Shop menü

MÉG JOBB ÉLMÉNYT NYÚJT MAJD A GOOGLE A SZEMÉLYAUTÓKBAN

A vállalat elsősorban a járművekből elérhető Google Play kapcsán jelentett be fejlesztéseket, több fronton is jönnek lényeges újítások.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Még jobb élményt nyújt majd a Google a személyautókban

A Google a napokban indította el az új operációs rendszerét a személyi számítógépek számára, most pedig az autós platformja frissült, és a közös ezekben az, hogy mind a kettőnél meghatározó szerepe van az androidos applikációknak. Az Android for Cars részleg termékigazgatója, Haris Ramic jelentett be az alkalmazásokkal kapcsolatos újításokat.

Frissült a Google Play Áruház, minden eddiginél jobban fogja prezentálni a különböző applikációkat, hogy ezek szélesebb felhasználói körhöz jussanak el. Már jól fog alkalmazkodni a piactér a fedélzeti kijelzők sokszínű, eltérő formáihoz és méreteihez, valamint egyszerűsíti az appok böngészését és letöltését. A kezdőlapon közvetlenül megjelennek a kiemelt és újonnan bevezetett applikációk, ezek pedig a továbbiakban már akár egyetlen érintéssel telepíthetők a fedélzeti rendszerre.

Galéria megnyitása

A cég szeretné elérni, hogy az emberek nyitottabbak legyenek az új appok felfedezésére, mert egyelőre azt tapasztalják, hogy nem sokakban tudatosul, hogy mennyi lehetőségük lenne az AAOS alapú fedélzeti rendszerek révén. A Google tájékoztatása szerint az autós Google Play kínálata mára több mint 700 dedikált alkalmazást számlál; ezek már kifejezetten a járműves környezetre lettek optimalizálva.

“Akár az iskola előtt várod a gyermeked, akár az elektromos autódat töltöd, akár ingázol a munkába: a napod jelentős része az autóban telik. Hogy a lehető legjobban kihasználhasd ezt az időt, a Google platformjával rendelkező autók a kedvenc alkalmazásaidat biztosítják, például a Google Térképet és a Geminit, közvetlenül a műszerfaladra varázsolják a mobilod nélkül is” – emelte ki Ramic. 

A frissítés legfontosabb funkcionális újdonsága, hogy az elektromos töltése közben vagy parkoláskor a felhasználók videókat nézhetnek a műszerfali képernyőn a YouTube-on. Amikor a sofőr elindul és a járművet menetfokozatba kapcsolja, a képi megjelenítés a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelően azonnal lekapcsol, ám a videó hangja háttérhangként, megszakítás nélkül szól tovább. A funkció használatához aktív YouTube Premium előfizetés szükséges.

Galéria megnyitása

Ezzel párhuzamosan új szórakoztató és multimédiás applikációk is érkeznek az autós Play Áruházba, elérhetővé válik a Firefox webböngésző, a STARZ és a JioHotstar streamingplatform, valamint a Ludo King játék. Ezekkel az álló helyzetben várakozó utasok köthetik le magukat.

“A fejlettebb szórakoztató alkalmazások és a közlekedéshez szükséges funkciók révén az utazásod minden szakaszát intuitívabbá teszi a platform, akár vezetsz, akár parkolsz” – olvasható a cég közleményében.

Az újítások a következő hetekben kerülnek majd bevezetésre a különböző járművekben. A jövőben pedig további fejlesztésekkel igyekszik majd a Google előállni, hogy tovább fokozza a felhasználói élményt – és egyúttal a gyártók felé is jelezze, hogy érdemes a támogatók sorába beállniuk.

Beszámolójában elhintette Haris Ramic, hogy az Android Automotive és a Google más megoldásait támogató autógyártók köre már 16 tagot számlál. Évek óta velünk van már az AAOS, és ennek köszönhetően mostanra több mint 100 olyan modell került kereskedelmi forgalomba, ami a keresőóriás rendszerét támogatja.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére