A szakértők zöme az elmúlt évtizedekben azon a véleményen volt, hogy a főleg az idősebb korosztályt támadó neurodegeneratív betegség az agyból indul ki. Elvégre ezen a szerven látszódnak meg a legjobban hatásai: fehérjék halmozódnak fel kóros mennyiségben, plakkokat és kötegeket képeznek a központi idegrendszerben, és ezzel károsítják a sejtek működését.
Hogy pontosan hogyan indul a folyamat, a béta-amiloid fehérjékkel vagy egy újabb, de egyre népszerűbb gyanúsítottal, a tau proteinekkel, azzal kapcsolatban egyre inkább megoszlanak a vélemények, de az a legutóbbi időkig nem volt kérdés, hogy a gondok az agyban kezdődnek. Az utóbbi pár évben azonban egyre több olyan tanulmány lát napvilágot, amelyek eredményei azt sugallják, hogy a kór talán más szervekből, például a bélrendszerből indulhat ki.
Egy új vizsgálat alapján pedig úgy tűnik, hogy a vér is komoly szerepet játszhat a betegség kibontakozásában. A kutatást jegyző nemzetközi tudóscsoport kétféle egérrel kísérletezett. Az egyik csoportot olyan génmódosított rágcsálók alkották, amelyek nagy mennyiségű emberi béta-amiloidot termeltek, a másik csoport egerei pedig egészségesek voltak. A szakértők összepárosították a beteg egereket az egészségesekkel, a parabiózis nevű módszerrel páronként összekapcsolva ezek vérkeringését.
A párok változó ideig, 2–12 hónapig osztoztak egymás vérén. A vizsgálatból az derült ki, hogy azokban a párokban, amelyek legalább 4 hónapig össze voltak kötve, az egészséges példányok agyában is nagymennyiségű béta-amiloid halmozódott fel. Az érintett egészséges egerek egy részében ráadásul a tanulásban és az emlékezésben szerepet játszó idegsejtek között már 4 hónap elteltével kommunikációs zavarok léptek fel.
Bár a szakértők eddig is tudták, hogy a szervezet más részein is termelődhet béta-amiloid, mostanáig mindenki azt hitte, hogy az Alzheimer-kórban szerepet játszó lerakódások az agysejtek által termelt fehérjékből jönnek létre. Az új eredmények viszont az mutatják, hogy a protein a test más részeiről is megtalálhatja az útját az agyba, és kiválthatja a betegség ismert tüneteit. Ami egyúttal annak lehetőségét is felveti, hogy a gondot okozó fehérjék talán az Alzheimer-kóros emberekben sem (csak) az agyból származnak, így annak kiderítéséhez, hogy a folyamat hogyan bontakozik ki, kevés csak az agyat tanulmányozni.
A betegség hatásmechanizmusának megismerése ugyanis elengedhetetlen a megelőzés és a gyógyítás megvalósításához, amivel még mindig nagyon rosszul állunk. A napokban napvilágot látott egy másik Alzheimer-kórral foglalkozó tanulmány is, amelyben egy rég várt, gyógymódot ígérő klinikai teszt eredményeit ismerteti. És bár a kísérlet az azt lefolytatók szerint biztatóan sikerült, mások kevésbé vannak meggyőzve a pozitív eredmények valóságosságáról.
2014-ben a Stanford kutatói engedélyt kaptak arra, hogy fiatal emberi vérplazmával injekciózzanak be idősebb, Alzheimeres betegeket. Az előzetes kutatások során ugyanis az egerek hasonló módon történő kezelése nyomán a plazma hatására a beteg rágcsálók fizikai állapota és kognitív funkciói is javultak. A klinikai teszt eredményei alapján a 18–25 évesektől származó vérplazma valóban enyhíti az Alzheimer-kór tüneteit: a kezelt betegek sokkal inkább tudatában voltak önmaguknak és környezetüknek is, állítják a szakértők.
A vizsgálat kritikusai szerint azonban komoly gond van a kutatás módszertanával, ami az eredményeket is megkérdőjelezi. Az eredeti terv az volt, hogy a betegek egyik csoportja plazmát, a másik csoport pedig placebót kap, majd néhány hét elteltével cserélnek a páciensek. A tesztek során azonban sokan kihullottak, így a kutatók úgy döntöttek, hogy egy ponton túl nem foglalkoznak a placebóval: ehelyett mindenki heti rendszerességű plazmainjekciókat kapott négy héten keresztül. Ebben az új vizsgálatban pedig a korábbi, félbehagyott kísérlet placebóadatait használták összehasonlítási alapként.
Ez pedig a kutatásban részt nem vállaló szakértők szerint a teljes adatsort használhatatlanná teheti. Bár a kísérletező kutatók elmondása szerint a gondozók valódi javulásról számoltak be, a kísérleti elrendezés miatt ezeket a megfigyeléseket nem lehetséges a helyükön kezelni, mivel a betegek ápolói valószínűleg minden látszólagos javulást a kezelés számlájára írtak. Az pedig innentől ellenőrizhetetlen, hogy valóban a plazma állt-e a háttérben vagy sem, illetve az is, hogy valóban szó volt-e javulásról.
