Shop menü

SZÍVBETEGSÉGEK ÉSZLELÉSÉBEN IS JÓ LESZ A CIRCULAR ÚJ OKOSGYŰRŰJE

A Circular Ring 2 a kényelemben is nagyot lép előre, miközben jobb lehetőségeket és magasabb minőségérzetet nyújt a vásárlók számára.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szívbetegségek észlelésében is jó lesz a Circular új okosgyűrűje

Az okosgyűrűk piaca tavaly jelentősen felpezsdült, elsősorban annak köszönhetően, hogy a Samsung is elindította a saját megoldását. A piacon van már néhány rutinos szereplő, akik mostanra bizonyítottak, és már a korábbi tapasztalatokat felhasználva szállítják az újdonságokat, ilyen például a Circular is. A cég a CES-en rántotta le a leplet a legújabb eszközéről.

A viselhető kiegészítők esetében nagy hangsúlyt szokott kapni, hogy az egészségügyi lehetőségeket tekintve jeleskedjenek. Azonban a kicsi méret ellenére ezekben nagyon nehéz megoldani olyan funkciókat, amiket például az okosórák nyújtanak. Azonban a Circular Ring 2 eléggé erős lett ebből a szempontból, hiszen kapott egy nagy pontosságú EKG funkciót, és még az FDA által elvégzett hatósági vizsgálatokon is megfelelt a készülék pitvarfibrilláció (AFib) érzékelése.

Galéria megnyitása

A pitvarfibrilláció az egyik leggyakoribb formája a szívritmuszavarnak, ez az elégtelen szívverés miatt alakul ki, és komoly egészségügyi következményekkel járhat. Éppen ezért fontos az, hogy a felhasználó észlelje, ha ebben szenved, hogy időben el lehessen kezdeni a kezelését. A Circular Ring 2 az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) szerint kellően pontos ahhoz, hogy az észleléseivel orvoshoz fordulhassanak a felhasználók.

Az első generációs Ringet sokszor érték minőségi kritikák, a tervezők pedig ezt meghallgatva egy sokkal komolyabb konstrukciót alkottak a második körre. A cég szerint az új dizájn időtálló és rendkívül tartós is. Ez annak tudható be, hogy már titánból készült a burkolat, ami gondoskodik a megfelelő strapabíróságról, ellenállóságról. Fekete, rózsaarany, valamint arany és ezüst színekben kerül majd forgalomba a Circular Ring 2.

Galéria megnyitása

Az okosgyűrűknél mindig gondot okoz a megfelelő méret megtalálása. A gyártók szoktak küldeni mintákat, amikkel el lehet azt dönteni, hogy melyik lenne a megfelelő méret. No, a Circular Ring 2-nél már elvileg erre is van egy jobb megoldás. A Circular Ring első kiadásánál még meg kellett rendelni a vásárlás előtt a műanyag próbakészletet, a friss sikervárományosnál viszont bevezetésre kerül a Digital Ring Sizing funkció, ami elvileg az okostelefon kameráját használva oldja meg a megfelelő méret behatárolását nagy pontossággal. Ez meggyorsíthatja és leegyszerűsíti a vásárlást.

Remek üzemidővel kecsegtet a Circular Ring 2, a vállalat elmondása alapján 8 napon keresztül képes lesz elmenni egy töltéssel, ezzel pedig a legjobbak közé sorol be. Akár éjszakánként is viselheti majd a felhasználó, így teljesebb képet kaphat az alvási ciklusokról. Ezen a fronton egyébként is jobban fog teljesíteni az eszköz. A cég arról beszélt, hogy az alvási ciklusok elemzése sokat fejlődött a generációváltással.

Galéria megnyitása

Nagyobb élmény lesz a gyűrű használata a szoftveres oldalról is – emelte ki a Circular. Egy új dizájnt használó társalkalmazás fog befutni a Ring 2 mellé, mely a korábbi felhasználói visszajelzések mentén született meg. Ennek köszönhetően intuitívabb lesz a működése. Ráadásul hosszú szoftveres támogatásban fog részesülni a termék inden szempontból, ezáltal idővel új lehetőségeket kaphat és még élvezetesebbé válhat a használata, többet lehet majd kihozni belőle.

A Circular Ring 2 a tervek szerint már akár februárban, de legkésőbb valamikor márciusban forgalomba fog kerülni. A termék széles körben megvásárolható lesz – érkezik Európába is –, és 380 dollárt kell érte kifizetni, amivel éppen becsúszik a Samsung Galaxy Ring alá. Valószínűleg éppen ez volt a cél vállalat célja.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére