Jól halad a Galaxy S27 széria fejlesztésével a Samsung, legalábbis erre utalnak azok a hírek, amelyek a napokban jelentek meg egymástól teljesen függetlenül, különböző forrásokból. Egyrészt kiderült, már készülnek az Exynos 2700 rendszerchipek, másrészt megtudtuk, hogy már a következő generációs AMOLED képernyők is gyártásba kerültek.
A Samsung valószínűleg február környékén fogja a Galaxy S27 szériát bejelenteni, de mivel akkora már több milliós példányszámból álló raktárkészletet kell addigra felhalmoznia, a gyártási folyamatok jóval előbb beindulnak. Decemberre mindennek készen kell állnia, ehhez pedig októberben és novemberben minden komponensnek tömegtermelésbe kell kerülnie. Ezért van az, hogy a kijelző és a rendszerchip már készülhet a Samsung gyáraiban.
Az Exynos 2700 rendszerchipet a vállalat nagyobb mennyiségben szeretné használni, mint az Exynos 2600 lapkát. Erről a stratégiai döntésről többször is beszámoltunk már, és a gyártás megkezdéséről szóló friss pletyka is ezt erősíti meg.
A Samsung több mint 10 százalékkal nagyobb mennyiséget készíthet ebből a chipből, mint a felmenőjéből. Az viszont egyelőre rejtély, hogyan oszlik majd meg a Galaxy S27 széria égisze alatt a Samsung és a Qualcomm lapkák használata. Annyi biztos, hogy a dupla chipes felállás marad. Ezúttal nem három, hanem négy új modellt várunk, hiszen készül majd a Galaxy S27 Pro is.
Arról erőteljesen megoszlanak a vélekedések, hogy a Galaxy S27 Ultrának mi lesz a sorsa. A legfrissebb belső információk éppen arról szólnak, hogy a csúcsmodell világszerte kizárólag Qualcomm chippel kerül majd a boltokba.
Az Exynos 2700 a Samsung második generációs 2 nm-es GAA eljárást, az SF2P gyártást használja majd. Az előd Exynos 2600-hoz alkalmazott SF2 eljáráshoz viszonyítva az SF2P technológia 12 százalékos teljesítménynövekedést, 25 százalékos fogyasztáscsökkenést, valamint 8 százalékos méretcsökkenést eredményezhet az újabb Arm processzormagok alkalmazása mellett. A hírek szerint az Exynos 2700 már sokkal jobb lesz, mint az elődje volt, de ezt már sokszor hallottuk.
A dél-koreai források szerint a Samsung Display rövidesen megkezdi az AMOLED panelek tömeggyártását is az új felsőkategóriás eszközök számára. Ezen a téren az lesz az érdekes, hogy több taggal jön a család, és így egy új méret is terítékre kerül. A Galaxy S27 elvileg 6,27 hüvelykes lesz, a Galaxy S27+ marad, és 6,66 colos felülettel szolgálhat, miközben jön a Galaxy S27 Pro, és egy 6,47 hüvelykes felületet tárhat az érdeklődők elé, a Galaxy S27 Ultra pedig egy 6,89 colos egységgel állhat rajthoz.
Az új Pro modell érkezése miatt a Samsung Display az előzetes tervek szerint mintegy 10 százalékkal több panelt szállít majd le az S27 családhoz, mint a Galaxy S26 generáció esetében. A forrás szerint az éves szállítási célt 47 és 48 millió darab közé lőtték be. Nagyon úgy fest, hogy a memóriakrízis ellenére bizakodó a Samsung a felsőkategóriás eszközök iránti keresletet tekintve.
A Samsung Display az előzetes ütemterv alapján 2–3 millió panelt szállíthat le idén a Galaxy S27 Próhoz, talán ehhez készül majd a legkevesebb egység. Hogy ennek mi az oka? Nos, azt nem tudjuk, talán csak elővigyázatos a cég. A Galaxy S27 Ultrához hasonlóan a Galaxy S27 Pro is megkapja majd az Adatvédelmi megjelenítési technológiát.