Az idei Consumer Electronics Show egyik legnépszerűbb termékkategóriája a televízióké volt, rengeteg TV került reflektorfénybe, és ezek között jó néhány már 8K felbontást vonultatott fel. Viszont mégis az érződött a rendezvényen, hogy a 8K térnyerése nem lesz egyszerű menet, és néhány nagy gyártó szerint egy erős 8K szövetség ebben sokat segíthet.

A 8K Association mögött olyan nevek állnak, mint a Samsung Electronics, a Panasonic, a Hisense, valamint a TCL Electronics és van még egy partner, aki nem a fogyasztói oldalon áll, hanem csak panelgyártással és fejlesztéssel foglakozik, ez pedig az AU Optronics. Az elmondottak alapján a tagok száma valószínűleg gyarapodni fog már a közeljövőben is – jelenleg olyan vállalatok hiányoznak a sorból, mint például a Sony, az LG és a Sharp, hogy csak olyanokat említsünk, akik már rendelkeznek 8K támogatást biztosító eszközzel.

Milyen célokat fogalmazott meg a 8KA? Nos, a szövetség az elsődleges feladatát abban látja, hogy megpróbáljon együtt dolgozni tartalomgyártókkal, és minél több készítőt vezessen rá arra, hogy a 8K használata előnyökkel jár. A résztvevők szerint az is fontos, hogy kidolgozzanak egy megfelelő marketingstratégiát, olyan promóciós anyagokkal, amik hatékonyan tudják népszerűsíteni a felhasználók körében az eddigieknél még magasabb felbontást. A 8K Association a vállalatoknak is mankót nyújtana abban, hogy olyan útitervet dolgozzanak ki, ami várható 8K-s újításokat is tartalmaz. A szövetség szerint továbbá az is lényeges, hogy segítsék például az infrastruktúrákat létrehozó cégeket abban, hogy valóban megfelelő komponenseket használjanak a fejlesztéseik során, hiszen ez meghatározza utána a képminőséget, és végeredményben pedig a felhasználói élményt.

Galéria megnyitása

A szövetség szerint fel kell állítani egy minimális követelményt a nagyfelbontású televíziók számára is, ami alapján a termékek megkaphatják majd a 8KA jelölését. (Ennek a kiosztása az elmondottak alapján hasonlóan történik majd, mint ahogy a VESA-tól meg lehet szerezni a DisplayHDR besorolást.) Az egyelőre nem még ismert, hogy pontosan milyen előírásokra lehet számítani a 8K esetében, de a HDMI 2.1 például biztosan benne lesz ebben, és a megfelelő teljesítményt nyújtó rendszerchipekre, a kodekek támogatására, valamint egyebek mellett akár még a 8K felskálázást végző algoritmusokra is kiterjedhet majd ez.

A 8K Association tagjai abban bíznak, hogy a megfelelő iránymutatás biztosításával elérhető, hogy a 8K gyorsabban eresszen gyökeret a jövőben, mint ahogy a Full HD-ről a 4K-ra való átállás zajlott – illetve zajlik még jelenleg is, pedig már 5-6 éve elérhetőek a 4K-s televíziók. Kíváncsian várjuk, hogy mit ér el az első igazán erős partnerek által alkotott összefogás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

38 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Szefmester
Szefmester
2019. jan. 22. 12:37
#10

Amúgy i a bánat kényszerítene bárkit is hogy natívban hajtsa ki max grafikás játékokkal? A pixelsűrűség miatt egy 4k, vagy fHD kép is szebb lenne ezeken. Sőt, egy egy tv-be integrált képjavító eljárással még ezeken is lehetne javítani...

De korlátolt gyökér kommenttársaink, kibújnak a barlangból, és beböfögik a nagy filozófiai kérdést:

"Oszt minek? Nincsen ami kihajcsa!"

Vazul267
Vazul267
2019. jan. 21. 23:01
#9

Teljesen felesleges minden ami 8k, max 80" fölé éri meg.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jan. 21. 19:20
#8

De, majd mindenki 80 collos 8K tévékkel szaladozik haza, mikor még a 4K ki se hűlt, és a FullHD sziklaszilárdan megvetette a lábát a háztartásokban, és a szolgáltatóknál. Akár kiskirályságot is alapíthatnak, az erőltetett dolgok nem fognak gyorsan terjedni.

enisherpa
enisherpa
2019. jan. 18. 20:54
#7

Amikor 640x480-ról váltottam 800x600-ra, akkor majdnem sírtam. Az 1024x768-at megtapsoltam, az 1280x1024-nek örültem. Az 1080x1920 filmnézésnél jól jön, de munkára, vagy körökre osztott stratégiákhoz annyira nem kell.
A 4K nem hiányzik. Gyakorlatilag a láthatóság határán van a változás a 2K-hoz képest. A 8K meg marketing hülyeség.

