A BMW már a hatodik generációs akkumulátorok megalkotásán dolgozik. Ezeket továbbra is a mostani technológiai alapon alkotná meg, de ennek ellenére komoly előrelépést jelent majd a termék. Olyan célokat fogalmazott meg a bajor cég, mint a 20 százalékkal magasabb energiasűrűség, a lényegesen gyorsabb tölthetőség, valamint a kisebb környezetterhelés az előállítás során.

A vállalat globálisan hat új üzemben állítaná elő a számára szükséges akkumulátorokat, és minden gyárban 20 GWh-s termelést alakítana ki, hogy az igényeit biztosan képes legyen lefedni. A megfelelő területi elosztásra is ügyelne a BMW: a gyárakat úgy húzná fel, hogy azok három különböző kontinensen termeljenek hasonló kihozatali kapacitással. Európa mellett Kínában és az Egyesült Államokban is megvetné a lábát az akkugyártás terén, és minden ponton két gyárat húzna fel, illetve egészen pontosan a gyártói kapacitásokat igyekszik majd szerződések révén biztosítani.

Galéria megnyitása

Ugyanis jelen állás szerint nem pont arról van szó, hogy maga a BMW épít majd gyárakat, hanem a partnerének szerződött CATL gondoskodik majd erről, a bajorok pedig a számukra szükséges kapacitásokat szerződésekkel biztosítva foglalják majd le. A BMW arról beszélt, hogy az új akkucellák előállításánál fontos, hogy a környezetterhelés kisebb legyen, éppen ezért a CO2 emisszió redukálása, a ritkaföldfémek kisebb mennyiségben történő felhasználása, és a megújuló források kiaknázása különösen kiemelt szempont. 60 százalékkal kisebb karbonlábnyom mellett készülhetnek a hatodik generációs telepek.

Galéria megnyitása

Teljesen új dizájnban gondolkodik a BMW az eddig használthoz képest. Úgy számol a vállalat a hivatalos közleménye, hogy akár a felére eshet vissza a gyártási költsége az azonos kapacitással rendelkező új generációs akkumulátorcsomagoknak. Az 50%-os csökkenés óriási jelentőséggel bír majd, hiszen a mai villanyautók előállítási költségében az egyik legjelentősebb tétel az akku. A vállalat szerint ezzel a lépéssel lényegében elérik majd azt a szintet, ahol a belsőégésű motorral szerelt autók előállítási költsége van.

A BMW az új cellák előállítására két szerződést írt alá eddig, az egyiket az Eve Energyvel hozta össze. Ez a vállalat gondoskodik majd a Kínában kiépítésre kerülő kétszer 20 GWh-s kapacitás biztosításáról. A másik szerződést pedig a CATL-lel kötötte, aki az európai gyártókapacitás megteremtéséről fog gondoskodni. És itt jön képbe Magyarország és a hazai érdekek. Hiszen itthon, Debrecen mellett fog megépülni az a CATL akkumulátorgyár, ami részben kiszolgálja majd a BMW szükségleteit. Nemcsak a BMW számára folyik majd itt a termelés, ugyanis a CATL összesen 100 GWh-s kapacitás felállítását tervezi, de jelen állás szerint valószínűleg a BMW fog prioritást élvezni.

Galéria megnyitása

A BMW autógyára is készül Debrecen mellett, nagyon közel lesz majd a két üzem egymáshoz, és ez alapján szinte borítékolható, hogy eleve itt készülhet majd az elektromos hajtással rendelkező járművek egy jelentős része. Hiszen az egy helyen központosított gyártás tökéletesen passzol a BMW környezetkímélőbb jövőképébe. Az akkucellák nagyon nehezek, éppen ezért a szállításuk jelentős CO2 kibocsájtással jár, de ha lényegében egy helyen születnek az autók és az akkumulátorok, akkor ezt rögtön meg lehet spórolni. Talán az sem véletlen, hogy a CATL másik európai akkumulátorgyára Németországban van. A szállítási költségek is minimalizálhatók az egymáshoz közel épülő gyárak között, ami ugyancsak jó a BMW-nek.

A BMW új akkumulátora hengeres, 46 milliméteres átmérőjű lesz, és elvileg két különböző magassággal is számolni kell, de ezekről az opciókról az autógyártó hivatalosan nem nyilatkozott. Nem lenne meglepő, ha az egyik opció a 80 milliméter lenne. A Tesla új generációs akkuja, ami már gyártásba került, és meg is jelent néhány Model Y-ban, éppen 4680-as formátumú.

Galéria megnyitása

A hatodik generációs telepekkel 800 voltos rendszert lehet majd kiépíteni, ami hozzájárul majd ahhoz, hogy a tervek szerint 30 százalékkal nagyobb töltési teljesítményt lesz képes elérni a vállalat. Mivel az autók hatótávja nem növekedik robbanásszerűen, ezért mindenki próbálja a töltést gyorsítani, éppen ezért ennek nagy jelentősége lesz. Az új cellák kapcsán azt is elmondta a BMW, hogy ezek sokkal merevebb felépítéssel rendelkeznek, így merevítő elemként is lehet majd az akkutömbre tekinteni. (Itt is visszaköszönnek a Tesla szavai.) A következő generációs akkuban már nem lesz kobalt és nikkel sem, ami szintén egy jó hír.

