Az Apple nemrégiben kihátrált a Windowsra írt QuickTime alkalmazás mögül, ugyanis a vállalat szerint már nincs szükség az appra. Ezt a vállalat azzal magyarázza, hogy:
"A Windows rendszerre készült legújabb médialejátszó programok – köztük az iTunes 10.5-ös és újabb verziói – már nem a QuickTime segítségével játsszák le a modern médiafájl-formátumokat. Az ilyen programok közvetlen módon játsszák le a médiaanyagokat, vagy a Windows rendszerbe integrált médiatámogatást alkalmazzák".
A windowsos Quicktime feleslegessé válása miatt minden felhasználónak azt tanácsolja az Apple, hogy törölje az alkalmazást – ez a felhívás persze nem vonatkozik a Mac OS X alatt használatos verziókra, amelyek továbbra is használatban maradhatnak.
Mivel az Apple gyakorlatilag nyugdíjazta a QuickTime windowsos változatát, így a szoftverhez sem frissítés, sem biztonsági javítás nem érkezik már, azaz egyre komolyabb veszélynek lesznek kitéve mindazok, akik nem törlik a windowsos QuickTime-ot. A helyzetet rontja, hogy a Trend Micro szakemberei szerint már van is két súlyos biztonsági rés, amelyek komoly kockázatot jelentenek – igaz, ezeket még nem próbálták meg kihasználni a támadók, legalábbis szélesebb körben egészen biztosan nem. A biztonsági réseket megfelelően összeállított weboldal segítségével viszonylag egyszerűen támadhatják, ehhez csak arra kell rávenni a felhasználót, hogy felkeresse az adott lapot.Ezután könnyedén futtathatnak kártékony kódokat a kiszemelt rendszeren, ráadásul ezt – az esetek többségében – a bejelentkezett felhasználó jogosultsági szintjén tehetik.
A Trend Micro szakemberei a fentiek alapján mindenkinek azt ajánlják, hogy a különböző Windows kiadásokra telepített QuickTime-ot távolítsák el, ezzel ugyanis megszabadulhatnak az alkalmazás jelentette biztonsági kockázattól. Az eltávolításban az Apple is segít egy rövid leírással.
































