SZÁRNYAL A TESLA, DE NAGY RAJTA A NYOMÁS

Remek negyedévet zárt a vállalat, több mint a másfélszeresére emelkedett a bevétele, de újabb nehézségekkel kell szembenéznie, az elvárások is hatalmasok, és határidők is szorítják.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. okt. 21. 15:21
Szárnyal a Tesla, de nagy rajta a nyomás

A harmadik negyedévet lendületesen abszolválta a Tesla, és bár nem tudott minden elemzői várakozásnak megfelelni, aligha van oka szégyenkezni. Ettől függetlenül azért azt lehet látni, hogy a befektetők nem teljes nyugalomban várják az ünnepi szezont, hiszen a részvények továbbra is gyengén teljesítenek.

Egy évvel ezelőtt a Tesla bevétele 13,75 milliárd dollár volt, és azóta szinte folyamatosan növekedett ez az érték, csak a második negyedévben gyengélkedett tőle független tényezők miatt. Mostanra a cég bevétele elérte a 21,454 milliárd dollárt. Elon Musk pénznyomdája soha nem látott fordulaton pörög. Éves szinten ez 56 százalékos emelkedést jelent, és továbbra sincs szó arról, hogy a cég képes lenne a keresletet kielégíteni.

A cég nyereségtermelő képessége egy kicsit alábbhagyott, de az autógyártók körében továbbra is előkellő helyen szerepel ebből a szempontból, és még a technológiai vállalatok között is nagyon jól helytáll. A telje bevételének a 25,1 százalékát volt képes nyereségre váltani, 5,382 milliárd dollárral gyarapodott a kassza tartalma a negyedév végére, ami 47 százalékos emelkedést jelent.

Galéria megnyitása

Fontos azt is meglátni, hogy a Tesla egyre nagyobb bevételt képes elérni olyan dolgokból, ami nem autók eladása. Egy évvel korábban 1,7 milliárd dollár származott más tevékenységből, most pedig már 2,76 milliárd dolláros összegről beszélhetünk. Ezek szolgáltatások értékesítéséből és egyéb tevékenységekből származó összegek. Eddig az ilyen mellékes tevékenységek nem hoztak profitot, sőt mi több, esetenként még negatívan befolyásolták a nyereséget, most viszont más a helyzet. 170 millió dolláros profit jött össze egyéb tevékenységekből.  

Arról már korábban írtunk, hogy a Tesla 343 ezer autót tudott leszállítani, összesen pedig 366 ezer különböző Tesla Model variánst sikerült legyártania. Ez önmagában nagyon szép eredmény, de azért azt is meg kell jegyezni, hogy az elemzők többet vártak. Úgy számoltak előzetesen Wall Street-i elemzők, hogy nagyjából 364 ezer személygépjármű leszállítása történhet meg a negyedév végéig, ez azonban nem jött össze.

Galéria megnyitása

Nagyon meglódult a Tesla Model S és a Model X, ugyanis éves szinten ezekből több mint kétszer nagyobb mennyiséget tudott a gyártó előállítani és leszállítani is a vásárlóknak. A Model 3 és a Model Y pedig 51 százalékkal készült nagyobb mennyiségben, és 40 százalékkal kelt el több példányban, mint egy évvel ezelőtt. Összesen 42 százalékos volt az értékesítési mutató emelkedése. A gyártás viszont csak egy dolog, a szállítás is fontos lenne, és a szállítással a negyedév végén komoly bajok voltak. Hiába kezdett intenzívebben termelni a cég világszerte, a logisztikával ennek nem tudott utánamenni.

Az amerikai és a kínai gyártási kapacitás nagyjából egyforma szinten alakult az utóbbi időben, ami azért nem jó, mert Kínának jobban kellene pörögnie, ott továbbra is jelentősek az ellátási problémák. A vállalat továbbra is az Egyesült Államokban állítja elő a legtöbb személygépjárművet. Nagy jelentősége volt ebben annak, hogy már a Texasban található üzem is termelni kezdett. Azt is megtudhattuk, hogy a Tesla már készíti elő a szerszámokat a Cybertruck gyártásához, és kezdenek jól állni a Semik is. A villanykamionok első példányait a Pepsinek szállítja le a Tesla.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor a cégnek olyan nehézségekkel kell az utóbbi időben szembenéznie, mint az Autopilothoz köthető balesetek számának az emelkedése, és érdekes módon az USA-ban a Teslák vezetéstámogató rendszerével kapcsolatosan regisztrálták a legtöbb balesetet az összes járműgyártó közül. Nyomást gyakorol a cégre az is, hogy a Cybertruck szállítását több alkalommal el kellett halasztani, az újabb céldátum 2023 közepe. Ráadásul az árát is megemelte a Tesla, ami azért érdekes, mert eredetileg az ára hihetetlenül kedvező volt.

Meg említhető az is, hogy távozott a vállalattól Andrej Karpathy, az AI részleg vezetője, ez a nyáron történt, mint ahogy az is nyári esemény volt, hogy a cég a legtöbb fronton befagyasztotta az új munkaerő felvételét, és 10 százalékos leépítést lengetett be. Az utóbbi időben pedig egyre többen kritizálják nyíltan az FSD rendszert, aminek a fejlesztése a Tesla szerint egyébként szépen halad, és többen használják ezt, mint korábban bármikor, de drágább is már ez, mint eddig, hiszen már 12 helyett, 15 ezer dolláros felárat kell érte fizetni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. okt. 24. 10:07
#2

Szép eredmények Tesla. Várjuk a 2022 Q4 eredményeket! ♥️

Hajrá Tesla!

BiroAndras
BiroAndras
2022. okt. 21. 20:29
#1
  1. A logisztikával pont az a baj, hogy mindig megpróbálnak a negyedév végére minden autót leszállítani, hogy a Wall Street-i elemzők boldogok legyenek. Viszont kínából hajón lehet csak szállítani, ami nagyon nem gyors, és az autók legyártására is idő kell, így a negyedév végén kell óriási logisztikai kapacitást igénybe venni, ráadásul a sebességet maximalizálva, ami drága is. Mostanra akkorára nőtt a gyártókapacitás Shanghai-ban, hogy már nem lehetséges ezt megoldani, egyszerűen nincs elég hajó. Ezért csúszik át kb. 20 ezer autó a következő negyedévre. Már régóta beszélnek arról, hogy ezt a "hullámot" fokozatosan meg kell szüntetni, most elkezdték.
    Egyébként a berlini gyár felpörgetése enyhíteni fogja a logisztikai nehézségeket.

  2. A haszonkulcsok csökkenése a két új gyár miatt van, azok nélkül meglenne a szokásos 30%. Az új gyárak még a teljes kapacitásuk töredékével üzemelnek, viszont a költségeket ugyanúgy az egészre kell fizetni, ezért kisebb a hasznonkulcs ezeken az autókon. Ezen kívül negatívan hatott még a nyersanyagok és a szállítás költségei, amik ebben a negyedévben tetőztek, a dollár erősödése (a külföldi nyereség dollárra váltva kisebb), és a jelentős mennyiségű nem leszállított autó.

  3. Az Autopilot balesetes statisztika alapvetően elbaszott volt, mivel nem nézték azt, hogy a különböző rendszereket mennyien használják, és pláne milyen gyakran. A Tesláé messze a legnépszerűbb, így az össz levezetett távolság garantáltan sokszoros, minimum egy, de lehet hogy két, nagyságrenddel nagyobb a többiekénél. A releváns statisztika az egy balesetre jutó kilométer lenne. Valószínűleg ezt a Teslán kívül senki nem tudja mérni, de legalább valami közelítő becsléssel próbálkozhattak volna.
    A Tesla tulajdonosok, akik ténylegesen használják az Autopilot-ot, nagyon szeretik, és biztonságosnak találják. A Tesla belső statisztikái, és a tulajdonosok tapasztalata is azt mutatja, hogy a bekapcsolt robotpilóta növeli a biztonságot. Én is rendszeresen használom, és ugyanez a véleményem. Van a családban két Passat is, amikben szintén van hasonló rendszer, azokat nem használjuk.

  4. Az hogy egyre többen kritizálják az FSD-t pontosan azt jelzi hogy jól halad a fejlesztése, és a konkurencia be van szarva. Az egyik cég (Green Hills Software) például komoly reklámkampányt indított az FSD ellen, amiben könnyen cáfolható hazugságokkal próbálta lejáratni.
    Az hogy ténylegesen hogy áll az FSD jól látszik a rengeteg YouTube videóból, különösen a korábbiakkal összehasonlítva. Ezen kívül azt is elmondták most, hogy a statisztikájuk szerint az FSD használata már növeli a biztonságot, így hamarosan mindenki számára elérhetővé teszik, aki megvette. Felügyelni továbbra is kell, és érdemes is, mert jogilag még mindíg a sofőr a felelős. Technikailag a felügyelet nélküli vezetés is lehetővé válhat jövőre, de a hatósági engedélyezés még el fog tartani egy darabig.

  5. Andrej Karpathy távozása láthatóan nem lassította a fejlesztéseket, ahogy az várható is volt. Az új architektúra, ami úgy tűnik meghozta a végső áttörést, már a távozása után született.

  6. A leépítéseknek már rég vége, és egyébként is csak az irodai dolgozókat érintette. A weboldalukat megnyitva egyértelműen látszik, hogy nem lassult a munkaerő felvétel. Még nálunk is keresnek embert.

Vissza az oldal tetejére