Nagyon hosszú időbe telt, de a Google végre elindította az Android 15 frissítést a támogatott referencia mobiltelefonokra. Minden eddiginél több Pixelre vált elérhetővé az újdonság. Azonban hamar kiderült, hogy néhány felhasználónál a telepítést követően rémálom következett. Bizonyos körülmények között a készülékek használhatatlanná váltak.

Nagyon kellemetlen ez az ügy a Google számára, mert arról lehetett hallani, hogy a vállalat kifejezetten nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a frissítéssel minden a legnagyobb rendben menjen. Részben azért csúszott ennyit a bevezetés, mert a stabilitással és a hibák kiküszöbölésével a megszokottnál többet foglalkoztak a fejlesztők. Azonban ennek ellenére is súlyos hibának sikerült elrejtőznie a készülékeken.

Mivel minden eddiginél több Pixel modellt kellett frissítenie a Google-nek, ez a vártnál nagyobb kihívás elé állította a csapatot. A körültekintő eljárások ellenére is rejtve maradt egy nagy hiba az operációs rendszerben.

A Pixel 6 modelleknél előfordulhat, hogy egyszer csak teljesen működésképtelenné válik a mobiltelefon. A Google még nem reagált az ügyben.

Azokat a Pixel 6 felhasználókat, akik eddig még nem telepítették az Android 15 operációs rendszer frissítést, mindenképpen türelemre intenénk. Nem érdemes feltenni a rendszert addig, ameddig nem jön meg a Google hivatalos állásfoglalása, és nem javítja ki a vállalat a szoftverben maradt hibát.

A visszajelzések szerint a Private Space funkció okozhatja a hibát, legalábbis több ember is ezt próbálta igénybe venni, mikor az okostelefon egyszerűen leállt és többet vissza sem lehetett kapcsolni. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy van olyan beszámoló is, akinél elvileg nem a biztonságos tároló használata közben következett be a végzetes összeomlás, hanem csak normál napi nyomkodás mellett „döntött úgy”, hogy akkor eddig működött. Tehát nem igazán lehet biztosan tudni, hogy mi okozza a gondot, de az egészen biztos, hogy Pixel 6 tulajdonosoknak most érdemes kivárni.

Galéria megnyitása

A Google remélhetőleg már vizsgálja a problémát, de egyelőre semmit nem mondott erről. Azt sem tudni, hogy esetleg felfüggesztette-e a Pixel 6 modellek frissítését, vagy ezt a hibák ellenére továbbra is bárki telepítheti a problémát készülékekre. Ilyen esetben bevett gyakorlat már a frissítés felfüggesztése.

A Pixel 6 készülékekre, illetve azok tulajdonosaira elég keményen rájár a rúd már egy ideje. Tavaly az Android 14 bevezetése sem ment gördülékenyen, ugyanis több felhasználónál megszűnt a tárhely elérése a frissítést követően. Az idei évben pedig több Pixel 6 felhasználó a gyári beállítások visszaállításán után azzal szembesült, hogy a mobil nem reagált többé. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a mostani károsultaknál mi lesz a megoldás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zorigor
zorigor
2024. okt. 31. 8:45
#2

TWRP, ROOT, LineageOS! Jöthet OCTOPUS BOX -al az IMEI csere is!

ktamail666
ktamail666
2024. okt. 22. 22:09
#1

jobb lesz, ha a google belehúz. ma volt egy iphone a kezembe és jó volt, de nagyon. pikpak ment az update. 10perc múlva már fejlesztése kész állapotba lehetett hozni. amikor véletlen lehúztam a kábelről, kiderült, hogy wifi-n keresztül simán ment tovább és lehet debugolni xcode-n keresztül. ma úgy éreztem, hogy még akár váltani is megéri. google csak a reklámok API-ját fejleszti, hogy egyre hangosabban szóljon és ne lehessen kikapcsolni, ahhoz ért csak.

humaniod
humaniod
2024. okt. 24. 21:08

@piterpen Fejleszt rá, appokat. Első alkalommal kábellel kell a fejlesztésre használt mac-hez csatlakoztatni, ekkor az XCode megnyit az iOS-en olyan lehetőségeket, amik szükségesek a fejlesztéshez (kommunikáció, log olvasás, fejlesztői jogosultságok...). A továbbiakban már wifi is elég neki a tesztelésekhez, ugyanúgy megy a kétirányú kommunikáció, mintha kábellel lenne összekötve. Ez sokat segít abban, hogy több készüléken teszteljünk, akár egyszerre.

Vissza az oldal tetejére