A NOTHING MÁR TÖBBFÉLE OKOSSZEMÜVEGEN DOLGOZIK

A pletykák alapján a legfrissebb elvárásokhoz szeretne igazodni a vállalat, és minél szélesebb felhasználói kört akar kiszolgálni, ha már nyit az új terület felé.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2026. okt. 16. 10:40
A Nothing már többféle okosszemüvegen dolgozik

Elsősorban az okostelefonjai révén ismert a Nothing, pedig a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektet a viselhető kiegészítők fejlesztésére. Ezen a fronton pedig egyre biztosabb, hogy egy számára teljesen új irányba nyithat. Okosszemüvegeket dobhat piacra, és nem véletlenül beszélünk többes számban.

A megbízható iparági forrásokkal rendelkező Roland Quandt értesülései szerint a Carl Pei által vezetett Nothing két különböző okosszemüveg fejlesztésén is dolgozik a színfalak mögött.

A vállalat az idei évben “mindössze” három darab középkategóriás okostelefont dobott piacra – megjelent a Nothing Phone (4a), a Phone (4a) Pro és a Phone (4b) modell –, és néhányan már azt feltételezik, hogy azért alakult így, mert a háttérben a viselhető kiegészítőkkel foglalkozó csapat egy jelentősebb újításon munkálkodik. Már áprilisban lehetett arról hallani, hogy a Nothing okosszemüveget tervez, most pedig annyival egészült ki ez a pletyka, hogy nem egy, hanem két ilyen termék is készülhet egymással párhuzamosan.

A “jobb képességű” kiadás közvetlenül a kamerával ellátott okosszemüvegek kategóriáját veheti majd célba, és nagyjából olyan funkcionalitással rendelkezik majd, mint a Meta által fejlesztett legtöbb okosszemüveg. 

Biztosított lesz ebben a termékben a vizuális információkra is támaszkodó generatív mesterséges intelligencia, képes lesz az okosszemüveg fordítási feladatokat ellátni egyéb lehetőségekkel együtt. Az OpenAI-jal korábban kötött együttműködési megállapodást kiterjesztve alkothatja meg a Nothing az okosszemüvegét, tehát a ChatGPT állhat majd minden MI-alapú funkció hátterében.

Galéria megnyitása

A másik szemüveg már csak hangalapú működésre lehet képes, nem kap kamerát, és emiatt olyanok is kedvet kaphatnak hozzá, akik adatvédelmi szempontból tartanak a kamerás szemüvegektől. Ez a modell támogatni fogja a zenehallgatást és a telefonhívásokat, miközben lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a csatlakoztatott mobilon keresztül a digitális asszisztenst is elérjék. Ez tehát szerényebb lehet majd, mint a Meta által készített Ray-Ban Meta Audio.

Azt is belengette Roland Quandt, hogy a Nothing szemüvegeiben fotokromatikus lencse jelenhet majd meg. Ez azt jelenti, hogy napfényre képes lesz sötétedni, beltérben pedig “kitisztul”, így folyamatosan lehet hordani. Azt azonban ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy a fotokromatikus lencse valószínűleg csak egy opció lesz, hiszen az ilyen jellegű okosszemüvegekben általában cserélhető a lencse, így számos opciót vonultatnak fel. 

Meglehet, hogy nem egyszerre fognak debütálni az okosszemüvegek, hanem a kizárólag hangalapú konstrukció előbb kerül forgalomba. Némi esély arra is van, hogy a modell már nem várat magára sokáig, de pontosabb információt a bevezetéssel kapcsolatosan nem tudott megosztani a követőivel Quandt.

A Nothing termékei minden esetben valamilyen formában áttetsző burkolatot használnak, éppen ezért úgy véljük, hogy az okosszemüvegeknél sem lesz ez másként. A dizájnra mindig nagyon ad a márka, és ebben az esetben tényleg fontos a formaterv, szóval nem lenne meglepő, ha valamilyen látványosabb megoldást alkotna. Persze azért óvatosnak kell lennie, hiszen nem elég az emberek figyelmét felkelteni, a vásárlási, birtoklási vágyat is fel kell bennük ébreszteni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
A Nothing már többféle okosszemüvegen dolgozik - iPon.hu