CSAKNEM 3 BILLIÓ FORINTBÓL ÉPÜL ITTHON EURÓPA EGYIK LEGNAGYOBB AKKUGYÁRA

A világ vezető akkumulátorgyárója Magyarország történetének legnagyobb beruházásaként létesít új üzemet Debrecenben.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. aug. 13. 10:28
Csaknem 3 billió forintból épül itthon Európa egyik legnagyobb akkugyára

Magyarországon a járműgyártás rendkívül fejlett, és azzal, hogy a Contemporary Amperex Technology Co., Limited, vagyis a CATL most arról döntött, hogy hazánkba jön, ezen a téren egy újabb erősödésre lehet számítani.

A CATL nagyon sok autógyártóval dolgozik együtt, számos nagy szereplőnek szállítja az akkumulátorokat a különböző járművekhez. A partneri körébe tartozik még a Tesla is, és az európai üzemben főleg olyan gyártóknak készíti majd a telepeket, akik európai gyökerekkel rendelkeznek. Az energiaszükségleteit pedig az igéretek szerint igyekezni fog megújuló forrásokból fedezni. 

7,34 milliárd euróból épül majd az akkumulátorgyár, ami átszámolva a jelenlegi árfolyam mellett, 2,87 billió forintnak felel meg.

Ha minden jól megy, akkor a termelési kapacitás eléri majd a 100 GWh-s szintet, ami minden szempontból egy kiemelkedő érték, bár azért nem jelent új csúcsot. A tervek szerint háromszor nagyobb akkukapacitás előállítására lesz képes ez az üzem, mint a Tesla Gigafactoryja Nevadában. Ezt többen is említik, bár mi azért annyival kiegészítenénk a dolgot, hogy a Teslának több nagy gyára is van globálisan, és a hozzánk legközelebb eső berlini üzemnél ugyanúgy 100 GWh a cél.

Galéria megnyitása

A tervek szerint 64 hónap alatt épülhet fel az elképesztő méretű üzem, és amikor munkába áll, kiemelt partnere lesz a BMW, a Marcedes, a Volkswagen csoport, valamint a Stellantis is, ami alatt ott van egyebek mellett a Peugeot, az Opel, a Citröen, a Fiat és az Alfa Romeo is. Érdekesség ezen a ponton, hogy a CATL monumentális üzeme Debrecenben éppen a BMW gyára mellett fog létrejönni. A vállalat számításai szerint éves szinten több mint 1 millió villanyautó kiszolgálására lesz képes a hazánkba megvalósuló gyár.

„Ez az új, korszerű európai CATL-üzem Magyarországon egy újabb mérföldkő a kulcsfontosságú partnereinkkel együtt folytatott EV-gyártásunk bővítésében” – mondta Markus Schaefer, a Mercedes-Benz igazgatótanácsának tagja.

A CATL két okból terjeszkedik most Kínán kívül. Egyrészt a kínai elektromos autó gyártás olyan ütemben fejlődött az elmúlt években, hogy a cég hazai kapacitásait szép lassan teljesen lefedi. Másrészt ha úgyis európai cégek igényeinek a kielégítésére kell létrehozni üzemeket, akkor praktikus ezt azokhoz közel megtenni. A CATL második európai akkugyára lesz a Magyarországon felhúzásra kerülő üzem. Azzal, hogy a telepek gyártása közelebb kerül az autógyárakhoz, az ellátási lánc hatékonyabban tud üzemelni, és kisebb lesz a karbonlábnyoma is.

A tervezők állítólag igyekeznek arról gondoskodni, hogy a CATL új gyára a lehető legkisebb környezeti terhelés mellett üzemeljen. Bár ennek kapcsán konkrét részleteiről nem esett szó, de minden bizonnyal elsődlegesen napelemekből próbálja majd a működés során felmerülő energiaszükségleteit fedezni az üzem.

Nemcsak arra koncentrál egyébként a CATL, hogy minél nagyobb gyártókapacitással szolgáljon globálisan, hanem dolgozik azon is, hogy a lehető legfejlettebb technológiákkal álljon elő. Folyamatosan dolgozik az akkumulátorok energiasűrűségének növelésén, és így akár a világ legmodernebb celláinak az előállítása is történhet majd Magyarországon. Nemrégiben jelentette be a vállalat a Qilin névre hallgató akkut, amiről akkor részletesen beszámoltunk. Ennek már 255 Wh/kg az energiasűrűséget a cég elmondása alapján.

Az, hogy a CATL hazánkat szemelte ki, mindenképpen egy remek hír, hiszen ezáltal talán más gyártóknál is könnyebben kerül majd képbe Magyarország, amikor a terjeszkedésben gondolkodnak. Ugyanakkor nem lehet elmenni amellett szó nélkül, hogy már eddig is hatalmas volt a függéségünk a járműipartól, és az akkumulátorgyár megvalósulásával ez csak még jelentősebb lesz. Másrészt az akkumulátorgyártás elképesztő környezeti hatásokkal jár, például rengeteg vízre van hozzá szükség, ami a kiszáradó Alföldön biztosan nem segít.