Galéria megnyitása

A BMW 2025-től kezdi használni az új, hatodik generációsnak nevezett akkumulátorokat az autóiban. A vállalat korábban azt a célt tűzte ki magának, hogy 2030-ra 50 százalék feletti legyen az elektromos autók aránya a palettán. Ez a mostani kilátások mellett nem egy túlzottan merész cél, lényegesen bátrabb kijelentéseket is lehet hallani autógyártóktól az utóbbi időben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. szept. 15. 17:08
#6

Mióta a "környezetet kímélik" azóta minden csak rosszabb minőségű, drágább és környezetrongálóbb lett.
Simán csak tele kéne ültetni a földet fákkal, és a többi megoldódik magától.
Persze Magyarországon azt a pénzt is ellopták. a "Virusember" faj.

Kutya_aki_megugatja_az_idiótákat
Kutya_aki_megugatja_az_idiótákat
2022. szept. 15. 17:24

@j0ttemlukra vaú vaú

marc23
marc23
2022. szept. 15. 12:02
#5

Ez a 800V ez eleg erdekes, m epuleteknel az erintesvedelmi szabvany eloirja h ACbol max 50V, DCbol max 120V lehet mint torpe fesz! Akkor autokra h akarja ra engedni a 120V feletti reszt? Epulet vezetekeit kevesbe tapogatjak annyit mint egy autot belulrol. Ha veletlenul megserul a szigeteles, a parasztot ugy goldhoz vagja a 800V h csak na, es mivel dc nem egybol hal bele mi t ac nal hanem elkezd felbontodni a viz a testben! Nem tudom ki lesz az  a hatosag aki jovahagyja es a nevet adja ra :/ + epuleteknel van vill felulvizsgalat x evente ezt majd autonal is eljatszak?

BiroAndras
BiroAndras
2022. szept. 19. 10:34

@gturke

Ugyanez érvényes a benzintartályra is. Ezért van mindkettő a lehetőségekhez képest védve a sérülésektől.

Egyébként nem minden aksi egyformán érzékeny. Pl.: https://www.teslarati.com/tesla-model-3-battery-pack-fire-resistance-pictures/ Nagyon súlyos baleset kell ahhoz, hogy kigyulladjon az aksi, és még akkor is az utastér védett. Nem tudok olyan esetről, ahol aksi tűz miatt halt volna meg valaki.
Aztán vannak a vas-foszfát kémiájú aksik, amik sokkal kevésbbé hajlamosak kigyulladni. Az új Teslák fele már ezt használja, és a többi gyártó is hamarosan elkezdi bezezetni.

Gpety
Gpety
2022. szept. 15. 10:12
#4

Olyan nagy innováció szerint nem is a telepekben lehet, hanem, hogy érintésvédelmi szempontból nem csak meg tudják valósítani, hanem felelősséget is vállalnak egy 800V-os rendszerért. Nagyobb feszültség, ugyanakkora teljesítményen kevesebb áramot hajt, ami tölténél sokat számít. Más kérdés, hogy 15 év múlva nem-e lesz baj, mikor majd a negyedik tulaj nem fogja betartani a gyártó előírásait és márkaszerviz közelében sem fog már járni a gép.

Bihus
Bihus
2022. szept. 16. 12:24

@BiroAndras tudom, nekem sem kellett rá csináltatni. De majd visszahozzák pár év múlva itthon is, és a németeknél is tuti szigorítanak majd. Ez nem játék.

j4ni
j4ni
2022. szept. 15. 9:40
#3

Az első képen az a sárgahajú micsoda az pontosan miféle? BMW új célközönsége?

gturke
gturke
2022. szept. 15. 16:50

@j4ni A BMW csoport eladásait tekintve a legfőbb célcsoport a kínai tehetős réteg. Ott most tigrissel reklámozzák a BMW-t merthogy a tradicionális naptár szerint jelenleg náluk a tigris éve van.

njuhasz
njuhasz
2022. szept. 15. 9:13
#2

Pár napja meg a Tesla jelentette be, hogy a 21700 méretű cellákról átáll a 46800-ra. Úgylátszik ez lesz a következő szabvány méret a villanyautóknál.
Itt egy jó bemutató videó: https://www.youtube.com/watch?v=hbPKE62aM0U
Ha elterjed akkor kíváncsi leszek az ehhez gyártott zseblámpa-szörnyekre :)

BiroAndras
BiroAndras
2022. szept. 15. 10:43

@njuhasz

Valójában évekkel ezelőtt bejelentették már, és hónapok óta már az autókban is benne van.

patrik2991
patrik2991
2022. szept. 15. 7:56
#1

Szeptemberi világmegváltóakku hír pipa.

Vissza az oldal tetejére
Számunkra is érdekes lesz a BMW következő generációs akkumulátora - iPon.hu