BiroAndras
BiroAndras
2019. jan. 21. 10:30

Ha a minimum elfogadható pixelsűrűséggel számolunk, és nem IMAX mozit akarunk otthonra, akkor tényleg nem annyira kell a 8K.
Viszont, ha tényleg tűéles képet akarunk, akkor a pixel sűrűséget még kb. négyszerezni kell. Vagyis a 16K se lenne sok egy nagy TV-nek vagy monitornak. Mondjuk TV-nél nincs sok értelme, mert a filmeken eleve nincsennek olyan éles vonalak, amiken látszana a különbség. Játékoknál már inkább számít, de a legjobban az olvasásnál jön ki a különbség, mivel a betűk éles fekete-fehér határvonalakból állnak, amik ráadásul görbék is. A telefonokon látszik nagyon jól, hogy mennyivel szebbek a betűk magas pixelsűrűségnél.

ZoliS
ZoliS
2019. jan. 18. 17:17
#6

Érdekes. Nehéz megjósolni, hogy vajon hogyan reagálnak az emberek az új technológiára, látnak-e majd különbséget a 4K és a 8K között... Bár sokan vannak, akik azt mondják, hogy a 4K-nak sincs semmi értelme, mert úgysem látsz annyi részletet néhány méterre a tévédtől, de miután használok néhány éve egy 4K-s TV-t, azóta elmondhatom, hogy igenis szembetűnő különbség van a FHD és a 4K-s tartalom között. Sokkal élesebben látszódnak a részletek. A kérdés az, hogy vajon ez még mindig érezhető lesz 8K esetében, vagy csak azoknak lesz ez fontos, akik "vájt szeműek" :D
Azt még hozzáteszem, hogy a 4K nem csak pixelsűrűséget hozott, hanem elvileg több színt tud megjeleníteni, hogy a kontrasztról ne is beszéljünk. Lehet a 8K is előidéz ilyen változásokat, amik motiválnak a vásárlásra, csak most még nem tudunk róla. Meglátjuk. Én egyelőre arra tippelnék, hogy ameddig a műsorszórás nem alkalmazkodik a háztartásokban jelenlévő technológiához, addig esélytelen eladni a 8K-t a tömegnek. Ha jól tudom, ma Magyarországon egyetlen kábelszolgáltató sincs, aki 4K-s műsorszórást támogatná. Sok esetben pedig még SD csatornákat sugároznak. Úgyhogy, inkább erre koncentrálnék a helyükben.

ZoliS
ZoliS
2019. jan. 20. 10:51

Pedig a hsz-edből azt szűröm le, hogy ha később választania kell a fogyasztónak és az árak is jók lesznek, akkor azért csak veszik majd a 8K-t is. A csatornasugárzás meg lehet addigra megszűnik. Ha nem tudják tartani a lépést, akkor majd átveszi a helyüket a Netflix, Youtube, stb.

Szefmester
Szefmester
2019. jan. 18. 14:41
#5

A szövetség tagjai pedig a szövetségi megbeszéléseken meg tudják beszélni, hogy a szövetség tagjai mennyiért árulják majd a készülékeket.

Nem, ez nem kartellezés, ez szövetség!

Pendra37
Pendra37
2019. jan. 18. 13:23
#4

Hm, mennyivel lesz élesebb a Peppa malac meg a Mancs őrjárat 8K-ban a jelenlegi 1080p-hez képest? Más nem nagyon megy rajta.

_DiEGO_
_DiEGO_
2019. jan. 19. 10:51

nCore xD

ez itt a reklám helye - de amúgy tényleg, ha valaki minőséget akar , torrentezze le ? :D


"Hm, mennyivel lesz élesebb a Peppa malac meg a Mancs őrjárat 8K-ban a jelenlegi 1080p-hez képest ? "

Nézz valódi 8K természetfilmeket - lenyűgöző ! Már csak amiatt is megvenném , ha lenne rá annyi plusz lóvém ...

Tényleg , amíg valaki nem látja személyesen , nem tapasztalja - ez a véleménye. Az megint más hogy nem tudja megvenni a tévét , de legalább van reális véleménye , tud valós információt adni és nem csak butaságot.

Yoshileon
Yoshileon
2019. jan. 18. 12:25
#3

Én köszönöm, nem kérek 8K-s kijelzőt.

KoLaMan
KoLaMan
2019. jan. 18. 12:16
#2

A szövetség alapvető célja, hogy minden lehetséges eszközzel, minél több vásárlót rávegyenek 8K TV vásárlására - függetlenül attól, hogy jelenleg milyen TV-je van, és hogy többségüknek alapvetően semmi szükségük rá.

FELULET
FELULET
2019. jan. 18. 13:08

Pontosan.
A kormány a TV segítségével mossa át az emberek agyát a leghatékonyabban, de 8k-n még hatékonyabb lehet a gépezet, ezért akarják elterjeszteni!

thestock
thestock
2019. jan. 18. 10:27
#1

És ezzel a 4k szövetség felbomlott? :-)
Am jómagam 4k-ra is csak akkor fogok átállni ha a középkategóriás VGA-k megfelelő teljesítményt fognak nyújtani ekkora felbontásra. Ez még szerintem legalább 3-4 év.

thestock
thestock
2019. jan. 25. 21:36

Nem a megjelenített kép mérete közötti különbség jelenti a felbontást. Te egy részeltről beszélsz, de a több pixelnek köszönhetően nagyobb teret, több adatot jelenít meg, még ha kisebb is.

Vissza az oldal tetejére