Az IDC részletes eladási adatai alapján a táblagépek ismételten a földbe állhatnak. Pedig most már több gyártó van a piacon, mint néhány évvel ezelőtt, de a jelek szerint a vásárlóbázis nincs meg. Egyszerűen nem látják az emberek a tabletek hasznát. Nem ez az első eset, hogy ez az eszközkategória így jár.

2020-ban a pandémia alatt kilőtt a táblagépek iránti kereslet, és akkor sokan úgy gondolták, hogy most végre eljöhet az új aranykora ezeknek az eszközöknek, de most már kijelenthető, hogy szó nincs erről.

Átmenti volt a tablet-láz, és ezt a piac összes szereplője egyaránt érzékeli, csak az eladási volumen csökkenésének mértéke különbözik.

2020-ban még több mint 47 millió tablet fogyott a harmadik negyedévben az IDC számításai szerint, ami 2021 azonos időszakára 43 millió alá csökkent. Egy évvel később, 2022 harmadik negyedévében már csak 38 millió körül alakult ezeknek az eladása. Most mi a helyzet? Nos, ezúttal már csak 33,2 milliós darabszámról szól az IDC összeállítása.  

Ebben a negyedévben éves összevetésben 14,2 százalékos csökkenésről beszélhetünk az eladott darabszámot tekintve, az előző negyedévben 29,9 százalékkal csappant meg a tabletek forgalma, az év elején pedig 19,1 százalékos volt a visszaesés. Ezeket a számokat elnézve, lényegében azt is borítékolni lehet, hogy az ünnepi szezonban sem lesz sokkal jobb a helyzet.

Galéria megnyitása

A piacot továbbra is az Apple vezeti, de már a cég pénzügyi jelentéséből is az derült ki korábban, hogy az iPadek még a vártnál is rosszabb szereplésen vannak túl. Az elemzők számítottak arra, hogy csökkeni fog a forgalom, de az elképzeléseket felülmúlta a gyenge eredmény. Az IDC számításai szerint most 12,5 millió iPad fogyott, egy éve pedig még 14,7 milliós darabszámmal büszkélkedhetett az Apple. Azonban a dominanciáját így is tartani tudta, 37,5%-os piaci részesedéssel rendelkezik.

A második helyen a Samsung futott be, hatalmas előnnyel a harmadik előtt, de nagy lemaradással az Apple mögött. 6 millió tabletet tudott eladni a Samsung, ami több mint 17%-os csökkenést jelent, a 2022-es eredményhez képest. A Galaxy tabletek esetében az érdeklődés különösen nagyot csökkent, amire nem tudjuk a magyarázatot. A cég próbált újdonságokkal szolgálni, a Galaxy Tab S9 széria is ez idő alatt rajtolt el, augusztusban került a boltokba.

Galéria megnyitása

A Lenovo futott be a Samsung után a harmadik helyen. 2,6 millió táblagép értékesítésével már dobogóra lehetett állni, ami egyébként eléggé elszomorító a piac egészére nézve. A Lenovo egyébként egészen szépen tudta növelni is a piaci részesedését, 7-ről 7,9 százalékra, mivel az eladásai csak kisebb mértékben csökkentek, csak 100 ezer tablettel tudott most kevesebbet eladni, mint egy évvel korábban.

Galéria megnyitása

Nagyon érdekes, hogy a negyedik helyen a Huawei zárt. Úgy fest, hogy ott, ahol a Google szolgáltatások és más amerikai szoftverek megléte kevésbé fontos, a kínai cég azért még továbbra is képes érvényesülni. 2,3 millió eladott tablet szerepel a neve mellett az IDC összeállításában, amivel 6,8 százalékos piaci részt szerzett, többet, mint egy évvel korábban. A Huawei is viszonylag jól tartotta a korábbi eladási szintet, hiszen tavaly 2,4 milliós forgalma volt ebben az időszakban.

Az Amazon viszont hatalmasat esett, felére csökkent vissza a forgalma, ami leginkább annak köszönhető, hogy ezúttal nem voltak nagy tabletes akciói az Egyesült Államokban. Egy éve még 4,3 milliós forgalmat hozott össze, most pedig 2,2 millió készülék leszállításával zárta a harmadik negyedévet.

Galéria megnyitása

Azt nagyon nehéz megmondani, hogy mit hoz a jövő a táblagépek terén, de a kérdés igazából egyszerűsíthető olyan módon, hogy vajon meddig fognak esni az eladások. Az ugyanis most nem tűnik kérdésesnek, hogy lesz még ennél lejjebb is, miután idén eddig 22,7 százalékos csökkenésről beszélhetünk átlagosan.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2023. nov. 12. 22:52
#7

Nekem meg van egy olyan elméletem, hogy a tabletet többnyire otthon használja az ember, így nincs kinek mutogatni.

Részemről nem ez érdekel, hanem ha jól nézem, akkor kb. ugyanakkora méretek vannak most is, ugyanakkora a tömeg, a kameráját egyáltalán nem használom, az akku tabletben bőven elég szokott lenni, mert sokkal nagyobb a készülék, igazából a processzor és az appok legyenek rendben, és kész. Nem kell olyan gyakran cserélgetni, mint a telefont, aki megvette a covid idején, annak az még bőven megfelel, minek cserélné le.

wildstorm
wildstorm
2023. nov. 11. 11:46
#6

Hogyne zuhanna, megint abban a korban vagyunk ahol a növekednek a telefonok méretei. Ráadásul erre ráerősítenek a gyártók, mert a Pro Max és Ultra és stb. tepsi telefonokba még több technikát is raknak, mint a kisebb modellekbe. Így az agyatlan "nekem mindenből a csúcs kell, bár ki sem használom" típusú emberek tömegeit tolják be oda.
Ezek mellett egy tablet már nem nagyobb annyival, hogy megérje a plusz költséget. Viszont a telefonnak van egyéb használati értéke is, minthogy "legyen valami laptopnál kisebb méretű képernyő amivel befekhetek az ágyba"...

marc23
marc23
2023. nov. 11. 8:50
#5

Persze, h zuhan! Vegul is nincs semmi koze, ahhoz, h a soc, nandflash, ram, mindenlofasz ara folyamatosan csak felfele megy, ez hozza magaval a dragulast, es erre pluszba meg a gyarto is rarakja a maga "kis" hasznat aztan akkora arat kapunk, amire mar minden erzeketlen techtusko is felhuzza a szemoldoket!

megint a kapzsisag semmi mas! Alacsony arakkar lattak, h boldog boldogtalan veszi a tabletot, hat emeltek, h tobb zse legyen! Egy darabig ez eljatszhato, de sokakat eltantorit, ezert vissza esik a kereslet, ezert a gyarto megint arat emel, m hat megszokta a sok bevetelt, es ujra kezdodik az ordogi, egyre kevesebb vevo, egyre magasabb ar, amig elerunk ahoz a ponthoz, ahol azt mondja mindenki, h alofasznak is van vege! Itt vagyunk es lass csodat a kutyanak sem kell a tablet! Rohadjon is rajuk az osszes, amig nem tudjak ember barati aron adni!

patau
patau
2023. nov. 11. 1:15
#4

Ezt igazán sajnálom és nem értem. A párom a 3 éves szülinapi Galaxy Tab-jával, már nem rávehető más felületre.

És igaza van… ha nem 3D-zik, nem video szerkeszt, nem play-el… mire kell ölbe szorongatnia egy notebook-ot?

Én még szorongatom a Dell M4700-at. De szerintem ez lesz az utolsó „szerelmem”

tomchee
tomchee
2023. nov. 10. 23:04
#3

Kollega szerint a mai okos telefonok haszontalanok multimediára, játékra, etc mert túl kicsik, de túl sokat tudnak  telefonálásra.

... Ezért neki van egy buta telefonja, meg egy iPad minije. Végül is nem hülyeség ':D

czibulazoli
czibulazoli
2023. nov. 10. 20:41
#2

Hirtelen megörültem amikor elkezdtem olvasni a cikk címét "Szabadesésben zuhan a tabletek...", azt hittem ára, és talán végre rászánom magam és veszek egyet, de aztán jött a folytatás "...forgalma". Kösz szépen.

tomchee
tomchee
2023. nov. 10. 23:05

@czibulazoli én is pont rájuk néztem. Semmit nem változott az aruk ehhez képest:D

expander
expander
2023. nov. 10. 19:39
#1

jw library-ra tökéletes mindegyik...

Vissza az oldal tetejére