SZABAD UTAT ADOTT AZ AMERIKAI SZENÁTUS AZ APPLE ÉS A GOOGLE ALKALMAZÁSBOLTJAI ÁTALAKÍTÁSÁRA

Bármilyen forrásból lehet majd alkalmazásokat telepíteni, és ott fizethetnek majd elő az emberek, ahol csak szeretnének, ha a törvény érvénybe lé.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. febr. 6. 10:36
Szabad utat adott az amerikai szenátus az Apple és a Google alkalmazásboltjai átalakítására

Globálisan egyre több helyen lépnek fel a Google és az Apple ellen azért, mert a szabályozók szerint a vállalatok túlságosan zárkózottak, és ezzel korlátozzák a felhasználók lehetőségeit. Főleg az Apple helyzetét találják általában problémásnak, de esetenként azért a Google sem annyira nyitott, mint amennyire azt próbálja mutatni.

Az Európai Unióban már több fronton is formálódnak azok a törvényjavaslatok, amiknek a mentén teljesen új szabályozásokat állítanának fel a szakemberek, hogy a felhasználók számára előnyösebb működésre kényszerítsék a problémás platformokat. Most pedig az Egyesült Államokban történ egy nagyon fontos lépés ezen a téren. Az amerikai szenátus elfogadta az Open App Markets Act, vagyis nyílt alkalmazás piacterek törvényt.

A szavazáson nagyon simán ment át a rendelkezés, szóval komolyan kell vennie a dolgot az Apple-nek és a Google-nek is. 20 szavazattal álltak az ügy mellé, egyetlen ember tartózkodott, és egy pedig ellene voksolt. Csak John Cornyn, Texas republikánus szenátora állt ki a nagy vállalatok mellett az ellenszavazatával.

Galéria megnyitása

Azt viszont hozzá kell tenni, hogy több érintett szenátor is elmondta, hogy nagy valószínűséggel lesznek még módosítások a törvényben, nem fog teljesen változatlanul átmenni. A jelenlegi formában ugyanis azért néhányan még aggályosnak tartják például a végrehajtási eszközöket. De azzal eleve számolni kell, hogy még akár több mint egy évig is elhúzódhat, mire ez elnyeri a végleges formáját, és ténylegesen beillesztik a szabályozásba.

Galéria megnyitása

De miről is van szó pontosan? A törvénykezés főleg azokra a nagy piacterekre vonatkozóan fog változásokat hozni, amik 50 milliónál nagyobb felhasználói bázissal rendelkeznek. Név szerint nincs említve sem az App Store, sem pedig a Google Play Áruház, de egyértelmű, hogy a szabályozások ezekre vonatkoznak. A rendelet értelmében a nagy piactereknek lehetőséget kell majd biztosítania arra, hogy a fejlesztők bármilyen módon rendelkezhessenek arról, hogy a szolgáltatásaikért miként fizetnek a felhasználói.

Galéria megnyitása

Az üzemeltetők nem kényszeríthetik majd arra a partnereiket, hogy mindenképpen a rendszeren belül kelljen bonyolítani például az előfizetéseket. Büntetni sem büntethetik majd a cégek azokat, akik más alternatíva után néznek, szabadon meg kell adni a választás jogát, ha valaki más utat szeretne járni. A fejlesztők pedig teljesen egyedi díjszabást dolgozhatnak ki, tehát azt is megoldhatják, hogy ahol alacsonyabb a rendszer részesedése, ott kedvezőbb árat biztosítsanak. Ez pedig még nem minden.

Arra is lehetőséget kell majd nyújtania a Google-nek és az Apple-nek a szenátus által elfogadott törvény szerint, hogy külső forrásból telepíthessenek alkalmazásokat az emberek. Ez a Google esetében nem jelent olyan jelentős csapást, hiszen ott erre már hosszú ideje van módja a tulajdonsoknak. Viszont az Apple esetében ez nem éppen elfogadott módja az applikációk beszerzésének.

Galéria megnyitása

Ha minden jól megy, akkor a jövőben már bármilyen forrásból lehet majd alkalmazásokat telepíteni az iOS-t futtató készülékekre is. Viszont ez ellen az Apple hangosan tiltakozik. A vállalat rendszeresen hangoztatja, hogy ez rengeteg veszélyt hordoz magában. A kártékony kódot tartalmazó alkalmazások számára egy ilyen döntés rendkívül pozitív lenne.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen változások elé néznek majd a piacterek, ha az Egyesült Államokban és Európában is bevezetésre kerülnek a jelenleg még formálódó törvénykezések.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2022. febr. 6. 23:17
#5

El nem tudom képzelni eddig hogy működhetett így. Amcsiknál ahol kilóra meg lehet venni legálisan a politikusokat, még ok, de EU-ban miért nem kényszerítették még őket?

martinair
martinair
2022. febr. 16. 9:47

@Resike Ebben a témában is tájékozatlan vagy. A "piacot nyit" mellett azért sebezhetőséget is garantál ugyanúgy ;)

Saurik (Jay Freeman) óta jogilag egyértelműen kimondta a bíróság, hogy nem illegális "ájfos földön". Ha annyira hekkerkedni akar valaki, megteheteti jailbreak-kel, rátehet minden ellenőrizetlen szemetet a készülékre. Mégsem használják széleskörben.

Talán mert többet ér egy zárt, de kontrollált rendszer, mint egy nyitott ellenőrizetlen bughalmaz...

axe
axe
2022. febr. 6. 23:05
#4

eltűnik a hsz-em.... szóval most már le fogom tudni torrentezni és feltenni simán azokat a régi játékokat amiket megvettem appstore-ban de az apple gondolt egyet és törölte a store-ból?

Resike
Resike
2022. febr. 6. 17:35
#3

AHAHAHAHAAHAHAHAHAAHAHAHAHAHAAHAHAHAHAHAHAAH
Most nyígjatok eppül fanok.

Resike
Resike
2022. febr. 7. 20:12

@tomm27 Ez elég friss még és sokmindenre vonatkozik, december 27-ig van a türelmi idő:
https://ec.europa.eu/info/law/law-topic/data-protection/international-dimension-data-protection/standard-contractual-clauses-scc_en

patrik2991
patrik2991
2022. febr. 6. 11:48
#2

Találtam egy elírást:

"A kártékony kódot tartalmazó alkalmazások számára egy ilyen döntés rendkívül pozitív lenne." helyett "A pénztárcánk számára egy ilyen döntés rendkívül negatív lenne."

Jobban belegondolva viszont tetszik, hogy az apple hülyézi le a saját vásárlóit. :)

martinair
martinair
2022. febr. 6. 18:10

@abysan  mondjuk az a legviccesebb, hogy apple-haterként ennyi konklúziót vontok le.

Mert mondjuk az is lehet a háttérben, hogy szimplán a rendszer biztonsága a kérdés.

Amig Google Play-re simán releaselhetnék egy adathalász appot, vagy gyerekeknek szánt appot pornográf tartalommal, addig az App store buildeknél az alma azt is ellenőrzi, ha mondjuk nem indokolt egy appnál a fotókhoz való hozzáférés, de bent maradt a releasben. 
Az app által gyűjtött adatok felhasználását minden egyes appnál egyértelműen tisztázni kell, mielőtt publikussá válna. 

Igazából az a kérdés, hogy milyen gyakorlati előnyt okoz a felhasználóknak, ha az apple által NEM ellenőrzött - bármilyen - appot feltehet a kütyüjére. Nyilván erre sem az apple se senki nem fog felelősséget vállalni.

abysan
abysan
2022. febr. 6. 11:36
#1

Végre, nem jöhet elég hamar

Ch00ler
Ch00ler
2022. febr. 6. 23:01

@abysan Ugy latom, Neked valami szornyuseget kovetett el az Apple. :)

Vissza az oldal tetejére