A CATL akkugyártásának kapacitása tavaly meghaladta a 170 GWh-t, és a tervek szerint 2025-re eléri majd a 670 GWh-t, amihez már a magyarországi üzem is masszívan hozzá fog járulni. Az évtized végére pedig mindenképpen szeretné átlépni az 1 TWh-t a cég.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

43 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2022. aug. 14. 17:11
#7

A hozzászólások alapján a magyarokat tényleg inkább ott kellett volna hagyni az Urál mögötti sztyeppéken, ott aztán folyamatosan sírhatnának mindenen a földházaikban. Ezeknek tényleg semmi sem jó.

Resike
Resike
2022. aug. 16. 11:38

@humaniod De volt-e benne két periszkóp?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. aug. 14. 16:50
#6

7,34 milliárd euróból épül majd az akkumulátorgyár, ami átszámolva a jelenlegi árfolyam mellett, 2,87 billió forintnak felel meg. Borzalmas, hogy mennyire meleglószart nem ér ez a nyomorúlt forint... Elég megnézni, hogy az elmúlt évtizedekben ebben szinte az összes többi EU tagállam nem hozott össze ennyi inflációt ,mint ennek a megnyomorított, kihasznált és szarba sem nézett országnak.... Fantasztikus és mindenképpen tanúlságos! Ellenebn üdvözlendőek az ilyen nagy befektetők, hisz pont lesz annyi keresete az átlagnyomorúltnak, hogy ne haljon éhen,de majd megdöglünk szomjan! amilyen aszály van, lassan csúcskonfig/ liter víz lesz a váltó! Már, ha értitek,akkor aztán rohadt mindegy lesz, hogy mennyire magas lovon űltél eddig! Semmi gond, majd a csűrhe eltapos kínjában! Leszünk mi mégegyenlőek az egyenlőbbekhez képest,de ez nem tart majd sokáig, lesz majd helyette eltaposott és túlélő!

axe
axe
2022. aug. 16. 2:10

@Busterftw gazdák sem viszik túlzásba, se az állam, igen

pizzaprogram
pizzaprogram
2022. aug. 14. 15:14
#5

Úgy vélem, ez a hír egyáltalán nem jó.

Akkumulátorgyárak helyett inkább hidrogén-bontó üzemeket és tartályokat kellene építeni.
 (Elvégre LPG és CNG autók és buszok is évtizedek óta biztonságosan üzemelnek, tehát meg lehetne oldani, hogy azzal működjenek a közlekedési eszközök.)

[italic]- Az akkuhoz szükséges nyersanyagokat rendkívül környezetszennyező módon bányásszák.

  • Majd műanyaggal és egyéb fémekkel összedolgozzák úgy, hogy azt ember többé szét ne választhassa.
  • A szabályos megsemmisítésük / újrafeldolgozhatatlanságuk miatt pedig majd fájjon a gyerekmeink feje. (Szó szerint is ... )[/italic]

Járt már valaki olyan magyar automűhelyben, ahol a kintről behozott hibás akkucellás autókat "javítják" ? (Aki igen, az tudja, miről írok...)

cathaia
cathaia
2022. aug. 14. 18:05

@pizzaprogram Igaz hogy senkinek nincs pénze a hidrogénnel üzemelő autókat megvásárolni mert méregdrága.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. aug. 13. 21:16
#4

Aztán munkaerőt is hoznak majd kínából? Mert nálunk abból épp hiány van minden területen.

Supra
Supra
2022. aug. 16. 10:25

@Mosdatlan_falusi Bocsánat, de magyarországon nem munkaerő hiány van, hanem lustaság. És persze a dolgozók lenézése, de ez már egy másik probléma. Az utóbbi változni fog, de az előbbi... hááááát...

expander
expander
2022. aug. 13. 17:44
#3

én sem örülök neki. Itt lesz szennyezve a környezet!!!

axe
axe
2022. aug. 13. 15:24
#2

hurrá, lehet szennyezni a földet, másik akkugyárnál is milyen jó, hogy kilóméterre a gyártól kimutatható a kutakban a szennyezés, meg milyen jó, lesz 9000új rabszolgahely 3műszak kiemelkedő fizetés (200bruttó+pótlék)

j4ni
j4ni
2022. aug. 13. 12:17
#1

Megjegyzem, hogy ez egy kínai székhelyű cég és hogy hazánkat szemelték ki mindenképpen köszönhető annak, hogy az EU szemellenzős vezetésével szemben nálunk külkapcsolati szinten próbálnak az EU/USA mellett  keleti irányban is működő gazdasági kapcsolatokat fentartani. A jelenlegi háborús káoszra adott reakciók is azt mutatják, hogy Magyarországon egy kínai vagy orosz befektetés jobb helyen van, mint egy olyan államban ami szolgalelkűen mindent azonnal végrahjt amit az USA vagy az EU éppen felböfögött.

Busterftw
Busterftw
2022. aug. 15. 9:04

@j4ni

Az orosz gazdaság már a második negyedévben - 4%-ot esett (orosz adatok szerint, szóval a szám magasabb) miközben az EU növekedett.

Nincs a "mekiben" sültkrumpli, az új autókban nincs légzsák, repülőket szednek szét hogy legyen alkatrész, konkrétan földbe állt a gépkocsi gyártás.

De még az olaj és foldgaz kitermelés is csökkent.

Milyen jobban fájásról beszélsz?

Az orosz turisták meg most kaptak egy kis hidegzuhanyt a krim félszigeten, több ország készül vízummal.

Vissza az oldal tetejére
Csaknem 3 billió forintból épül itthon Európa egyik legnagyobb akkugyára - iPon.hu