Shop menü

A HONOR UTÁN ÚJ ALMÁRKÁT INDÍT A HUAWEI

A vállalatnál úgy érzik, hogy a Honor leválasztásakor keletkezett űrt azóta sem sikerült teljesen betölteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Honor után új almárkát indít a Huawei

A Huawei a piaci viszonyokhoz képest egészen jól szerepelt az utóbbi időben, azonban úgy érzi a vállalat vezetése, hogy ki tudnának hozni még többet is a mobilpiacból most, hogy a fejlesztések jó irányt vettek. Ezzel a céllal létrehozhat a cég egy teljesen új almárkát, ami a Honor örökébe léphet. 

A Honor a Huawei számára olyan volt, mint a Xiaominak a Redmi vagy az Oppónak a Realme, de amikor az Egyesült Államok súlyos szankciós intézkedéseket vezetett be a Huawei-jel szemben, a vállalat hozott egy nehéz, de észszerű és üzleti szempontból fontos döntést. Elengedte a Honor kezét, hagyta a márkát saját lábra állni, mentesülni az USA nyomása alól. Akkor még nagyon nehéz volt azt megmondani, hogy mi fog ebből kisülni, persze most már tudjuk, hogy ez a húzás bejött.

Galéria megnyitása

A Huawei a 2020-as évek elején jelentősen visszaskálázta a mobilpiaci tevékenységét, és annak idején sokan temették a vállalatot, de végül nagyon sok erőfeszítéssel, egyenesbe tudott állni. Az elmúlt években ismételten egyre nagyobbra nőtt a Huawei – elsősorban Kínában –, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan szélesebb kínálatot épített ki. A Huawei mobilok öt szériában futnak jelenleg:

  • Mate széria: A Huawei abszolút technológiai csúcskategóriája, amely a legfejlettebb hardvert, a prémium anyaghasználatot és nagy kijelzős produktivitást helyezi a középpontba.
  • Pura széria: A gyártó fotózásra és divatra fókuszáló zászlóshajói, ezek az élvonalbeli képalkotási innovációkat ötvözi a különleges dizájnokkal. Ez volt korábban a P-széria.
  • Pocket széria: A kompakt, kagylós összehajtható modellek családja ez, ahol a stílusos megjelenést, a jó hordozhatóságot egy kedvezőbb árfekvéssel ötvözik.
  • Nova széria: A fiatalosabb, trendkövető közönségnek szánt termékvonal, ahol a hangsúly tinédzserek igényeinek kiszolgálásán van, miközben a teljesítmény is jól alakul.
  • Enjoy széria: A márka belépő- és alsó-középkategóriás kínálata, amely kiemelkedően nagy akkukapacitással, és más “olcsóbb” extrákkal próbál kitűnni a tömegből.

Ágazati források szerint a Huawei úgy érzi, hogy eljött az ideje annak, hogy létrehozzon egy teljesen új almárkát. Ez a Honorhoz hasonlóan jelenne meg a piacon, tehát egy részben független tervezőcsapat gondozná, adott esetben jelentősen eltávolodhatna a Huawei eszméitől és filozófiájától, hogy ezzel is több vásárlót tudjon elérni. 

Az értesülések alapján az új almárka a “Xingmang” néven futna Kínában, ami azt jelenti, hogy “Starlight” vagyis “Csillagfény”.

Arról nem szólt a fáma, hogy globálisan hogy hangzik majd az új almárka neve, mivel a Honor sem Honor volt eredetileg a kínai nyelven. A legközelebbi fordításban a “glory” lett volna az almárka neve, de ebből végül Honor lett nemzetközi szinten. Tehát a Starlight megnevezést nem kell készpénznek venni, de valami ehhez hasonló lehet majd a “megfejtés”.

Galéria megnyitása

A Xingmang márkanév alatt érkező okostelefonok jobb ár-érték arányra törekedhetnek majd, és ennek megfelelően gazdaságosabb komponensekből fognak építkezni a középkategóriában. Kirin 8 szériás lapka dolgozhat majd bennük, a HarmonyOS operációs rendszert fogják használni, és kiviteltől függően az XMAGE képalkotási technológiákat is megkaphatják majd.

Az új almárka elindítása elkerülhetetlenül ellophat valamennyi levegőt a Huawei termékeitől is, de összességében jobban járhat ezzel a gyártó, még nagyobb piaci részesedést érhet el, ha sikerül jó ajánlatokkal előrukkolnia.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére