SZÖRNYEN DRÁGA LESZ AZ ARANY PIPA A TWITTEREN, ÉS KÖRVONALAZÓDIK AZ API SORSA

Tweet limittel maradhat fenn a Twitter API ingyenes elérése, a prémium is változni fog, és rettenetes magas árat kérhet a platform az arany pipáért.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. febr. 13. 12:35
Szörnyen drága lesz az arany pipa a Twitteren, és körvonalazódik az API sorsa

A Twitter folyamatosan dolgozik azon, hogy minél több bevételhez tudjon jutni, Elon Musk szerint ugyanis csak akkor lehet fenntartani szabadon a platformot, ha megáll a saját lábán, és stabilan képes profitot termelni. Korábban a mikroblog erre képtelen volt, de most, hogy az üzletember kezébe került, ő mindent elkövet azért, hogy ezen változtasson.

A vállalat a Twitter Blue előfizetés árát megemelte és az eredetileg biztosítottnál sokkal több extrával szolgál azoknak, akik erre előfizetnek. Bevezette a vállalat a szürke pipát is, amit a politikusok, kormányzati felhasználók kapnak, a vállalatoknak pedig létrejött az arany pipa. A The Information úgy tudja, hogy az arany pipa minden képzeletet felülmúló összegbe kerül majd a cégek számára.

Havi 1000 dollárt kell fizessenek majd a mikroblogon jelenlevő márkák a hitelességről tanúskodó jelvényért.

A lap beszámolója szerint az 1000 dolláros havidíj pedig még nem minden, egy belső levelezés szerint további terhekkel is számolhatnak a cégek, akik meg akarják tartani az arany színű pipát. Minden profil, ami kapcsolódik a vállalkozáshoz, extra 50 dollárba fog kerülni. Ugyebár a Twitter már arra is lehetőséget nyújt, hogy a cégek dolgozói, valamint azoknak a különböző divíziói, csapatai úgy legyenek jelen a platformon, hogy a nevük mellett ki van emelve a céges kötődés is egy külön jelvénnyel.

„Korai hozzáféréssel rendelkező előfizetőként arany pipát kapott a szervezeted, és tagsági jelvényeket biztosítunk a munkatársaidnak. Ha szeretnél előfizetni, a Verified for Organizations csomag ára 1000 dollár havonta, és 50 dollár havonta további társult kezelőnkként, egy hónapnyi ingyenes időszakot követően.” – áll a meg nem nevezett Twitter partnernek kiküldött levélben.

Galéria megnyitása

Több forrásból is megerősítést nyert már, hogy a Twitter így árazza az új vállalati pipát, szóval nem egyedi esetről van szó, és nem is egyedi ajánlatról. Mert a cégek esetében az is benne lenne a pakliban, hogy egyedi ajánlatot kapnak a különböző partnerek, de itt nem erről van szó. Hivatalosan azonban a Twitter mostanáig nem erősítette meg az információt.

Azt nem tudni, hogy a szürke pipákkal mi a célja a vállalatnak, esetleg a standard Twitter Blue előfizetési díjat fogja ezért beszedni, de az borítékolható, hogy fizetni kell majd érte valamilyen formában. A mikroblog most dolgozik azon is, hogy a Twitter API-t megfejje. Először úgy tűnt, hogy teljesen felszámolja az API elérés ingyenes lehetőségét, de végül a nagy felháborodás hatására változtatott az elképzelésen.

Február 9-én bejelentette a vállalat, hogy az ingyenes API a továbbiakban egy alapvető funkcionalitással szolgáló opció lesz, ami lehetőséget nyújt majd bejegyzések létrehozására, a tartalmak generálására. De hozzá kell tenni, hogy nem lesz képes az API-t használó bármennyit tweetelni, havi 1500 bejegyzéses limitet adott meg a vállalat.

Galéria megnyitása

Ennek köszönhetően a botok jelentős része tovább üzemelhet majd. átlagosan napi 50 bejegyzésig gond nélkül elmehetnek az API-t használók és nem fogják kimeríteni a keretet. Több részletet jövő héten közölhet a vállalat annak kapcsán, hogy mire számíthatnak majd az API-t használók. Változások lesznek a prémium elérésben is, ezt már lehet tudni. Mint ahogy azt is, hogy a hirdetéshez szükséges API elérés ára havi 100 dollárban lett meghatározva.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
andris950
andris950
2023. febr. 14. 1:25
#5

Jaj ne!

BiroAndras
BiroAndras
2023. febr. 13. 20:19
#4

Havi 1000 dollár az semmiség akár már egy közepes méretű cégnek is. Nézzünk a skála alját, egy 50 fős céget. Magyar medián munkabérrel számolva is csak a fizetések kerülnek kb. havi 56 ezer dollárba. Legyen az összes költség ennek a duplája, az kerekítve 100 ezer dollár. Vagyis a Twitter előfizetés a költségvetés kb. 1%-a lenne. Az kicsi, de nem elhanyagolható, szóval meg kell nézni a hasznosságát is. Nyílván reklám értéke van, vagyis a marketing költségvetéshez kell mérni, ami tipikusan a bevételek 5-10%-a a Google szerint. Szóval ha ügyesen használják, akkor megéri.
És itt egy nem túl nagy magyar cégre számoltunk, egy kicsit nagyobb nyugati cégnek ez elhanyagolható költség. Egy átlagos 50 fős amerikai cég havi bevétele 1 millió dollár körül van.

Resike
Resike
2023. febr. 18. 16:33

@BiroAndras Pont ezért nem ér szart sem, lesz egy párszáz cég akinek kötelező lesz megvenni, a maradék x milliárd meg leszarja.

fekpat
fekpat
2023. febr. 13. 19:37
#3

A nagy cégeknek ezer euró egy fillért nem jelent. Küldjetek a Googlenek egy hamis villanyszámlát 100000 euróról és nagy valószínűséggel kifizetik. Én is így gazdagodtam meg xd

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. febr. 13. 14:49
#2

Teljesen rendben van. Imádom a Twittert.

DemonDani
DemonDani
2023. febr. 13. 19:23

@nyerek01 Előfizettél már?

tomchee
tomchee
2023. febr. 13. 13:43
#1

Egyik gazdag lehúzza a másikat. Én ebben semmi olyat nem látok ami miatt rosszúl kéne érezzem magam : D

Resike
Resike
2023. febr. 13. 16:37

@tomchee Biztos nem fog ez beépülni a termékek árába ugye? Főleg milyen jó is ez most ekkora inflációs nyomás kellős közepén...

Vissza az oldal tetejére