A Samsungot korábban azért érték kritikák, mert a profittermelés terén nem ált túl jól, de a jelek szerint a vállalat szakembereinek sikerült ezen a téren nagyon sokat javítania. 2020 utolsó negyedévében és az év egészében hatalmas növekedésen ment keresztül a nettó bevétel, pedig egyébként alig áramlott több pénz az irányába.
212 milliárd dolláros bevétel ért el a Samsung 2020-ban, ami egy remek eredmény. Viszont igazából alig 5 millió dollárral sikerült felülmúlnia a 2019-es számadatot, szóval valójában ebből a szempontból nem különösebben sikerült számára jól a tavalyi év. Az ünnepi időszakban nagyjából 55 milliárd dolláros bruttó bevételre tudott szert tenni, ami ugyancsak kicsi növekedésnek számít, nagyjából 2,8%-kal tudta fentebb tornászni az eladási mutatókat a gyártó. A lényeg viszont igazából nem is ez, hanem az, hogy a beáramló pénzt milyen hatékonysággal tudta megfogni, vagyis mennyi lett a profit.
A nettó bevétele a Samsungnak már igazán szépen alakult Az utolsó negyedévben 26,4 százalékos növekedést tudott összehozni a vállalat, ami ezen a szinten igazán figyelemre méltó, ráadásul éves szinten pedig még jobb eredményt, 29,6%-os emelkedést hozott össze. 8,1 milliárd dollár lett a Samsung profitja októbertől decemberig, és 2020 egészében pedig 32,22 milliárd dollárral gyarapodott a Samsung vagyona. 2019-ben ehhez képest „csak” 24,86 milliárd dollár volt a profitja.
Érdekesség, hogy bár a Samsung profittermelő képessége jelentősen javult, az Apple szintjét továbbra sem tudja megközelíteni. Mialatt a Samsung 55,11 milliárd dollárból tudott „megtartani” 8,1 milliárd dollárt, addig a legnagyobb riválisa 111,4 milliárd dolláros bruttó bevételből hozott ki 28,76 milliárdos profitot. Persze a befektetők minden bizonnyal már a mostani eredménynek is nagyon örülnek majd, és valószínűleg senki nem várja azt a Samsungtól, hogy ezen a téren képes legyen felvenni a lépést az Apple-lel.
A félvezetőgyártásból a Samsung az év végén 16,3 milliárd dolláros bevételt hozott össze, amihez 3,45 milliárd dolláros profit társult, szóval ez a terület igencsak szépen biztosítja a profitot. A kijelzőgyártásból 8,9 milliárd dollár származott a negyedik negyedévben, amihez 1,57 milliárd dolláros nettó eredmény társult, ami ugyancsak átlagon felüli a cégen belül.
Érdekes módon a Samsung Mobile az egyik olyan részleg, aminél a profit meglehetősen vékony lett, hiszen 20 milliárd dolláros bevétel mellett is csak 2,17 milliárd dollár lett a nettó bevétel. Az okostelefonoknál ez több mint 30%-os visszaesést jelent éves viszonyításban, ami nagyon sok. Az általános fogyasztói elektronikai eszközökből pedig 12,16 milliárd dollárt termeltek, amiből mindössze 734 millió dollár profitra sikerült szert tennie.
A Samsung a pénzügyi beszámoló kapcsán elmondta, hogy a mobilos részlegnek az optimalizálása folyamatban van, így a jövőben onnan is több profitot remél a vállalat. És bízik abban, hogy 2021-ben is képes lesz fenntartani azt a remek egyensúlyt, ami 2020-ben a koronavírus-járvány ellenére kialakult.
































