarit érintő súlyos sebezhetőség is.
A gyári böngésző egy olyan hibával küzdött, ami adatbázisinformációk viszonylag könnyű megszerzését tette lehetővé illetéktelenek számára. Olyan adatok kerülhettek rossz kezekbe, mint a legutóbbi böngészési előzmények, valamint akár a Google-felhasználó azonosítója. Ezeket összefésülve pedig képet lehet kapni arról, hogy egy adott eszköztulajdonosnak milyen böngészési szokásai vannak. Ehhez pedig elegendő volt a háttérben egy megfelelő kódot lefuttatni a támadó honlapon.
Ezen felül még további javításokat is kiemelt az Apple a biztonsági tartalmakat részletező oldalán. A ColorSync sebezhetőséget a Trend Micro fedezte fel, minden iOS 15-et futtató készüléket érintett, ez egy speciális fájl futtatása során tetszőleges kód használatát tette lehetővé. A Crash Reporter hiba is fel lett számolva, ami pedig fertőző appoknál tudott root jogot biztosítani. Egy iCloud sebezhetőség is javítva lett, illetve ez már eleve volt foltozva, csak most egy hatékonyabb védelem is jött erre, itt egy támadó app iCloud fájlokhoz szerezhetett hozzáférést.
Érdekes módon a foltozott biztonsági hibák között szerepel az IOMobileFrameBuffer is, ami kapcsán az iOS 15 már korábban is kapott egy javítást, most pedig egy újabb ütötte fel a fejét. Ezt a sérülékenységet aktívan ki is használták, erre vannak bizonyítékok. Kernel elérési jogokkal futtathatott korábban tetszőleges kódot egy támadó szoftver. És egy másik kernel hibát is kellett javítani az iOS 15.3-nál, ami ugyanilyen lehetőséget nyújtott a rosszindulatú fejlesztőknek. Ez utóbbi hibát a STAR Labs munkatársa fedezte fel.
Egy Model I/O sérülékenységet is felszámolt az Apple, ezt is a Trend Micro szúrta ki. Ebben az esetben egy támadási céllal létrehozott STL fájl képes volt váratlan alkalmazásleállást okozni, vagy akár tetszőleges kódot lefuttani. Ezeken felül pedig még további három WebKit hibát is kijavítottak az illetékesek az Apple-nél az iOS 15.3-mal. Változatos hibákról van itt szó, volt olyan is, ami megkerülni a tartalom biztonsági irányelveket a mentés során.
Az iOS 15.3 természetesen telepíthető az összes támogatott eszközre. Az Apple minden bizonnyal készül már az iOS 15.4 frissítéssel is, de arról egyelőre semmit nem lehet tudni, hogy az milyen irányba fog elmenni. Az kicsit meglepetésként érte az embereket, hogy az iOS 15.3 funkciókat nem hozott be egyáltalán, így sokan abban reménykednek, hogy az iOS 15.4 már biztosan tartogatni fog extra lehetőségeket is, de ez még a jövő zenéje.
































