Minden évben újabb csúcskategóriás rendszerchipek jelennek meg, ezek nagyon hosszú ideig különösebb strukturális átalakulás nélkül követték egymást, az utóbbi időben viszont elszaporodtak a különlegesebb formációk. Most pedig már az a hír járja, hogy a Snapdragon 8 Gen 4 egy jelentősebb változást hozhat ezen a fronton.
A Qualcomm az elmúlt években több alkalommal is hangot adott a csalódottságának, mert az ARM nem tesz elég energiát a különböző processzormagok fejlesztésébe. Nem képes már egy ideje arra, hogy generációról generációra érdemi gyorsulást tudjon felmutatni. Éppen ezért a Qualcomm elkezdett egyedi dizájnokban gondolkodni. Egyelőre ebből viszont semmi érdemi eredményt nem láttunk, ez a helyzet azonban könnyen lehet, hogy belátható időn belül megváltozik.
Idén még a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 teljes egészében ARM magokból összehozott processzort használhat az eddigi információk alapján, jövőre viszont a csapat a Snapdragon 8 Gen 4-gyel már új útra léphet. Tapasztalt szakemberekkel létrehozott egyedi processzormagokat vehet használatba a Qualcomm. Ilyen megoldást jelenleg aktívan fogyasztói eszközökben kizárólag az Apple használ. A cupertinóiak a lehető legjobb hardveres és szoftveres összehang megteremtése érdekében már rendkívül hosszú ideje dolgoznak egyedi fejlesztésekkel. Igyekeznek minden chipet pontosan a saját igényeikhez alakítani.
A Qualcomm 2021-ben felvásárolta a Nuviát, és így jutott hozzá olyan technológiai fejlesztésekhez és tapasztalt mérnökökhöz, akikkel kollaborációban létrehozhatja a számára ideális processzor magokat. A Snapdragon 8 Gen 4-et pedig már ezekkel felvértezve küldheti bevetésre.
A Nuvia egy nagyon fiatal cég volt, mégis óriási összeget fizetett érte a Qualcomm, és már annak idején lehetett tudni, hogy ez biztosan egyedi fejlesztésű megoldások felbukkanásához fog vezetni. Azt azonban mostanáig sem lehet tudni, hogy pontosan mire számíthatunk. Erről valószínűleg mostanában még nem is lesz sok információ, talán a vállalat októberi fejlesztői konferenciáján tudhatunk meg erről részleteket.
A felvásárolt céget 2019-ben, két évvel a bekebelezésük előtt hozták létre, és olyan mérnökök alapították, akik korábban az Apple berkeiben dolgoztak. Sőt mi több, egészen konkrétan az Apple A rendszerchipek fejlesztésében vettek részt. És ahogy azt fentebb már említettük, az Apple évek óta egyedi processzormagokat tervez, szóval ezeknek a megalkotásában fontos szerepe volt. Gerard Williams, az egyik alapító például vezető architektúra tervezőként felügyelte a fejlesztéseket.
A Nuvia csapata saját rendszerchipet szeretett volna létrehozni, még mielőtt felvásárolták. Orion néven futott volna a lapka, és egyebek mellett a Phoenix processzormagokat foglalta volna magában. Ezek a tervek viszont parkolópályára kerültek, miután a startup sorsa másként alakult. Érdekesség azonban, hogy a Qualcomm tavaly már megszellőztette, hogy Oryon néven fog saját CPU magot elindítani, a régi fantárianév tehát itt visszaköszön, ami egyértelmű utalás arra, hogy ennek a létrehozása a Nuvia csapatához köthető.
A friss hírek szerint a Snapdragon 8 Gen 4 lapka kettő nagy teljesítményű processzormagot fog használni, egy másik klaszterbe pedig hat darab hatékonyabb egység húzza majd az igát. Ez a felállás a mostaniakhoz képest már lényegében nagyon egyszerű lenne. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a Snapdragon 8 Gen 3 már 1-3-2-2 processzormag leosztással látja meg a napvilágot. Mindez pedig azért kell, mert az ARM magok nem gyorsulnak önmagukban eleget, ezért a felépítést egyre inkább a teljesítményre fókuszálva kell a fejlesztőknek átvariálnia.
A Snapdragon 8 Gen 4 előre láthatólag csak 2024 őszi időszakában mutatkozhat majd be.