A Sony elképesztően sok ágazatban van jelen, és nyilván nem mehet mindig minden a lehető legnagyobb rendben, de összességében azért sikerült pozitív eredménnyel zárnia. A japánok a PS5-tel szépen törnek előre, és még a mobilok is jobb eredményt tudtak elérni, viszont a pénzügyi kiadások emelkedtek és a képalkotók részlege is gyengélkedik.

A harmadik negyedév során – ami egyébként a Sony számára a második pénzügyi negyedév – 2,37 billió jen bevételt kalapozott össze, természetesen bruttó értékről beszélhetünk. A vállalat nyeresége ezzel egy időben 213,1 milliárd jenre olvadt, ami igencsak rosszul mutat az összegzésben. Ez ugyanis éves szinten 53,5 százalékos visszalépést jelent.

Hiába tudta a Sony az elmúlt időszakban 12,6 százalékkal fentebb tornászni a teljes bevételét, elérve ezzel a 21,53 milliárd dollárnak (6,47 billió forint) megfelelő negyedéves csúcsot. Túlságosan nem mélyedt bele a Sony abba, hogy miért esett ekkorát a profitja. Leginkább azzal magyarázta a dolgot, hogy jelentősen emelkedtek a pénzügyi kiadások, és adóznia is többet kellett a vizsgált időszakban, mint korábban, ami ugyancsak nagyobbat „harapott ki” a képzeletbeli tortából.

Galéria megnyitása

A röviden csak G&NS divízió, ami a játékos fejlesztéseket és a hálózati megoldásokat fogja össze, elképesztő felfutásban van. Egyetlen év alatt 27,4 százalékos pluszt ért el, ami jelentős részben köszönhető a PlayStation 5 konzol jó szereplésének. A Sony emelt az éves eladási célon, miután az elmúlt negyedévben a vártnál nagyobb mennyiségben talált gazdára ilyen eszköz. Csak innen 645 milliárd jen folyt be a cégnek, viszont a profit alacsonyabb lett az előző évesnél kb. 22%-kal, szóval nem lehet teljes az öröm.

Galéria megnyitása

A Sony Music is hasonló helyzetben van, mint a G&NS részleg, szóval emelkedett a bevétel egészen szépen, de a nyereség mégis olvadt. 17,6 százalékkal termeltek többet a zenei tartalmak és az azokkal kapcsolatos megoldások, elérve ezzel a 271,6 milliárd jenes bruttó eredményt, de a profit csak 50,6 milliárd jen lett a korábbi 54,3 milliárdot követően. A zenei eladások és az új tartalmak bevezetése is jól alakul, ennek köszönhetően tudott erősödni a Music részleg.

Galéria megnyitása

Ami egészen döbbeneteset ment, az a Sony Pictures. A televíziós produkciókért, multimédiás hálózatokért és filmgyártásért felelős ágazata a cégnek 39,8 százalékot ugrott az egy évvel korábbi, pandémiás időszakhoz képest, elérve ezzel a 260,7 milliárd jenes teljes bevételt. Sajnos a magasabb bevétel itt sem jelentett növekedő profitot, de ezúttal viszonylag kicsi volt a visszaesés, 32,8 helyett most csak 31,6 milliárd jennel kellett a japánoknak beérnie.

Galéria megnyitása

A szórakoztató elektronikai és más eszközök értékesítése ezúttal 581,9 milliárd jent termelt a Sony számára összesen. Ez 9,1 százalékos mínusz éves szinten, de igazából ez a cégnek aligha fáj nagyon, mivel a nyereség felfelé ívelt. A vállalat szerencséjére 72,7 milliárd jen maradt a cég zsebében, ami több mint 36%-os emelkedést jelent. Magában a mobilos szegmens az EP&S ágazaton belül 99,1 milliárd jen bevételt ért el a korábbi 79,1 milliárd jennel szemben. Az eladott Xperiák darabszáma is növekedett.

Galéria megnyitása

A szenzoros ágazata a cégnek most egyértelműen alulteljesített, és ez nem az első eset az utóbbi időben. A Sony ezúttal 9,4 százalékos csökkentést volt kénytelen elkönyvelni 278,3 milliárd jenes bevétel mellett, miközben a profit is 2%-ot meghaladó mértékben zsugorodott 49,7 milliárd jenre. A vállalatnak ezen a területen újra fellendülést kellene elérnie, mert jelenleg nincs a helyzet magaslatán, a riválisai pedig – így például a Samsung – egyre erősebbek.

A Sony nem tudta hozni a korábbi elemzői elvárásokat sem, szóval hiába mutatott összességében erősödést, a színfalak mögött komoly változásokra lenne szükség a profit növeléséhez. Ugyanakkor a befektetői hangulat egyelőre kitűnő, a napokban elérte a vállalat részvényeinek az árfolyama a mindenkori csúcsát, átlépve ezzel a 150 milliárd dolláros piaci kapitalizációt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére