Shop menü

HOMEVIEW NÉVEN DEBÜTÁLT AZ APPLE RÉG VÁRT OKOSOTTHON KÖZPONTJA

Két kivitelben jön, de az EU-ban erre nem érdemes várni, mert a Siri AI elengedhetetlen részét képez az újdonságnak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
HomeView néven debütált az Apple rég várt okosotthon központja

Évek óta dolgozott az Apple azon, hogy egy képernyővel felruházott okosotthon eszközt dobjon piacra, és a hardver elvileg már hosszú ideje készen is állt, de a szoftveres oldallal több fronton is voltak gondjai a vállalatnak. Főleg a továbbfejlesztett Siri hiányzott a képletből, ami szeptemberben megjelent, és a HomeView egyik legfontosabb eleme lett. 

Az Amazon Echo Show és a Google Nest Hub készülékeinek alternatívájaként elindított HomeView egyetlen eszközben egyesíti az érintőképernyőt, a hangszórókat és az újratervezett Siri asszisztenst, hogy az okosotthonokat minden korábbinál hatékonyabban tudják kézben tartani az Apple felhasználói.

Két változatban született meg a HomeView, lehet asztalra állítani vagy a falra szerelni. Az asztali változatban lesz erőteljesebb hangrendszer, ami valóban jó élményt képes biztosítani a zenehallgatások alkalmával. Ez a konstrukció 952 grammot nyom, míg a falra “akasztható” konstrukció mindössze 286 gramm lett. Ebből a tervezési filozófiából egyenesen következik, hogy hiába van az asztali modellnek masszív állványa, valójában minden lényeges komponens a “táblagépben” lakik.

Galéria megnyitása

A HomeView egy négyzetes képernyőt használ 7 colos méretben, és meglepően gyenge minőséggel. Az IPS technológiás panelre rámondja az Apple a Liquid Retina jelzőt, de a 220 PPI-s pixelsűrűség a Retina szót aligha indokolja, csak 1088 x 1088 képpontos felbontással van dolgunk. A fényereje is csak 500 nit lehet az eszköznek, csökkenteni pedig egészen 0,3 nitig tudja ezt az értéket.

Galéria megnyitása

Az Apple Home Hubként csatasorba álló HomeView révén a felhasználóknak kevesebbszer kell majd a mobiljuk vagy tabletjük után nyúlni, ha valamilyen okosotthon berendezést akarnak kezelni. Támogatja a készülék a HomeKitet és minden egyéb szükséges szabványt és protokollt. Automatizálásokat, összefüggéseket is lehet majd ezen kezelni, és a biztonsági kamerák képének követésében is segít. A Siri AI révén pedig nagyon beszédes lesz a kütyü, mindent meg lehet majd vele vitatni, hangutasításokkal is elérhető lesz rengeteg funkció.

Galéria megnyitása

A HomeView számos Apple alkalmazást felvonultat gyárilag. Rögtön elérhető lesz a kelléktárában a Naptár, az Emlékeztetők, az Üzenetek és a Zene. Az Apple elmondása alapján a CarPlay architektúrát támogató harmadik féltől származó audio- és videóalkalmazásokkal is működik. Néhány streaming app is biztosított, például a Spotify és az Audible, de videós appokról egyelőre nem esett szó, tehát nem feltétlenül gondolja az Apple, hogy erre szolgálna a HomeView.

Galéria megnyitása

Rendelkezik beépített kamerával a szerkezet, 12 megapixeles a képalkotója, F/2.4-es optikán keresztül tekint a világra. Elsődlegesen a FaceTime használatára szolgál a kamera, és megkapta a Center Stage funkciót, így képes a felhasználókat mindig középre kiemelni. A kamera másik fontos funkciója az arcfelismerés, amely akár hat családtagot is azonosít, és automatikusan vált a személyre szabott kezdőképernyők között. Továbbá minden felhasználó azonnal hozzáférhet a saját widgetjeihez, üzeneteihez, naptárbejegyzéseihez és az egyéb támogatott alkalmazásokhoz.

Galéria megnyitása

Négy “nagy hallótávolságú” mikrofonnal lett felvértezve a HomeView, minden oldalán és az elején, valamint a hátán is van egy szenzor. A hangszóró pedig a felső rész alján található, pont mint az okostelefonoknál, illetve az asztali modellnél ugyebár az egész talp egy nagyobb teljesítményű hangfal. Két teljes hangtartományt lefedő hangszóró, egy lefelé sugárzó mélyhangszóró és két passzív hangkeltővel lett felruházva ez a konstrukció. Támogatott itt a Dolby Atmos és az AirPlay multiroom hangátvitele is biztosított.

Galéria megnyitása

Az Apple integrált az okosotthon központjába környezeti fény-, hőmérséklet- és páraszenzort egyaránt. Ezeket a mérési adatokat mind fel tudja majd használni különböző vezérlési célokra, miközben külső szenzorok is kapcsolódhatnak majd hozzá a még átfogóbb és precízebb vezérlés érdekében, valamint egy mozgásértékelővel is meg lett toldva.

Galéria megnyitása

Az Apple A18 rendszerchipet kapta meg a HomeView, ami a vállalat 2024-ben bemutatott szériájának tagja. Tehát nem a legújabb lapka húzza az igát, de nem is kell attól tartani, hogy a teljesítményével gond lenne. Minden helyzetben hibátlanul pörög majd az összes alkalmazás, felügyeleti feladat és a mesterséges intelligencia szolgáltatások kezelését is megoldja hibrid módon. Van dedikált biztonsági egység is a HomeView-ban a személyes adatok és funkciók kezelésére. 

Galéria megnyitása

Az újdonság támogatja a Wi-Fi 6E kapcsolódási lehetőséget, ennek köszönhetően a sávszélességgel sem lehet majd gondja. Az Apple biztosít Bluetooth 6.0 modult a HomeView-ban, és adott a Thread kapcsolódási lehetőség is, ami az okosotthonokban kiemelten fontos a Matter szabványon túl.

Galéria megnyitása

A falra applikálható HomeView szürke és ezüst színben lesz megvásárolható, az asztaliból pedig ezeken felül készül rózsaarany és arany változat is. A burkolat minőségére adott az Apple, mindkét megoldás fém házzal rendelkezik. A falra szerelhető készülék csupán 9,8 milliméter vastag, szépen felsimul majd a falra. A HomeView egy 30 wattos adapterrel együtt kerül majd a boltokba, szóval ezt nem kell külön megvásárolni, a későbbiekben pedig kapható lesz olyan falikonzol, mellyel a PoE (Power over Ethernet) támogatás is elérhető.

Galéria megnyitása

Az Apple nem teszi egyszerűen hozzáférhetővé az okosotthon hubot, hiszen a beállításához iOS/iPadOS 27.2 vagy újabb rendszert futtató iPhone-ra vagy táblagépre van szükség, valamint a Siri AI és az Apple Intelligence regionális támogatása is elengedhetetlen a működéséhez. A funkciók egy része pedig idővel biztos, hogy fizetős lesz majd.

Az Apple HomeView szállítása november 13-án indul, de az előrendeléseket már most leadhatják az érdeklődők. Az eszköz ajánlott fogyasztói ára kiviteltől függetlenül nettó 300 dollárban lett meghatározva, ami a puszta képernyő specifikációja alapján azért egy elég masszív összeg. Az Európai Unióban élőknek hivatalosan nem lesz elérhető a készülék, és ebben nem is lesz változás addig, ameddig a Siri AI is várat magára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére