SZÖRNYEN INDULT A TESLA IDEI ÉVE, A SZÉN-DIOXID KVÓTÁK ELADÁSA RÉVÉN MARADT NYERESÉGES

Minden várakozást alulmúlnak a legfrissebb pénzügyi adatok, Musk részben ezért a kormányzati szerepvállalás helyett több figyelmet szentelhet a Teslára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. ápr. 23. 17:10
Szörnyen indult a Tesla idei éve, a szén-dioxid kvóták eladása révén maradt nyereséges

A Tesla az első negyedév végén már egy gyorsjelentésben beszámolt az új autó eladásokkal kapcsolatos adatokról. Azok sem voltak rózsásak, így lehetett számítani a gyenge negyedéves pénzügyi beszámolóra, de még ennek ellenére is elmaradt az elemzői várakozásoktól a cég.

Tavaly ilyenkor a Tesla 21,3 milliárd dolláros forgalmat generált, később pedig a cég még 25 milliárd dollár feletti bevételeket is képes volt elérni. Most arra vártak a szakemberek, hogy 21,1 milliárd dollár körül alakulhat majd a forgalma, ehhez képest mindössze 19,34 milliárd dolláros eredményről volt kénytelen beszámolni a vállalat.

9%-kal csökkent éves szinten a Tesla bevétele, ami nem örömteli, de ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy szinte teljesen elolvadt az autógyártó nyeresége.

Híresen jól tudta menedzselni a Tesla a profitot a rendkívül hatékony gyártási eljárásainak köszönhetően, ebből a szempontból bőven a riválisai előtt járt. De az utóbbi időben már kénytelen volt a profitot égetve fűteni a keresletet – alkalomadtán jelentős árengedményekkel, vagy általánosan alacsony árakkal. Ennek eredményeként most a cég haszna csak 409 millió dollár lett. A korábbi közel 1,4 milliárd dollárhoz képest ez több mint 70%-os elmaradást jelent.

Galéria megnyitása

A Tesla folyamatosan egyre több pénzt tud termelni a szolgáltatásokból és a Tesla Energy részleg különböző fejlesztéseiből, de azért még továbbra is az autógyártásból jön a legtöbb pénz. 13,97 milliárd dollárja származott a cégnek a villanyautók értékesítéséből, ami rendkívül lehangoló adat. Éves szinten ebben 20%-os visszaesés rajzolódik ki. Külön érdekes azt megemlíteni ezen a ponton, hogy az eladott autók darabszáma „csak” 13%-kal csökkent.

Szerencséje a Teslának, hogy a szolgáltatási szektor és az Energy divízió aránylag szépen tudott teljesíteni. Egy évvel ezelőtt még a szolgáltatások jelentették a Tesla második legnagyobb bevételi forrását, most viszont az erőviszonyok megfordultak. A Tesla Energy 67 százalékos éves növekedés mellett 2,73 milliárd dollárnyi forgalmat termelt, a szolgáltatásokból pedig 2,64 milliárd dollár származott 15%-os erősödést követően.

Galéria megnyitása

A pénzügyi beszámoló kapcsán ki kell azt emelni, hogy a Teslának továbbra is elég jelentős bevétele van abból, hogy a szén-dioxid kvótáját, kreditjeit értékesíti azoknak a gyártóknak, akik nem tudják megfelelő szinten tartani a mérlegüket. Most ezzel a sokak által vitatott üzleti tevékenységgel a cég 595 millió dollárra tett szert. Enélkül a cég pénzügyi jelentése most drasztikusan rosszabb képet festene.

A Tesla számára az idei év első három hónapja több szempontból is nehéz volt, Elon Musk megítélése is minden eddiginél rosszabb lett, amit jelentős részben a kormányzati szerepvállalásának köszönhetett. Jó hír, hogy minden jel szerint most már tényleg hanyagolni fogja a DOGE keretében betöltött szerepét, és újra nagyobb figyelmet fog szentelni a cégeinek, a Tesla mellett a SpaceX-nek is. Ez adott némi megnyugvást a befektetőknek.

Galéria megnyitása

Emellett még némi jó hír volt a mostani beszámolóban, hogy a vártnál kisebb mértékben csökkent a cég bruttó haszonkulcsa. Ez a mutató 16,3%-os szinten állt meg, miközben elemzők attól tartottak, hogy 15,8%-ig csökkenhet az egy évvel korábbi 17,4%-ról. A Teslának a második negyedév már jobban alakulhat, szép lassan mindenhol megindulhat majd az új Model Y generáció szállítása, ami biztosan jelentősen emelni fogja a forgalmat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

152 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2025. ápr. 24. 14:22
#7

Hány fórumos nyafizás tesz ki, haszon tekintetében, egy Elon Musk munkaórát? 259 billió?
Na ezért vagytok Ti a csórók!

csapi26
csapi26
2025. ápr. 26. 15:55

@janimbx nagy lószart, épp ilyen fertő volt 30 éve is, csak akkoriban még a politika nem szólt bele, hogy milyen formában küldi el az anyjába az egyik a másikat XD

csapi26
csapi26
2025. ápr. 24. 6:52
#6

helyes, szopjanak csak, így politizáljon a ketaminember

Kirby
Kirby
2025. ápr. 23. 23:23
#5

Baloldali propaganda................ a CNN és RTL-től is ugyan ez........ csak azt már nem mondják el, hogy az összes többi tech-cég december óta zuhan xD
De persze a teslát azt heteken keresztül ragozzák mert ugye elon musk a 2.ik számú közellensége a baloldalnak xD

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 23. 21:05

@Rhynmei
Úgy tűnik ez a válaszom eltűnt. Na mégegyszer:

  1. Nem, ez pont te vagy. Én továbbra is tényeket írok. Ha a tények konzisztensen valamelyik oldalnak kedveznek, az nem kettős mérce.
  2. És ez is te vagy. Én írom a tényeket, te kitartóan harcolsz ellenük.
  3. Akkor honnan tájékozódsz?
  4. És megint. Te ismétled a média által diktált propagandát, nem én. Az én véleményem pont alaposan eltér a hivatalostól.
  5. És megint. Én tényeket írok, ti érveltek érzelmi alapon.
  6. Dettó. Lehagytad a végét, miszerint "ami online elsősorban személyeskedésben nyílvánul meg". Ez megint pont nem én vagyok, hanem ti.
Resike
Resike
2025. ápr. 23. 22:12
#4

Szóval a világbajnok 30%-os haszonkulcsot a földbe döngölték 15%-ra, de még így se kell már a halál faszának se a szarjuk...
És a vicc hogy ennek a haszonnak a fele lehet a kamuönvezetés ára...
bíróAnDrisKaVergőDik

Resike
Resike
2025. máj. 12. 11:41

@BiroAndras Haha poor.

BiroAndras
BiroAndras
2025. ápr. 23. 21:13
#3

És menetrend szerint megérkezett a szokásos álhír.
A valóságban a gyenge eladások oka továbbra is az, hogy hetekig álltak a gyártósorok az új Modek Y-ra való átállás miatt. Már tavaly tudtuk, hogy ez lesz, nincs benne meglepetés. A tőzsde reakcióján is látni, enyhén emelkedett a részvény árfolyama, még a piac egészének emelkedését levonva is.

Ezen kívül is minden a már ismert ütemterv szertint halad tovább. Ezek közül a legfontosabb, hogy továbbra is júniusban indul a robotaxi szolgáltatás, mégpedig sofőr nélkül.

Aztán, eleve az volt a terv, hogy Elon kb. 4 hónapot tölt a DOGE-ban teljes munkaidőben, utána csak tanácsadóként segít. Ebben sincs változás, ugyanezt erősítette meg most is.

Resike
Resike
2025. máj. 9. 12:37

@BiroAndras Upiszt?

axe
axe
2025. ápr. 23. 17:59
#2

stratégiai nyugalom elvtársak, csak be kell érnie mindennek, hogy kilőjjön a tesla

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 5. 22:36

@martinair
Keresd ki a linket.

martinair
martinair
2025. ápr. 23. 17:25
#1

Ajjaj… Az első képhez hasonlóan, itt a fórumon is hasonló vihar készülődik.
Szakértőnk már bemelegít szerintem.

Hogyan lehetünk továbbra is ennyire tudatlanok, hogy nem fogjuk már végre fel, hogy a Tesla nem hibázik! Egyszerűen nem ismert a hiba fogalma, a tervszerű, precíz tökéletességen felül esetleg az Elon Musk politikai éra lehet csak fenségesebb.

Bízom benne, hogy mielőbb ideér és kinyilatkoztat, hogy teljesen alaptalap hazugság és tudatlanság az egész cikk…

Az meg egyáltalán meg se forduljon az olvasó fejében, hogy az überzöld-világmegváltó atyaúristen Musk igazából csak a CO2 kvótákkal machinál “környezetbarát” mítoszba burkolva. (Mert ugye nyilván “nem” álszent dolog kereskedni a CO2 kvótákkal és közben azt hirdetni, h mennyire zöldek.)

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 21. 20:49

@Rhynmei

  1. Aki nem képes értelmes, kérdés-válasz alapú kommunikációra, az te vagy. Ezt nem egyszer bizonyítottad már, és nem csak velem.
  2. Igen, sajnos a hülyék mindig túlerőben vannak. Ezért van a világ így szétbarmolva.
  3. Csupán egyfajta morbid kiváncsiság hajt csak, hogy a fórumos kinyilatkozásaid alapján megpróbáljam eldönteni, hogy világi god-level troll vagy, vagy tényleg ennyire ostoba, szemellenzős, elborult szaktás/fanatikus nemistudommi vagy.
Vissza az oldal tetejére